Tárlat a lépcsőfeljárón: sportereklyék a zalaegerszegi lakásban

A zalaegerszegi Kiss-család nem akármilyen ereklyegyűjteménnyel rendelkezik, otthonukban három generáció fanatizmusának eredményeképp: a pincétől a padlásig mezek, sálak, emléktárgyak dekorálják a falakat. Természetesen minden darab a sporthoz, focihoz és kosárlabdához, a Zetéhez kötődik. Ahogy a fiúk mondják, hiába a változó idő, a hullámhegyek és völgyek, a Zete- szív örök.

Kiss Anna

A legkorábbi darab talán az az 1968-as bérlet, amivel apu először meccsre ment. Aztán folyamatosan bővült a kollekció mesélte Kiss Tamás. A lépcsőfeljárón létrehozott tárlat darabjai között megtalálható Vlaszák Géza kesztyűje, a dob, amit a szurkolók lyukasra vertek az emlékezetes Manchester United elleni BL- meccsen, de van itt rengeteg játékosok által aláírt mez is. Szinte mindegyik egy külön történet...

Az egyik mezt például magától Péter Zolitól kaptam a 29. születésnapomra veszi át a szót Tibor, Tamás öccse. Nem könnyű megszerezni a relikviákat, néha szinte meg kellett verekednünk értük. Ám sok olyan is van, amit maguktól a játékosoktól kaptunk a győztes meccsek után vagy az ellenfél szurkolóival cseréltünk.

Rengeteg barátunk van, akik külföldön dolgoznak, s ha jártukban-keltükben kincsre bukkannak, elhozzák nekünk. Így van olasz, görög, német válogatott mez és persze a kedvenc válogatottamtól, a portugáltól is van ereklye. Úgyhogy ha bárkinek van otthon felesleges meze... mi szívesen vigyázunk rá, hozzánk nyugodt szívvel elhozhatja nevet Tibor.

És hogy melyik a legkedvesebb darab? A Kefír Fc meze vágja rá habozás nélkül Tamás. A kispályás csapaté, amit én hoztam létre. Naná, hogy különleges értéke van.

A családban úgy tűnik, csak egy embert nem fertőzött meg a sportláz.

- A feleségem menthetetlen antisportoló- nevet Kiss Ferenc, az édesapa. - Emlékszem egyszer rávettem, hogy jöjjön ki velem focimeccsre. Nem nagyon élvezte, unott arccal figyelte az eseményeket. Úgy a 15 perc környékén aztán megkérdezte: Te, most akkor melyik csapat a ZTE?...

Fiatalabb koromban a meccsekhez szerveztem az életem, hétvégén csak úgy vállaltam munkát a haveroknál, ha este nem volt mérkőzés. Tamás féléves volt, amikor megismerkedett a sportággal, édesanyja rámszólt, vigyem ki a picit sétálni. Kaptam is az alkalmon, a babakocsival a stadion felé vettem az irányt, majd leparkoltam a tribün mellett. Aztán fel-alá rohangáltam, hol a meccset néztem, hol Tamást, meg van-e még... Később már mindketten aktív szurkolói voltak a csapatnak. Hiába, a foci szeretete a vérükben van.