2021.06.06. 17:07
Idén is megrendezik a BorÉRT borturisztikai rendezvényt
A Magyar Mezőgazdasági Múzeumban a látogatók megismerhetik a kiállító borvidékek, pincészetek, turisztikai szolgáltatók kínálatát.
Bokal of red wine on background, male sommelier appreciating drink
Forrás: Shutterstock
Fotó: il21
Idén június 24-én kezdődik a BorÉRT Borturisztikai Konferencia, Kiállítás és Vásár Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban – közölték a szervezők az MTI-vel.
Magyarország egyetlen borturisztikai rendezvényének idei vendége a somlói borvidék lesz, a konferencián pedig részt vesz többek között Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára, aki a borszabályozás változásairól, a bormarketing lehetőségekről tart előadást. Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum igazgatója a szervezet borpromóciós terveit fogja bemutatni, a Magyar Turizmus Ügynökség képviseletében Gál Zsombor a borturisztikai trendekről beszél majd, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa pedig a rendezvény szakmai támogatójaként a bormarketinggel kapcsolatos terveket, döntéseket mutatja be – írták.
A rendezvény lehetőséget ad a tárgyalásokra a borturizmus lehetőségeiről, a látogatók pedig megismerhetik a kiállító borvidékek, pincészetek, turisztikai szolgáltatók kínálatát – olvasható a közleményben.
A részvételt védettségi igazolványhoz kötik, és a létszámot is korlátozzák, ezért az érdeklődőknek azt javasolják, hogy már most jelentkezzenek a rendezvényre.
Borítókép: illusztráció
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg
- Május elsejétől az egészségügyi és a szociális intézményekben sem kötelező a maszkhasználat