Dr. Baán Attila nem szereti a fehér köpenyt

Amikor elege lett a pesti létből, s új, ápolónő párja sem bánta a költözést, a Nyugat-Dunántúlon keresett állást. Nem Dióskált nézte ki, de erre kanyarodván lenyűgözte a környék szépsége.
–Úgy éreztem, hogy hazaérkeztem – csal ma is mosolyt arcára az emlék. A fővárosban üzemorvosként, majd belgyógyászként dolgozott az István kórházban, sőt, két évet lehúzott a minisztériumban is. De hamar elunta az íróasztalt. – Nekem Fekete István a bibliám, az ő művein keresztül ismertem és szerettem meg a falusi embereket, a beilleszkedés semmi gondot nem okozott. A vidéki beteg más, mint a fővárosi, elfogadja, hogy az orvos is ember, nem követelőzik, partnert lát benne, nem szolgáltatót. Különösen megragadta a zalai tájszólás, az itt használatos fordulatokat eleinte gyűjtötte is, egyik kedvence az „idább-odább”.
Tudakolom, ha már ennyire beszippantotta a falusi lét, vajon gazdálkodik-e. Amikor ápolónő felesége még velük élt – aki aztán mégis visszavágyott a nagyvárosba, így két lányukat gyakorlatilag a doktor nevelte fel –, az udvarban baromfit, kecskét tartottak.
– Inkább csak érdekesség- ből, de azért volt egy haszna. Sokkal jobban megértettem, amikor abetegek atermésre, az állatokra panaszkodtak. Körzete mára igencsak megfogyatkozott, Dióskál, Egeraracsa és Zalaszentmárton összesen sem ad 800 pácienst.
– Azt szoktam mondani, a körzetet hobbiból viszem, hi- szenmegélni nemlehet belőle. Abevételt az üzemorvosi vál- lalkozás biztosítja, két nagy és több kis céggel dolgozunk. A környékbeliek leginkább vérnyomásproblémával, cukorbajjal, keringési betegségekkel keresik fel, egy-egy évben megugrik a daganatos esetek száma is.
– Aktuális gondunk, hogy a szomszéd körzetben felütötte a fejét a tbc, ezért az egész falut szűrésre kell küldenem. De nekem szerencsére nem kell hepciáskodnom, hogy így meg úgy kötelező. Kiállítom abeutalót, s a beteg elmegy, mert elhiszi, hogy ez az ő érdeke. Amúgy arra a legbüszkébb, hogy ha végigmegy az utcán, még a gyerekek is integetnek neki. Nem hord fehér köpenyt, nem szereti. Egyenpólót viselnek, ami sokkal otthonosabb, barátságosabb. Két asszisztensnő segíti munkáját, Tollárné Kőszegi Katalin, valamint Zsigáné Belover Katalin. A betegek ragaszkodásának újabb jele, hogy előbbi a második legtöbb szavazatot kapta az ápolónők mezőnyében. Tudakoljuk, okozott-e náluk problémát a pár napja életbe lépett új beutalási rend.
– Szerencsére nincs sok változás, kivéve az urológiát. E szakmában ezután nem Egerszegre, hanem Kanizsára kell utalnom a pácienst. A betegszállítás változásai azonban már okoztak számára bosszúságot. Az elmúlt szűk másfél hónapban négy betege is hiába várta a fuvart... Panaszt tett az OEP-nél, már el is indult a vizsgálat. Kérdezem, mit várna az egészségügy vezetőitől.
– Hagyjanak mindet dolgozni. Aki itt, a végeken vállal munkát, lelkiismeretéből faka- dóan el is fogja látni, nem kel- lene állandóan ellenőrizni, ki- mutatásokkal sanyargatni ben- nünket. Avidéki orvos szinte összenő abetegeivel, ezért is olyan nehéz, ha meghal vala- melyikük. Hiszen gyakran több évtizedes akapcsolat. Lelki karbantartásban önel- látó. Azt mondja, akadnak gödrök az úton, s nem is baj, ha némelyikbe beleesik az ember. Csak ne lepődjön meg rajta... Sokáig foglalkozott pszichológiával, a stresszkezelésre megvannak a maga módszerei. Például a bakancsos turizmus. Több kollégájával és barátjával idén tavasszal fejezte be az Országos Kéktúrát.
– Tíz éve vágtunk bele Varga László zalacsányi háziorvos barátommal, aki szintén elnyerte a hónap orvosa címet. Azóta már heten lettünk, évente kétszer kerekedünk fel, s alkalmanként 50 kilométert barangolunk. Igazi kikapcsolódást, felüdülést nyújt, lelassul, emberléptékűvé válik a világ. Tizenkét éve elnökli a keszthelyi és környékbeli háziorvosok klubját, összejöveteleiken a szakma és a fehér asztal egyaránt teret kap. Régi hobbija a számítástechnika is, aminek kollégái örülnek a leg- jobban. Bármi elakadás, gond akad ugyanis a háziorvosi program használatával, Baán doktor máris orvosolja, hiszen részt vett a szoftver tesztelésében. Nem véletlenül, hiszen időközben a keszthelyi egyetemen elvégezte a számítógépkezelői, matematikai programozói képzést is. A szekrény tetején orvosi táskák sorakoznak: kötszeres, sürgősségi, laringoszkópos táska, amire akkor van szükség, ha intubálni kell a helyszínen. Mellette egy apró doboz, aminek története van. – Alighogy idekerültem, volt egy nagyon szomorú esetem. Egy másfél éves kisgyerek félrenyelte a mogyorót és meghalt. Elvégeztem a gégemetszést, de a mogyoró túlságosan lent volt. A boncolás kimutatta, olyan szerencsétlenül záródtak el a légutak, hogy ha ott áll a mentő a ház előtt, akkor sincs segítség. Akkor elhatároztam, hogy beszerzek egy gyerek laringoszkópot. Ez az... –emeli ki a kis fémszerkezetet. Aztán a tenyerére néz, s mosolyogva hozzáteszi. – Szerencsére a doboza jó poros.

OLDALTÖRÉS: Karcsú hölgy tűvel és sok-sok kémcsővel

A férfiak jobban tartanak a tűtől, s ez meg is látszik rajtuk – mondja Pesti Tiborné, Marika, a Zala Megyei Kórház rendelőintézetének laborasszisztense. A magas, karcsú hölgy égszínkék szemével, makulátlan frizurájával a labor jellegzetes alakja. Mindig is vonzotta az egészségügyi pálya, 1970 nyarán, érettségi után került a laborba, ami akkor még a régi SZTK borostyánnal befutott Petőfi utcai épületében volt.
– A vérvételt nem szeretjük. De mit érez, aki a tűt tartja? Nem félt az első bökésektől? –Az akkori tanítómesterünk olyan határozott természetű volt, hogy nem volt módunk aggályoskodni, csináltuk, amit kellett. Idővel aztán napi rutinná vált a feladat, de bevallom, ha a túloldalon ülök, bennem is ott motoz a félsz. Így aztán tudom, hogy ezt az érzést nagyon nehéz legyűrni. Munka mellett végezte el a hároméves laborasszisztensi tanfolyamot, s mint mondja, azóta rengeteget változott a szakma. A hőskorban még fecskendővel vették a vért, sokkal vastagabb volt a tű, s szinte minden műveletet kézzel végeztek. Mára alaposan kinőtte magát e szakterület, a központi labor egy egész szintet foglal el, s alegtöbb folyamat automatizált. A vérvételhez azonban, hiába használnak hajszálvékony, egyszer használatos eszközöket, azóta is finom női kezekre van szükség.


– Nem mindig könnyű megtalálni a vénát, néha nagyon mélyen van, nem látszik, a sok kemoterápiás kezelésen átesett betegeknél pedig igen sérülékeny az érfal – avat szakmája nehézségeibe. – Abban viszont, hogy véraláfutás alakul ki, néha a páciensek is ludasak. Hiába mondjuk, hogy pár percig egy ujjal rá kell nyomni avattát aszúrás helyé- re, csak futnak, vagy rossz helyen nyomják, aztán napokig ott éktelenkedik akarjukon a színjátszós folt. Kémcsövek regimentje tornyosul az asztalán. A laikus számára kész dzsungel, de ő a színek, kódok alapján tökéletesen eligazodik köztük.
– Figyelni kell persze, hiszen naponta 300-400 beteg fordul meg itt, de télen elértük már az 550-es forgalmat is.
–Akadnak nehéz esetek?
– Ajaj... Hétkor kezdünk dolgozni, de a betegek sokszor már 6-kor gyűlnek, s kezdődik a veszekedés, ki érkezett elsőként. Amióta sorszámot osztunk azért könnyebb, a várakozók jobban átlátják a sort. Persze mi sem vagyunk tökéletesek, nekünk sem lehet mindig jó napunk. De ha látom valakin, hogy nagyon szorong, igyekszem megnyugtatni, elterelni a figyelmét. Férjét sajnos nagyon korán elveszítette, két fiút nevelt fel, akik ma is a közelében élnek. Szeret olvasni, kirándulni, imád Budapesten sétálni, barátnőinél szívesen besegít a növények gardírozásába. Manapság ritka, hogy valaki évtizedek múltán is az első munkahelyén dolgozik. Ő mégsem vágyott el, jól érzi magát a laboros csapatban. Egyetlen alkalommal ingott meg, amikor 1985-ben hepatitis fertőzést kapott valamelyik vérmintától. Hat hétig nyomta az ágyat afertőzőn, majd fél évig volt táppénzen.
– Aztán mégis maradtam. És már nem is megyek sehova...Mindenkinek köszönöm a jelölést. Hatalmas meglepetés volt, szinte sokként ért az első gratuláció – utal a hónap asszisztense címre. – Soha nem vágytam arra, hogy kitűnjek, most mégis jólesik ez a fajta figyelem.

OLDALTÖRÉS: Karcsú hölgy tűvel és sok-sok kémcsővel

A férfiak jobban tartanak a tűtől, s ez meg is látszik rajtuk – mondja Pesti Tiborné, Marika, a Zala Megyei Kórház rendelőintézetének laborasszisztense. A magas, karcsú hölgy égszínkék szemével, makulátlan frizurájával a labor jellegzetes alakja. Mindig is vonzotta az egészségügyi pálya, 1970 nyarán, érettségi után került a laborba, ami akkor még a régi SZTK borostyánnal befutott Petőfi utcai épületében volt.
– A vérvételt nem szeretjük. De mit érez, aki a tűt tartja? Nem félt az első bökésektől? –Az akkori tanítómesterünk olyan határozott természetű volt, hogy nem volt módunk aggályoskodni, csináltuk, amit kellett. Idővel aztán napi rutinná vált a feladat, de bevallom, ha a túloldalon ülök, bennem is ott motoz a félsz. Így aztán tudom, hogy ezt az érzést nagyon nehéz legyűrni. Munka mellett végezte el a hároméves laborasszisztensi tanfolyamot, s mint mondja, azóta rengeteget változott a szakma. A hőskorban még fecskendővel vették a vért, sokkal vastagabb volt a tű, s szinte minden műveletet kézzel végeztek. Mára alaposan kinőtte magát e szakterület, a központi labor egy egész szintet foglal el, s alegtöbb folyamat automatizált. A vérvételhez azonban, hiába használnak hajszálvékony, egyszer használatos eszközöket, azóta is finom női kezekre van szükség.


– Nem mindig könnyű megtalálni a vénát, néha nagyon mélyen van, nem látszik, a sok kemoterápiás kezelésen átesett betegeknél pedig igen sérülékeny az érfal – avat szakmája nehézségeibe. – Abban viszont, hogy véraláfutás alakul ki, néha a páciensek is ludasak. Hiába mondjuk, hogy pár percig egy ujjal rá kell nyomni avattát aszúrás helyé- re, csak futnak, vagy rossz helyen nyomják, aztán napokig ott éktelenkedik akarjukon a színjátszós folt. Kémcsövek regimentje tornyosul az asztalán. A laikus számára kész dzsungel, de ő a színek, kódok alapján tökéletesen eligazodik köztük.
– Figyelni kell persze, hiszen naponta 300-400 beteg fordul meg itt, de télen elértük már az 550-es forgalmat is.
–Akadnak nehéz esetek?
– Ajaj... Hétkor kezdünk dolgozni, de a betegek sokszor már 6-kor gyűlnek, s kezdődik a veszekedés, ki érkezett elsőként. Amióta sorszámot osztunk azért könnyebb, a várakozók jobban átlátják a sort. Persze mi sem vagyunk tökéletesek, nekünk sem lehet mindig jó napunk. De ha látom valakin, hogy nagyon szorong, igyekszem megnyugtatni, elterelni a figyelmét. Férjét sajnos nagyon korán elveszítette, két fiút nevelt fel, akik ma is a közelében élnek. Szeret olvasni, kirándulni, imád Budapesten sétálni, barátnőinél szívesen besegít a növények gardírozásába. Manapság ritka, hogy valaki évtizedek múltán is az első munkahelyén dolgozik. Ő mégsem vágyott el, jól érzi magát a laboros csapatban. Egyetlen alkalommal ingott meg, amikor 1985-ben hepatitis fertőzést kapott valamelyik vérmintától. Hat hétig nyomta az ágyat afertőzőn, majd fél évig volt táppénzen.
– Aztán mégis maradtam. És már nem is megyek sehova...Mindenkinek köszönöm a jelölést. Hatalmas meglepetés volt, szinte sokként ért az első gratuláció – utal a hónap asszisztense címre. – Soha nem vágytam arra, hogy kitűnjek, most mégis jólesik ez a fajta figyelem.

A férfiak jobban tartanak a tűtől, s ez meg is látszik rajtuk – mondja Pesti Tiborné, Marika, a Zala Megyei Kórház rendelőintézetének laborasszisztense. A magas, karcsú hölgy égszínkék szemével, makulátlan frizurájával a labor jellegzetes alakja. Mindig is vonzotta az egészségügyi pálya, 1970 nyarán, érettségi után került a laborba, ami akkor még a régi SZTK borostyánnal befutott Petőfi utcai épületében volt.
– A vérvételt nem szeretjük. De mit érez, aki a tűt tartja? Nem félt az első bökésektől? –Az akkori tanítómesterünk olyan határozott természetű volt, hogy nem volt módunk aggályoskodni, csináltuk, amit kellett. Idővel aztán napi rutinná vált a feladat, de bevallom, ha a túloldalon ülök, bennem is ott motoz a félsz. Így aztán tudom, hogy ezt az érzést nagyon nehéz legyűrni. Munka mellett végezte el a hároméves laborasszisztensi tanfolyamot, s mint mondja, azóta rengeteget változott a szakma. A hőskorban még fecskendővel vették a vért, sokkal vastagabb volt a tű, s szinte minden műveletet kézzel végeztek. Mára alaposan kinőtte magát e szakterület, a központi labor egy egész szintet foglal el, s alegtöbb folyamat automatizált. A vérvételhez azonban, hiába használnak hajszálvékony, egyszer használatos eszközöket, azóta is finom női kezekre van szükség.


– Nem mindig könnyű megtalálni a vénát, néha nagyon mélyen van, nem látszik, a sok kemoterápiás kezelésen átesett betegeknél pedig igen sérülékeny az érfal – avat szakmája nehézségeibe. – Abban viszont, hogy véraláfutás alakul ki, néha a páciensek is ludasak. Hiába mondjuk, hogy pár percig egy ujjal rá kell nyomni avattát aszúrás helyé- re, csak futnak, vagy rossz helyen nyomják, aztán napokig ott éktelenkedik akarjukon a színjátszós folt. Kémcsövek regimentje tornyosul az asztalán. A laikus számára kész dzsungel, de ő a színek, kódok alapján tökéletesen eligazodik köztük.
– Figyelni kell persze, hiszen naponta 300-400 beteg fordul meg itt, de télen elértük már az 550-es forgalmat is.
–Akadnak nehéz esetek?
– Ajaj... Hétkor kezdünk dolgozni, de a betegek sokszor már 6-kor gyűlnek, s kezdődik a veszekedés, ki érkezett elsőként. Amióta sorszámot osztunk azért könnyebb, a várakozók jobban átlátják a sort. Persze mi sem vagyunk tökéletesek, nekünk sem lehet mindig jó napunk. De ha látom valakin, hogy nagyon szorong, igyekszem megnyugtatni, elterelni a figyelmét. Férjét sajnos nagyon korán elveszítette, két fiút nevelt fel, akik ma is a közelében élnek. Szeret olvasni, kirándulni, imád Budapesten sétálni, barátnőinél szívesen besegít a növények gardírozásába. Manapság ritka, hogy valaki évtizedek múltán is az első munkahelyén dolgozik. Ő mégsem vágyott el, jól érzi magát a laboros csapatban. Egyetlen alkalommal ingott meg, amikor 1985-ben hepatitis fertőzést kapott valamelyik vérmintától. Hat hétig nyomta az ágyat afertőzőn, majd fél évig volt táppénzen.
– Aztán mégis maradtam. És már nem is megyek sehova...Mindenkinek köszönöm a jelölést. Hatalmas meglepetés volt, szinte sokként ért az első gratuláció – utal a hónap asszisztense címre. – Soha nem vágytam arra, hogy kitűnjek, most mégis jólesik ez a fajta figyelem.