Ukrán válság

2022.03.07. 10:13

Zenészek és művészek is segítséget nyújtanak az ukrajnai háború elől menekülőknek

A közmédia Jónak lenni jó! Magyarország összefog című műsor befejezésével nem ér véget az adománygyűjtés, az ukrajnai menekültek számára továbbra is várják a felajánlásokat a 1357-es nemzeti adományvonalra és annak számlaszámára.

A civil szervezetek, magánszemélyek, cégek mellett zenészek és művészek is segítséget nyújtanak az ukrajnai háború elől menekülőknek, erről szólt a közmédia Jónak lenni jó! Magyarország összefog című tematikus műsorának utolsó adása vasárnap este.

A műsor befejezésével nem ér véget az adománygyűjtés, az ukrajnai menekültek számára továbbra is várják a felajánlásokat a 1357-es nemzeti adományvonalra és annak számlaszámára (11711711-22222222). Az adományvonal hívásával, 500 forinttal lehet támogatni a rászorulókat - hangzott a műsorban. A számlaszámra érkezett összeg immár meghaladta a 339 millió forintot, az adományvonalra érkező összeg mintegy 200 millió forintnál tart.

A segélyszervezetek mellett zenészek is segítik az ukrajnai háború menekültjeit. Szulák Andrea énekesnő is felajánlott támogatást. Mága Zoltánnal indítottak egy koncertsorozatot, amelynek bevételével a rászorulókat támogatják, a koncert első állomásán, vasárnap Nyíregyházán léptek fel - hangsúlyozta az adásban az énekesnő.

Szarka Tamás Kossuth-díjas énekes is csatlakozott a rendkívüli Jónak lenni jó! akcióhoz. Vasárnap délelőtt az Avilai Nagy Szent Teréz-templomban adta elő Missa Missio című művét. A szentmisén 830 ezer forint adomány gyűlt össze a kárpátaljai magyarok és bajba jutottak megsegítésére - mondta Szarka Tamás a műsorban kiemelve: fontos az összetartozás.

A Szent Efrém férfikar is támogatja az Ukrajnából menekülőket. Segélykoncertet szerveznek és adományokat is gyűjtenek. Bubnó Lőrinc, a Szent Efrém Férfikar művészeti vezetője elmondta, hogy március 19-én a zenekar közösségi házában adománygyűjtő maratoni koncertet szerveznek, pénzbeli és tárgyi adományokat gyűjtenek, majd azokat turnébusszal szállítják a magyar-ukrán határra.

Beregszászi Olga színész a március 14-én Budapesten rendezendő 100 perc 100 emberért koncertje bevételét ajánlotta fel jótékony célra. A színész elmondta: 19 éve gyűjtenek adományokat a kárpátaljai magyaroknak, most elsősorban az idős embereknek és azoknak próbálnak segíteni, akik valamilyen oknál fogva Ukrajnában maradtak.

Tóth Gabi énekesnő egyebek mellett ruhaadományokkal és szállások szervezésével segít. Mint elmondta, Hévízen 35 családnak tudtak szállást biztosítani.

A P. Mobil együttes is segítséget nyújt: Schuster Lóránt, a zenekar vezetője elmondta, hogy a turnébuszuk megtelt az adományokkal, amelyek a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül jutottak el a határhoz. Molnár Péter turnémenedzser arról beszélt, hogy a határtól menekült egyetemista mérnököket hoztak Budapestre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!