Fejlődő orvostudomány

2021.09.27. 10:16

Magyar kutatók tehetik elviselhetőbbé a betegségeket és a sérüléseket

Az emberi izomzatra fókuszáló projektre összesen öt évet és egymilliárd forintot fordítottak.

Fotós: Shutterstock

A szív- és vázizomzat alkalmazkodását, teljesítését, valamint regenerációját vizsgáló kutatási program fejeződött be a Szegedi Tudományegyetem vezetésével. Az uniós támogatással megvalósult projektben a Debreceni Egyetem, valamint a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei is részt vettek.

Az úgynevezett vázizomzat-regeneráció alapjainak eddiginél pontosabb megismerése hozzájárul egyes izombetegségek, sérülések, a túlterhelés, illetve az öregedéssel járó negatív változások megelőzéséhez.

A kutatásban elért eredmények alkalmazása már megkezdődött gazdasági partnerek bevonásával.

A kutatások megkönnyítik bizonyos terápiás mellékhatásoknál kialakuló szívizom-károsodások megelőzését és a sérülések kezelését. A szakemberek szerint az eredmények főként mellkasi daganatok sugárkezelésénél és krónikus veseelégtelenségnél nyújthatnak segítséget.

A kutatók külön foglalkoztak a férfiak és nők közötti hormonális különbségekkel, valamint a fizikai terhelés és a táplálkozás szívizomra gyakorolt hatásával.

A szívizomzat ritmusos összehúzódása bonyolult elektromos rendszerek összehangolt munkájának eredménye. Ezek meghibásodása ritmuszavarokhoz, akár hirtelen szívhalálhoz vezethet, ami jelentős társadalmi és gazdasági veszteséget is okoz.

A kutatások hozzájárultak ezeknek az elektromos rendszereknek a jobb megismeréséhez, illetve a gyógyszeres befolyásolás lehetséges új megoldásaihoz.

A program fontos célja volt a tudományos utánpótlás megteremtése is. Ennek érdekében a projekthez kapcsolódóan tíznél is több fiatal kutató készítette és védte meg doktori értekezését. A pályázat több mint ötven magas színvonalú tudományos közlemény elkészítéséhez és megjelentetéséhez nyújtott segítséget, valamint több új hazai és nemzetközi együttműködés alapjait teremtette meg.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!