Magyar tragédia a Don-kanyarnál

Hetven évvel ezelőtt ezekben a napokban kezdődött meg a magyar hadsereg számára az egyik legnagyobb tragédiát hozó katonai feladat végrehajtása. A II. világháború során ekkor indult útnak 207 ezer magyar katona az orosz hadszíntérre. A Don-kanyarhoz.

Arany Horváth Zsuzsa

- 1941-42 telén a német hadsereg Moszkva alatt elszenvedi első katonai vereségét. Ez arra késztetni a német katonai vezetést, hogy Magyarországtól erőteljesebb részvételt követeljen - magyarázza Molnár András. Tulajdonképpen az egész magyar haderő bevetését követelik, de végül sikerül ezt mintegy harmadára csökkenteni. Ez a magyar királyi 2. honvéd hadsereg, létszámában 207 ezer fő. Ebbe értendő bele a zalai állomány; a szombathelyi székhelyű III. hadtesthez tartoznak a nagykanizsai székhelyű 9. könnyű hadosztály csapattestei, köztük a zalai 17. gyalogezred. A háborús állapotokra való tekintettel állítják fel ennek ikerezredét, a 47. számút is. Ezredenként 4300 embert számlál ez a sereg, hozzájuk tartozik még a kanizsai 9. tüzérosztály, melyet duplájára, ezreddé bővítenek fel. Légvédelmisek, huszárok, csapatszállítók, ellátók egészítik ki az állományt, összesen 13 500 emberről van szó tehát. Molnár András határozottan cáfolja a régi legendát, mely szerint hiányos felszereléssel indultak volna útnak. Ehhez képest az akkori magyar haderő felszerelésének, járműveinek, fegyverzetének 50 százalékát megkapták, a németek pedig további nehézfegyvereket ígértek.

- Az igaz, hogy a felszerelést és kiképzést a környező országok haderejéhez, a Kárpát-medencei körülményekhez mérték, nem a hatalmas orosz hadseregéhez, ez okozza aztán majd a tragédiát - teszi hozzá a történész.

- A környező országokkal számítottak inkább háborúra?

- A területi visszacsatolások alkalmával már bevetették őket 1938-41 között. A hadtörténelemből kevésbé ismert körülmény a románokkal való rivalizálás, amelyet csak a németek tartottak féken. Németország egyetértése állt a magyar területek, köztük Észak-Erdély visszacsatolása mögött, emiatt lekötelezetté vált Magyarország, a hadvezetés számolt vele, hogy emiatt előbb-utóbb biztosan sor kerül a magyar-román katonai összeütközésre. Mivel a románok nagy haderővel vettek részt a Szovjetunió elleni harcokban, a magyaroknak maradt a versenyfutás, nehogy egy majdani konfliktusban a németek a románok mellé álljanak. Tulajdonképpen ez sodorta bele az országot a doni katasztrófába.

A mozgósított tartalékos haderőt mindössze hat hét alatt képezték ki, itt Zalában például a novai erdőben, amiről fotók is készültek. A felvételeket Závodszky István, akkor 39 éves százados - dr. Bódis István által, Egerváron őrzött - hagyatékában lelte meg a történész. Závodszky, aki később, 1956-ban megyei nemzetőrparancsnokként vált ismertté, 1942-ben a zalaegerszegi 17/III. zászlóalj géppuskás századának parancsnoka volt.

- A zalaiak április 28. és május 6. között vonattal indultak el Nagykanizsáról, Zalaegerszegről és Csáktonyáról. Keszthelyről a III. fogatolt vonatosztállyal, 3000 fővel egészült ki az említett 13 500 főnyi hadosztály - folytatta Molnár András.

Ötvenöt vagonos, 110 tengelyes katonavonatokkal mentek egy héten át, egyetlen egy orosz vasútvonalon, amit a németek biztosítottak. A Jablunkai hágón át jutottak Kurszk külvárosaiba. Útközben Minszk és Kurszk között az egyik kanizsai üteget felrobbantották a partizánok.

A magyar hadvezetés elindulás előtt nem tisztázta, a 2. hadsereget mi céllal igénylik a németek. Csak Oroszországban derült ki, hogy nem hátországi, biztosító szerepet kapnak, hanem Kurszktól 60 kilométerre keletre az első vonalban vetik be őket. A zalaiak az elsők között érkeztek ki a frontra a magyar 2. hadsereg katonái közül. Június végéig a németektől átvett védelmi vonalat tartották, szovjet felderítőket vertek vissza, május 22-étől többen hősi halált haltak.

Történetüket ott folytatjuk majd, hogy június végén a német támadó hadművelet északi szárnyán őket is be fogják vetni, az első vonalban...

Doni sorozat:

1. 1942. május: Indulás, zalai részvétel

2. 1942. június: Hadműveletek Tyim városánál

3. 1942. augusztus 10.: Hídfőcsaták Kosztyenkinél

4. 1942. november: Felkészülés a télre

5. 1943. január: Doni áttörés, utóvédharc

6. 1943. május: Hazatérés, veszteségek

A sorozat cikkeit itt találja

Kedves Olvasóink!
Amennyiben ismernek családjuk, barátaik, ismerőseik körében olyan embereket, akik ott voltak a Don-kanyarban a II. világháború idején és mesélnének is az élményeikről, kérjük, juttassák el az illetők elérhetőségét honlapunk hírküldő rendszerén kereszül, hogy szerkesztőségünk felvehesse velük a kapcsolatot!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!