Adósságból öngyilkosságba: Deák Gábor, a haza bölcse zalatárnoki unokatestvérének élete

A mindig megfontolt és puritán életű Deák Ferenc számára sok fejfájást okozott legközelebbi atyafisága, nővére, Deák Jozefa zilált anyagi körülmények közt élő fiainak túlköltekező, csapodár életmódja. Éppen ezért sógora, Nemeskéri Kiss József halála után sokszor megfordult Pakson, hogy a családot felkarolva megmentse az anyagi romlástól, és ráncba szedje rakoncátlan unokaöccseit. Ugyanekkor a família másik ágáról származó unokatestvére, a tehetséges Deák Gábor szinte észrevétlenül sodródott a tönk szélére.

A haza bölcsével közös apai nagyapa utónevét öröklő fiú, Deák József földbirtokos és István Katalin hetedik gyermekeként 1812. július 1-jén látta meg a napvilágot Tárnok községben. Középiskolai tanulmányait a nagykanizsai piarista gimnáziumban végezte, majd Szombathelyre került, ahol 1830. április 8-án felcsapott katonának és önköltséges kadét lett a cs. kir. 48. gyalogezredben. Ugyanitt a következő esztendő május elsejével őrvezetővé, szeptember elsejével pedig tizedessé léptették elő. Nem sokkal ezután – 1833. március 18-án – az eltartásáról immáron egyedül gondoskodó anyja kérelmet intézett a vármegyei közgyűléshez: „István Katalin asszonyság néhai Deák József táblabíró úr özvegye kéri a nemes vármegyét, hogy a királyi testőrző seregnél mostanság megüresült hely révén, mint hogy a folyamodó 9 gyermekével maradott volna özvegységre s azok kellő nevelése elégtelen volna, a Báró Gollner gyalogezrednél gránátosképpen szolgáló Gábor fiának, aki felsőbb rendelések szerint arra mindenképpen alkalmas, a királyi testőrző seregben leendő bevétetését kegyesen eszközölni méltóztasson.” Özvegy Deákné társadalmi és szociális helyzete, valamint egykori férje és Mihály nevű fia gárdista múltja és jelene jó ajánlólevélnek bizonyult, így rövidesen az ifjú Gábor is felvételt nyert a bécsi magyar nemesi testőrség tagjai közé.

Deák Gábor testőrélete 1834. január elsejével vette kezdetét. A következő esztendőben az uralkodó, I. Ferenc császár halála után legidősebb fia, a kissé gyengeelméjű, ám jóságos I. Ferdinánd került a birodalom élére, akit 1836-ban Csehország királyává koronáztak. A koronázási ünnepség Prágában zajlott és a király biztonságáért felelős testőr­különítmény tagjaként Deák Gábor is részt vett a ceremónián. A gárdától négyévi szolgálat után, 1838. december 31-el szerelt le, majd alhadnagyként a cs. kir. 32. gyalogezredhez került, amelynek kötelékében 1841. június 6-án főhadnaggyá, 1848. május 31-én alszázadossá, az év utolsó napján pedig századossá, azaz kapitánnyá lépett elő.

1847-től Deák kapitány ezredének I. és II. zászlóalja Észak-Itáliában állomásozott, ahol 1848 tavaszán Ausztria-ellenes nemzeti felkelés robbant ki, ami rövidesen olasz függetlenségi háborúvá fejlődött. Március 23-án Radetzky tábornagy parancsára a cs. kir. 32. gyalogezred Carpiban összevont csapatai átkelve a Pó folyón bemasíroztak a stratégiai fontosságú Mantovába. Az alakulat láttán rögvest lecsendesedtek a kedélyek, és amikor néhány nappal később a cs. kir. 48. gyalogezred is megjelent a városban, csírájában fojtották el a felkelést. Ezt követően Deákék az év végéig a Mantova védelmezésére rendelt megszálló haderőben maradtak, és csak az ellenség nagyságának és helyzetének megállapítására elrendelt portyázó s felderítő szolgálatok folyamán kerültek kisebb összetűzésekbe a szabadságharcosokkal. 1849 tavaszán az ezred katonáit Novarához vezényelték, harci cselekményben azonban már nem vettek részt, mert időközben (március 23-án) az osztrák főerők döntő csapást mértek a szárd-piemonti csapatokra.

Deák Gábor jól képzett, a hadseregben szigorú, ám közkedvelt katonatiszt volt. Minősítési lapja szerint a négy nyelven (magyarul, németül, latinul és olaszul) beszélő, földrajzban és történelemben jártas fiatalember a szolgálatban megbízhatóságáról, az ellenség előtt pedig bátor magatartásáról tett tanúbizonyságot. Egyetlen negatívumként csupán adósságát rótták fel neki.

Régen a hivatásos állomány körében az eladósodás korántsem számított ismeretlen jelenségnek. Ez különösen a katonai szolgálattal járó kiadások (egyenruha, fegyver, ló stb.) financiális kérdésében érintett nőtlen tiszteknél ölthetett oly mértéket, amely az illető rangjának vagy állásának elvesztését is eredményezhette. Arról, hogy Deák Gábor eladósodását milyen körülmények idézték elő, voltak-e káros szenvedélyei, ital, kártyajáték vagy esetleg a gyengébbik nem iránti olthatatlan szenvedélye csábította a féktelen költekezés mezejére, nem szól a fáma. Mindenesetre folyamatosan és egyre súlyosabb anyagi gondokkal küzdött, pedig időközben több alkalommal is jelentős összegre tett szert. 1838-ban a nagyanyai jussa fejében 800 ezüstforintot kapott Deák Ferenctől és testvéreitől, 1843-ban a zalaegerszegi Deák-házban fekvő tulajdonrészét 500 váltó cédulabeli forintokért adta el Szidónia húgának és férjének, Kozáry Lászlónak, míg 1844 és 1847 között apai öröksége után, amit Lajos testvéröccsének és feleségének, Farkas Juditnak értékesített, 3000 ezüstforint ütötte a markát. Ráadásul utóbbiak még a vármegye nemesi pénztárában elfekvő 1300 ezüstforintnyi hátralékát is magukra vállalták. Ezek a summák mégis kevésnek bizonyultak az időközben tekintélyesre nőtt adósságának törlesztésére. Deák az itáliai hadjárat során már olyan komoly anyagi válságba került, hogy felettesei kilátásba helyezték a hadseregtől való elbocsátását. Erről árulkodik egyetlen – másolatban fennmaradt – levele, amelyben szinte kétségbeesetten kéri anyját, járjon közben katasztrofálissá vált pénzügyi helyzetének ügyében Lajos öccsénél és Deák Ferenc nővérénél, Oszterhueber Józsefné Deák Kláránál: „Édes Anyám! Már egy hónapja, hogy itt vagyok Mántuában, hitelezőim nagyon ostromolnak, de fizetni nem tudok, mert mindeddig még hazulról pénzt nem kaptam. Lajosnak írtam még Páduából, de levelemre mindeddig feleletet nem adott és ezt nem tudom mire vélni. Most ismét írtam néki, szinte úgy Klári néninek is, hogyha e folyó hónap utoljáig adósságaimat ki nem fizetem, rosszul fog menni dolgom, hivatalomat fogom veszíteni. Édes Anyám! Legyen oly jó, mondja meg Lajosnak, hogy küldjön minél előbb pénzt és kérje Klári nénit is a nevemben, hogy kölcsönözzön nékem ötszáz pengő forintokat, melyeket én rátánként néki a legnagyobb köszönettel vissza fogok fizetni, azaz esztendőnként 120 pengő forintokat. Klári néni ezt teheti, mert őtet az Isten több vagyonnal áldotta meg, mint engem és én a fent nevezett ötszáz pengő forintokat nem ajándékba, hanem kölcsön kérem és ő ezen somma által engem a veszéltül meg ment […] Édes Anyám, kérem feleljen mindjárt levelemre, hogy tudhassam magamat mihez tartani. Tisztelem minden atyafiakat és ismerősöket. Maradok holtig tisztelő fia Gábor kapitány. Mántuában augusztus 5-én ’848.”

A következő esztendő tavaszán – 1849. május 14-én – Deák Gábor, a cs. kir. 32. gyalogezred 10. századának hivatásos tisztje maga ellen fordította szolgálati fegyverét és végső elkeseredésében főbe lőtte magát. Ezt követően kórházba szállították, de életét már nem tudták megmenteni. Holttestét másnap temették el piemonti állomáshelyén, Novarában.