Venczel Vera: magunkat még mindig nem ismerjük eléggé...

Zalaegerszeg - Nem, nem, egyáltalán nem zavar, ha Cecei Vicuskaként, vagy Tóték Ágicájaként emlékeznek rám - válaszolja kérdésemre Venczel Vera a Vígszínház színművésze. A zalaegerszegi Móricz Galériában kértem interjúra, ahol ő nyitotta meg a Pécsi Sándor emlékkiállítást.

Matyovszky Márta

- A világ más részein készült filmekben azt láthatjuk, hogy a nagy tapasztalatú, csodálatos színészek számára nem szűnnek meg a lehetőségek ifjú koruk elmúltával. Nálunk sem?
- Itthon nagyon átgondolatlan ez a kérdés - de az életnek nemcsak a színpadi szeletére vonatkozóan. Mintha bizonyos korosztály egyszerűen nem létezne. Ennek az idősödő, szakmájában már sok mindent megtapasztalt, feladatai megoldásait kiérlelt korosztálynak, s a fantasztikusan sok tehetséges fiatalnak együttműködéséből csodálatos eredmények születhetnének.

 
- Nyilatkozatai mindig nagyon átgondoltak, szakmai hitelesség, felelősség hatja át szavait. Tanít?
-  Ha igénylik, akkor nagyon szívesen megnyilvánulok szakmai kérdésekben. Mint életmód nem fér bele az életembe a tanítás. Talán mint a zenészeknél, énekeseknél kialakult gyakorlat - a mesterkurzus műfajában - elképzelhető. Míg állandóan színpadon vagyok, a rendszeres tanítás nem realitás számomra.
 
- A színészetről beszéltünk eddig, de mit jelent a szárnyas idő a magánembernek?
- Ó azt, hogy hú még mindig van mit tanulni, jaj, hogy mindig minden mennyire változik - ezzel muszáj szembenézni, ezzel számolni kell- s nem pedig menekülni. Hogy mit hoz a holnap - azt nem tudhatjuk. Szándékaink lehetnek, de fél órára előre sem ígérhetünk semmit.

- Lenne-e szívesen mai ifjú színész?
- Ha azt az elhívatottságot érezném, amit a mai napig is érzek magamban a munkám iránt, igen! Minden nap tudatosan élvezem, hogy mi mindent kaptam hivatásom által az élettől, tehát: igen! Mi nem ebben nőttünk fel, nem azt és nem úgy tanultuk mint ők, de erre a kérdésre a válasz attól függ, hogy belül mi szólal meg nekem: igen! Ezek között a körülmények között is: igen! Nagyon-nagyon sok tehetséges ifjú kollégával találkozom, bár nekik is lehetne olyan lehetőségük - tévében, filmen - mint nekünk volt anno...

-  Mi ad önnek a színpadon kívül feloldódást?
- Nem tudnék egy dolgot megnevezni. Minden, mint másnak: egy könyv, a mindennapok teendői, a lakás... Oly kevés a nap 24 órája! Attól is függ, mennyire vagyok elfoglalva - az elmúlt időszakban, és ebben az évadban is nagyon sok feladatom volt, szinte lélegzetet venni sem volt időm.

-  Van-e olyan kor ahol szívesen élne, vagy stílus, ami különösen az Öné - gondolva a Szepes Mária darab több korszakot átívelő történetére, szerepváltásaira.
- Nem is korban határoznám ezt meg... Azon szomorodom el gyakran, hogy miközben fantasztikus technika vesz bennünket körül, aközben az emberi problémák mennyire hasonlóak - szinte azonosak - bármilyen régi korba nézünk is vissza. Az ember a saját maga megismerésében, felfedezésében még mindig mennyire korlátozott.Magunkat még mindig nem ismerjük eléggé...

Ezek is érdekelhetik