Gazdaság

2010.12.13. 06:37

Bárányok az ünnepi asztalra

A héten megkezdték a megyéből a bárányok karácsonyi szállítását. Elsősorban az olasz ünnepi asztalok fogásáról van szó, s az év végén szállított állatért többet kap a tenyésztő.

Hajdu Péter

 

- Három fő szezonja van a bárányhúsnak. Húsvét, ami egész Dél-Európában jelentős időszaka a bárányfogyasztásnak, aztán jön az augusztus 15-i Mária-ünnep, amit az olaszok ferragostónak neveznek, olyankor is megnő a kereslet, aztán decemberben ugyancsak az olasz igény a legnagyobb - mondja Szabó Sándor, a Dunántúl meghatározó felvásárló cége, a veszprémi Agnusker Kft. vezetője. - A bárányok többsége tél végén, tavasszal születik, így március-áprilistól júniusig nagy a kínálat a piacon, olyankor természetesen olcsóbb is. A második félévben azonban sokkal kevesebb a bárány, ilyenkor a keresleti piac érvényesül, a karácsonyi szállításokért természetesen többet kap a tenyésztő. Most 3 euró fölött van a jószág kilója, élősúlyban. Tavasszal ennél 50-60 százalékkal kevesebbet adnak érte. Sajnos az egész országban évről évre csök-ken a juhállomány. Sokan abbahagyják, főleg a kisebb állománnyal rendelkező gazdák. Kiöregednek, a fiatalok pedig nem folytatják. A juhtenyésztés idő- és költségigényes munka, egy külön életforma - így a felvásárló cég vezetője.

 

- Úgy tudjuk csak kihozni veszteség nélkül ezt a munkát, hogy az egész családom, édesapám, édesanyám, a fiam is dolgozik, segít. Mindennap itt kell lenni, elletéskor szinte éjjel-nappal. Nincs nyaralás, kirándulás. Mikor voltam szabadságon? Talán tizenöt éve. Egyébként autószerelő mester vagyok, az állattenyésztésből önmagában nem lehetne megélni - mondja cseppet sem elégedetten a gazda, Selek István, miközben az állatszállító kamion érkezését várjuk.

Mint elmondta, amikor kezdte, húsz éve is körülbelül ennyi volt az ár, s közben a költségek ki tudja, hányszorosára növekedtek.

- Tavaly még száz forint volt a krotália, idén áprilistól már négyszázért kellett megvennem, mert csipet raktak bele - említi az állatok uniós azonosítására szolgáló füljelzés drágulásáról. - A táp, a takarmány ára megduplázódott. Nálunk 1500 forint a támogatás anyajuhonként, ha van pénz az agrárköltségvetésben, kiegészítik némi nemzeti támogatással, de az rendszertelen. Tavaly 3200 forint támogatást kaptunk anyánként. Ez is fontos, minden fillér számít, hogy a veszteséget elkerüljük. De az olaszoknál ennek a többszörösét adják a tenyésztőnek - sorolja az idei körülményeket a gazdálkodó, nem titkolva elégedetlenségét.

Amikor megpendítettem: azért csak nem hagyja abba ezt a munkát , így válaszolt. - Nem olyan egyszerű dolog egy 400 anyás állományt felszámolni, és ne feledjük, az életem munkája van benne. Itt nem volt semmi, mindent én magam csináltam - mutatott körül a tágas területen, ahol három nagy gazdasági épületet emeltek az évek során, jó helyet biztosítva télire is az állatoknak, a takarmánynak, a gépeknek. Apránként bővítettek, ahogy tudtak.

Közben megérkezett a kamion, s megkezdődött a bárányok mérlegelése. Valamivel több, mint százat sikerült leadni, ami az átvételt vezető szakemberek szerint is jó szakmai munkát jelez. Mint megtudtuk, 38-an foglalkoznak még juhtenyésztéssel a megyében, remélhetőleg nem csökken tovább a számuk.

Közben megérkezett a kamion, s megkezdődött a bárányok mérlegelése. Valamivel több, mint százat sikerült leadni, ami az átvételt vezető szakemberek szerint is jó szakmai munkát jelez. Mint megtudtuk, 38-an foglalkoznak még juhtenyésztéssel a megyében, remélhetőleg nem csökken tovább a számuk.

 

● Kevés a téli bárány, a zalai juhászoktól e napokban körülbelül hétszázat tudnak megvenni, bár az olasz vevők most ennek a többszörösét is elvinnék.

● Az állat húskihozatala 50 százalékos, tartása munkaigényes, költséges – 3 ezer forint körül. A bárány csontos hús, ezért nem is terjedt el a fogyasztása.

● A juhok egykori fő haszna, a gyapjú ma már jelentőségét vesztette. A juhászok szerint annyi pénzt kapnak érte, amit a nyíró brigádok el is kérnek a munkáért.

● A KSH felmérése szerint 2006-tól máig mintegy 400 ezerrel csökkent a juhok száma, egymillió körüli az állomány.

● A kereskedők a tápon nevelt bárányt keresik, a legelőn nevelt állatnak jóval kisebb az ára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!