Amerikai pite - A találkozó: altesti poénok éretleneknek és nosztalgiázóknak

De a Hayden Schlossberg- Jon Hurwitz rendezőpáros produkciója más: az igazi folytatásba visszacsábították az irgalmatlanul tapló Stiflert (Seann William Scott), a Playboy-nyuszi Shannon Elizabeth becserkészéséért örökké irigyelt Jimet (Jason Biggs), a Stifler legendás mamájára azóta is gerjedő Finchet (Eddie Kaye Thomas), a valaha tényleg szexi Vickyt (Tara Reid, aki mostanában csak elrontott plasztikai műtétjeivel tudott betörni a bulvárhírekbe) és az összes többi eredeti szereplőt, így a csúcsciki apa-fiú csevegések nagymesterét, Eugene Levyt is. Kézenfekvő volt, hogy a hőseink nélküli éveket milyen megoldással ugorja át a forgatókönyv: érettségi találkozóra gyülekeznek a régi haverok, akik immár harmincon túli felnőttek, mégis ugyanaz a legfőbb bajuk az életben, mint iskolásként. Ez a szexualitás, pontosabban annak hiánya és megannyi defektusa, ami persze kiapadhatatlan alpári humorforrás maradt: megint kapunk durva szexbalesetet, piásan nyomuló fiatalokat, undorító snittet és tőmondatban összefoglalt, nagybetűs üzenetet is; utóbbit azért, hogy ne csak a sok surmóság maradjon meg a fejekben.

Az új Pite ezzel együtt élvezhető, bár a tanulsága igazából annyi, hogy az aktuális amerikai fiatalság semmiben sem különbözik az évtizeddel ezelőttitől. Az elején feltett kérdésre a válaszom mégis az, hogy igen, megérte leporolni a sztorit. Igaz, a humor nem lett kifinomultabb, sem a történet csavarosabb - de sosem ezért szerettük az Amerikai pitét.