Hallgassa élőben!

Töretlenül népszerű évtizedek óta

Űrhajósoknak találták ki, aztán egy unatkozó katonafeleség zenével megfűszerezte, a híres színésznő pedig oktatófilmeket készített belőle és már indulhatott is a világot meghódító útjára.

Röviden ez az aerobik története, a kedvelői szemében pedig könnyen elsajátítható, kevés eszközt igénylő és otthon is művelhető sport, ami fitté, széppé teszi a hölgyeket, mert főleg az ő köreikben aratott sikert.

– Az aerobik dr. Kenneth H. Cooper texasi orvos nevéhez fűződik, ő fejlesztette ki űrhajósok, illetve katonák számára ezt a fizikai aktivitást, állóképességet fejlesztő programot – idézte fel Hajmási János, akit a legkedveltebb edzésformák ismertetésére kértünk, elsőként az aerobikról beszélt. – Jellemzője a nagy ismétlésszámmal, kevés pihenővel végrehajtott gyakorlatok sorozata – mondta a zalaegerszegi testnevelő tanár és személyi edző.

Mindez történt a hatvanas évek elején. A módszert aztán – kis túlzással – egy unatkozó katonafeleség indította el az ismertség felé. Jacki Sorensen a férjével Puerto Ricón állomásozott és az időtöltésként végzett gyakorlatok élvezetesebbé tételére kapcsolta be a mozgás ritmusához illő zenéket. Igazán népszerűvé azonban Jane Fonda, a híres színésznő tette, aki dzsesszbalett elemekkel megfűszerezte a gimnasztikai gyakorlatokon alapuló mozgást.

Az erről készült videokazettáival elsősorban a háziasszonyokat célozta meg, akik ily módon otthon is gyakorolhattak, saját ritmusban, idegenek kellemetlen pillantásait elkerülve. Később a fogyókúrázók által is felkapott sportra egész iparág épült, amely máig ontja hozzá a különféle kiegészítőket: szalagokat, gumigyűrűket, súlyzókat, lépcsőket. Többféle irányzat alakult ki: például step, vízi, dance. Magyarországon pár év késéssel 1983-ban tört ki az aerobik-láz és azóta is tart.

Az évtizedek alatt nem veszített népszerűségéből az aerobik. Képünkön Németh Eszter vezeti az edzést Fotó: Katona Tibor

– Népszerűségét tehát annak köszönheti, hogy gyorsan megtanulható, nem igényel különösebb eszközt és bár otthon is gyakorolható, ma a legkedveltebb csoportos edzések között tartjuk számon. – sorolta az ismérveket.

– Ez a sport a nevét az oxigén jelenlétében végzett mozgásról kapta. A maximális pulzusszám 70-80 százalékán végrehajtott aerobik gyakorlatok edzik a szívet és a tüdőt, ez növeli a szövetek oxigénellátását, javul az állóképesség. Míg eredetileg a teljesítmény fokozása volt a cél, mára áthelyezték a hangsúlyt az egészség megőrzésére. A mai aerobik gyakorlatok a helyes testtartásban szerepet játszó izmok erősítését, nyújtását, mozgáskoordináció fejlesztését segítik – emelte ki.

– Az aerobik választékában megtalálhatók az elsődlegesen kardiómozgásra épülő órák és találni az erőt, az izomzatot fejlesztő gyakorlatok mellett a testtartást, a mély izmok tónusának fenntartását célzó foglalkozások, amelyek legtöbbször már eszköz segítségével érik el a kívánt hatást. Az erősítő edzések célja az aerobiknál nem a kigyúrt izomzat kidolgozása – mutatott rá.

– Az edzések általában hatvan percesek, amiben a dinamikus és statikus erőfejlesztő mozgások váltogatják egymást könnyed, vidám hangulatban. A kezdők olyan csoportot válasszanak, ahol az edző az igényeikre figyelemmel állítja össze a feladatokat. Az életkor itt nem számít, és a kisebb túlsúly sem. Szerintem azért a fogyókúrát ne ezzel vagy legalábbis ne a legintenzívebb gyakorlatokkal kezdjük, ám a fokozatosság elvét betartva a siker nem maradhat el – mondta végezetül.


hóhelyzet veol.hu, zaol.hu
Visszatért a tél: Veszprém megyében már havazik
eredmények / 1 perce
Lenti győzelem született a teke NB II. zalai rangadóján
A teke NB I. legutóbbi fordulójában megyénk mindkét csapata vereséget szenvedett. Az NB II. aktuális zalai rangadóját a Lenti TK nyerte meg.
Gyász
„Nyugszik a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, De te számunkra sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy DÉNES MIKLÓS életének 75. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2021. április 15-én, csütörtökön 15 órakor lesz a lenti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Váratlanul ért a halál, búcsú nélkül mentél el, Aludd szépen örök álmod, soha nem felejtünk el." Megtört szívvel tudatjuk, hogy HORVÁTH JÁNOSNÉ szül. Sinkovics Magdolna 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 15-én, csütörtökön, a 11 órakor kezdődő szentmise után lesz a zalakomári (kiskomáromi) temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
„Az élet hosszú vagy rövid, mit számít, öröklét ha vár; lent búcsúzunk, de fent megint találkozunk, hol nincs halál." (Emily Brontë) Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték, szerették, hogy 2021. március 31-én HAVASSY ANNA örökre eltávozott közülünk. Felejthetetlen halottunktól 2021. április 16-án 11 órakor veszünk végső búcsút polgári szertartás szerint a Göcsej úti temetőben. Emléke szívünkben él tovább. Örökké velünk maradsz, őrizzük mosolyodat! A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA GIZELLA életének 69. évében elhunyt. Temetése 2021. április 20-án, kedden 13 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Gyászmise aznap 7.30-kor a felső templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik.
„Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DRASKOVICS ISTVÁNNÉ szül. Marton Zsuzsanna életének 65. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2021. április 15-én, csütörtökön 13 órakor lesz a becsvölgye-pajzsszegi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Küzdöttem értetek szívvel és erővel, de mint a büszke fák, végül ledőltem. Most szívemből kérem tőletek, szeressétek egymást, mert én már nem leszek..." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BŐDÖR GÉZA JÓZSEF hentes a Zalaszentlászlói Sportegyesület elnöke életének 65. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2021. április 16-án, pénteken, a 13.30-kor kezdődő gyászmise után lesz a zalaszentlászlói temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
„Nem vársz minket ragyogó szemekkel, Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel, Bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, Amit tőlünk soha senki el nem vehet." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk GYUK GÉZÁNÉ halálának 2. évfordulójára. Szerető családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, a legdrágább édesanya SZIKSZAY GYÖRGYNÉ szül. Csalló Aranka nyug. középiskolai tanárnő elhunyt. Temetését szűk családi körben tartjuk. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Szikszay család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HABI JÓZSEFNÉ szül. Büki Irén örök nyugalomra helyezése 2021. április 16-án, pénteken 14 órakor lesz a zalaegerszegi kertvárosi templomban. Gyászoló család
„Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, Itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Elfogadni muszáj, megérteni nem, Hiányzol nagyon, nem pótol senki sem." Fájdalommal és végtelen szomorúsággal tudatom, hogy nagymamám CZIMMERMANN LAJOSNÉ szül. Tóth Irén 1934–2021 elhunyt. Temetése 2021. április 15-én, csütörtökön 15 órakor az eszteregnyei temetoben. Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik gyászomban osztoznak. Unokája
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. DOMITER JÓZSEFNÉ szül. Papp Mária életének 84. évében elhunyt. Temetése 2021. április 15-én, csütörtökön 9.45-kor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
„Hogy egy Édesapa milyen drága kincs, Csak az tudja, akinek már nincs. Drága jó szívét áldd meg, Atyám, S köszönöm hogy ő lehetett az én drága Édesapám." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szerető édesapa, nagypapa SZABÓ FERENC életének 69. évében elhunyt. Temetése 2021. április 15-én, csütörtökön 14 óra 30 perckor lesz a pethőhenyei temetőben. Előtte 14 órakor gyászmise. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
„Ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok mosolyogjatok, mert én már Istennél vagyok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HORVÁTH ISTVÁNNÉ szül. Czigány Olga életének 87. évében örökre megpihent. Temetése 2021. április 16-án, pénteken 9.45-kor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Gyászmise aznap 7.45-kor az olai templomban. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOGDÁN ANTALNÉ szül. Király Mária szerető szíve életének 78. évében örökre megpihent. Temetése 2021. április 15-én, csütörtökön, Becsehelyen, a polai temetőben 11 órakor lesz. A gyászmisét előtte 10 óra 30 perckor a polai templomban tartjuk. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Szerető családja
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre." Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy KISS MIKLÓS életének 55. évében csendesen megpihent. Temetése 2021. április 16-án, pénteken, a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a zalamerenyei temetőben. Személyes részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre." Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy KISS MIKLÓS életének 55. évében csendesen megpihent. Temetése 2021. április 16-án, pénteken, a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a zalamerenyei temetőben. Személyes részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Szeretetben, fájdalomban szíve holttá sápadt, Édes Jézus adj nyugalmat drága jó anyánknak...!" Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy OLÁH SÁNDORNÉ szül. Tálos Eszter életének 84. évében elhunyt. Temetése 2021. április 15-én, csütörtökön 12 óra 30 perckor lesz az olai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. SZABÓ ISTVÁNNÉ szül. Horváth Rozália szerető anya, anyós és nagymama zalaegerszegi lakos életének 89. évében, hosszan tartó betegség után, március 23-án itt hagyott bennünket. Hamvasztás utáni temetése 2021. április 14-én, szerdán 11 órakor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
„Elmentél, pedig sok dolgod lett volna még, Megtölteni szépséggel a családod életét. Elmentél, s veled együtt eltűnt a remény, De lelkünk egy darabja utadon elkísér. Veled vagyunk most is, Te pedig velünk vagy, Mert szeretetünk irántad oly végtelenül nagy." Soha el nem múló fájdalommal és szeretettel emlékezünk férjemre, édesapánkra, nagypapánkra, apósunkra NAGY IMRÉRE halálának 1. évfordulóján. Szerető felesége, lányai, unokái és vejei
„Fájó szívünk fel-fel zokog érted, Örökké szeretünk, nem feledünk Téged." Fájó szívvel emlékezünk KOVÁCSNÉ KOVÁCS MARGIT Gyöngyi halálának 2. évfordulóján. Szerető családja
felfoghatatlan / 20 perce
Egy édesanya drámája: két hónapon belül két fia lett öngyilkos
keresik / 45 perce
Eltűnt egy cica Nagykanizsáról – Nyomravezetői díjat ajánlottak fel!
zaol.hu
virítanak és vidítanak / 1 órája
Tulipánok a zord idő előtt
Győrffy István
cica fontos pozícióban / 1 órája
Macska a hivatalban: Mártont rágcsálóügyi főmunkatársnak nevezték ki
Irodalom / 1 órája
Június 25-ig lehet pályázni a Quasimodo-költőversenyre
Hazai adatok / 1 órája
Várakozáson felüli mértékben nőtt az e-sport fogadás