Elmarad a pénteki Zalakerámia-ZTE KK-DEKE mérkőzés!

Szerda kora délután a Debreceni Egyetemi Kosárlabda Egyesület (DEKE) honlapján hivatalos közleményben tudatta: a klub anyagi nehézségek miatt visszalép az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokságtól.

Kerkai Attila

Délután a DEKE honlapján jelent meg a  hivatalos közlemény, miszerint a csapat menedzsmentje nem látja biztosítottnak az együttes működtetését, ezért a felnőtt és az U20-as csapatát visszaléptetni a bajnokságtól (a klub NB I B-s csapata és az utánpótlás együtteseit  nem érinti a döntés).

A Zalakerámia-ZTE KK-nál érthetően nem örültek a DEKE visszalépésének, azonban Völgyi Péter vezetőedző szavaiből az derült ki, hogy ez a lehetőség is  benne volt a levegőben. 
- A szerda esti Güssing elleni edzőmérkőzést is azért kötöttük le, mert a hét elején számítani lehetett arra, hogy a legrosszabb forgatókönyv lép életbe - mondta a szakvezető. - Mindenesetre pénteken így is szerettünk volna játszani, sajnálom, hogy egy csapattal szűkül a mezőny létszáma. Azt viszont eldöntöttük, hogy a pénteki, 17.30-kor kezdődő edzésünk nyílt tréning lesz, vagyis a szurkolókat is várjuk, akik a foglalkozás második felétől dobóversenyen vehetnek részt, szigorúan sportfelszerelésben!  Lesz büntető, hárompontos és félpályás dobóverseny, s a legjobban célzók értékes ajándékot kapnak.


A 20. sikernél járnak..
A ZTE KK vezetői kapcsolatba léptek a DEKE illetékeseivel, akik szóban is megerősítették a visszalépés tényét. A szabályok szerint, mivel a DEKE az alapszakasz mérkőzéseinek több mint a felén részt vett, az eddigi eredményeit beszámítják a bajnokságba, ám a hátralévő  meccseit   20-0-as kosárkülönbséggel jóváírják a soron következő ellenfélnek. Pénteken tehát a ZTE KK is behúzza ezt a sikert, s ez lesz a 20. győzelme - a kék-fehéreknek persze nem ilyen módon vágytak rá...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!