Bolondballagás az érettségi igazi erőpróbája előtt (képgalériával)

Nagykanizsa - Boszorkány, zombi, rendőr, rabbi és kalóz néhány a bolondballagók jelmezei közül, akik pénteken önfeledten szórakoztak, s kinézetükkel több járókelőt is megdöbbentettek.

Steyer Edina

Az elmaszkírozott, egyedi jelmezbe bújt fiatalokat nem biztos, hogy első látásra felismerték volna ismerőseik, azonban a bolondballagás lényege nem is ez. Hanem, hogy ezen a napon, életük első nagy erőpróbája előtt még lazíthatnak, pihenhetnek és bolondozhatnak egy kicsit. A fiatalok maximálisan éltek is e lehetőséggel, a mezősök például zombitánccal lepték meg társaikat.

A műsorban ugyan nem vett részt Czippán Mirjam és testvére Zita, illetve osztálytársuk, Ardai Alexandra, de jelmezükkel ők is beillettek volna a többiek közé  de legalább egy  horrorfilmbe mindenképp.

- Vízfestékkel és temperával festettük ki az arcunkat, a ruhákat sem volt nehéz összeállítani. Sokat készültünk erre a napra, de nem csak a maskarákkal - árulta el Alexandra.- Ez az utolsó alkalom, hogy így, ilyen szabadon együtt szórakozhatunk. Hétfőn kezdődik a nagy megmérettetés.

Kérdésünkre, hogy izgulnak-e, azt válaszolták a lányok:még nem.


- Két napja próbáljuk kipihenni a szerenád fáradalmait, még lazítunk egy kicsit, aztán vasárnap rágyúrunk egy utolsót az érettségire - mondta Czippán Mirjam. - Az elmúlt néhány hónapban rengeteget készültünk, reméljük, meglesz az eredménye.

Szigeti Eszter, a Zsigmondy-tagintézmény tanulója szerint már nincs értelme izgulni, az nem viszi előrébb. Úgy érzi, kellőképpen felkészült.

- Földrajzból előrehozott érettségit tettem, de a többi még hátravan - így a népviseletbe öltözött fiatal. Eszterrel ellentétben minél jobban közeledik az érettségi, annál feszültebb a mezős Zábó Dolóresz. Mint mondta: készült, de az angoltól tart egy kicsit. Könnyebbséget jelent számára, hogy médiaismeretből már leérettségizett.

A bolondballagás alkalmával köszönte meg a Városi Diákönkormányzat két érettségiző diákpolgármesterének, a mezős Gál Violettának és a batthyányis Ambrus Ramónának középiskolás évei alatt nyújtott szorgalmas tevékenységüket is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!