Hónap orvosa: „Karbantartó”, fonendoszkóppal

-  Mélyebb kutatásokat nem végeztünk, de mind édesapám, mind édesanyám a szlovén határ mellett nevelkedett, Reszneken, illetve Lendvajakabfán, s jelenleg is élnek rokonaink Szlovéniában.

Ő maga is Reszneken nőtt fel, egyszerű paraszti családban. A középiskolát Zalaegerszegen, a Deákban végezte, s a megyei kórházban eltöltött gyakorlat végképp eldöntötte a pályaválasztást. Jól tanult, ambíció is munkált benne, így a  pécsi orvostudományi egyetemen folytatta. Húga más irányt választott, ő bíró lett  Zalaegerszegen.  Magdolna a diploma után,1985-ben a kórház kardiológiáján kezdett el dolgozni,  ami akkor még a II-es belgyógyászat kebelén működött.

- Nagyon szép emlékeim vannak erről az időszakról, ott szereztem meg az alapokat. Az azóta eltelt negyedszázadban rengeteget fejlődött az orvostudomány, főleg a műszerek tekintetében. Engem azonban  az orvoslás, a diagnosztika klasszikus  eszköztárával is felvérteztek  egykori mentoraim.  Amit akkor Zörényi István főorvostól, az azóta elhunyt Baán tanár úrtól, Nagy Mária, Takács Piroska főorvosnőtől a fizikális vizsgálatokról megtanultam, annak a mai napig nagy hasznát veszem. Egy körzetben ugyanis nincsenek bonyolult műszerek, itt főként az érzékelés, a manuális vizsgálat alapján  kell dönteni.

De miként került körzetbe? A belgyógyászati szakvizsga megszerzéséhez kötelező háziorvosi  gyakorlat vezette a lépteit Bocföldére, helyettesíteni a lebetegedett   körorvost.

- Kicsit félve jöttem,   de  gyorsan megszerettem ezt a munkát. Visszamentem ugyan a kórházba dolgozni, de amikor végleg megüresedett az állás, visszahívtak.

Megkedvelte ugyanis a falu.   A jó kapcsolat immár 21 éve tart,  a faluvezetés mindig segítette, a betegei pedig szinte családtagként tekintenek rá. Nem csak egészségügyi gondjaikkal, egyéb problémáikkal is felkeresik, hiszen tapasztalják, hogy számíthatnak rá. Ennek tudja be a hónap orvosa cím elnyerését is, amire nem számított ugyan, de igencsak megmelengette a szívét.

- Az otthonomnak tekintem a települést. Különösen hálás vagyok azért, hogy amikor 11 évvel ezelőtt elveszítettem a férjemet, mellém álltak. Nem volt könnyű egyedül a két gyerekkel, pedig ők is nagyon megértően viszonyultak a szakmámhoz. Előfordult, hogy  javában melegítettem a vacsorát, amikor valahonnan befutott egy segítségkérés, s azonnal mennem kellett.  Az is megesett, hogy jöttek velem ügyelni. Büszke vagyok rájuk.  A nagylányom 23 éves, jogi  pályára készül, a fiam a Kölcseyben gimnazista, úgy látom, ő adna egy esélyt az orvosi pályának. Azt persze nem állítom, hogy körzetben...

Bocfölde mellett Csatár is a körzet része, utóbbiak néhány éve építettek  szép rendelőt. Mintegy 1600-1700 páciensért felel, a csecsemőktől az öregekig. A legidősebb betege 103 éves. A legtöbben szív-érrendszeri betegséggel, s az elhízás következményeivel  küzdenek, s egyre több a rosszindulatú daganat.

- Egy kedves ismerősöm azt mondta a minap, ti háziorvosok olyanok vagytok, mint  a karbantartók. Mindenhez kell értenetek.  Valóban, tudnunk kell vénás injekciót adni, fület mosni, újraéleszteni...

A napi munkát meglátása szerint az évek óta növekvő  bürokrácia, s a szakmai munka nem kellő megbecsülése mérgezi  leginkább, ami a finanszírozásban is megmutatkozik.

- Még szerencse, hogy mindvégig nagyon jó körzeti ápolónők segítették a munkámat, akik a beilleszkedésemet is  megkönnyítették  - említi. - Mostani kolléganőim,   Kaszásné Kutasi Ildikó és Hetényiné Lőrinc Erzsébet is kiválóak. Baráti a kapcsolatunk, ami nagyot tud lendíteni az együttműködésen.

Beszélgetés közben többször is felbukkan egy-egy sziluett a rendelő ablakában. Kis koppintás,  az asszisztensnők valamelyike pedig máris ugrik egy vagy több recepttel,  s kiadja az udvaron várakozónak.

- Alkalmazkodunk egymáshoz... - nyugtázza a történést dr. Czipóth Magdolna. - Tudomásul kell vennünk, hogy azok a páciensek, akiknek szerencsére van munkájuk és panaszmentesek, igyekeznek spórolni az idővel. Telefonálnak, s mi kiadjuk a recepteket, nem kárhoztatjuk őket várakozásra.

Mi fér még bele az életébe?

- A gyökereimet soha nem tudnám megtagadni, így büszkén mondhatom, hogy a család és a barátok segítségével máig műveljük a húsz éve elhunyt édesapám által ránk hagyott lendvadedesi szőlőt. Számomra ez a munka is természetes, hiszen ebben nőttem fel. Hatszáz tő szőlőnk van, nemegyszer nyertünk aranyérmet borainkkal - mosolyodik el büszkén a három szakvizsgás doktornő. - Gyümölcsöst is művelünk,  a kertészkedés levezeti a heti feszültséget. Emellett látogatom Reszneken  élő édesanyámat,  olvasok,  sütök-főzök. Ha pedig  jó az idő,  motorozni megyünk a barátommal. Szeretem ugyanis a természetet és a szabadságot.