Negyed évszázad a Hevesi Sándor Színházban

Hol itt, hol ott tűnik fel Zalaegerszeg utcáin, sosem pihen.
- Ha fél órát ülök, az már sok. Nem tudok megmaradni a fenekemen... - ismeri be.
Nagy beszélgetésben van, amikor belépek a belvárosi kávézóba, ahova a találkozót beszéltük meg, de amint meglát elém siet. Szomorúnak sosem látja az ember, derűje mindig átragad környezetére is.

- Jól érzem magam, szerencsére az egészségem rendben van és munka is akad annyi, mint a tenger... - kacag, miközben összefoglalja jelen helyzetét. A teátrumtól nem szakadt el, csevejünk után is oda igyekszik annak örökös tagja: - A kiadványok szerkesztését, a szövegeket már nem én írom, de kiállításokat még rendezek. A színház megállapodott a Vitrin Művészeti Egyesülettel, a Vitrin biztosítja a képzőművészeti bemutatkozásokat, ennek keretein belül teszek-veszek, ezzel foglalatoskodom egy ideje. Bejárok tehát, megnézem az előadásokat is. Mindegyiket láttam, igaz, nem a premieren, mindig később megyek. Figyelemmel kísérem az igazgatói pályázattal kapcsolatos történéseket is.

Nem hiába, hiszen alapítója az egerszegi társulatnak, így, mint fogalmaz, gyermekének tekinti.
- Az egykori Tulipán presszóban szerződtem le, 1982. március 15-én írta alá a dokumentumot Ruszt József - eleveníti fel a történteket. - Cédulát, blokkot kért Mancikától, a felszolgáló hölgytől, és azt mondta: Itt van egy neked, egy nekem, írjunk fel rá egy reális összeget! Így határoztuk meg a fizetésemet, ötven forinttal többet írtam, így végül én nyertem.

Ezt a nem mindennapi pillanatot megelőzően is kalandos, változatos pályát tudhatott maga mögött. Középiskolába Nagykanizsára járt a tősgyökeres zalaegerszegi fiatalember, ahol egy amatőr színtársulatnak is tagja volt - együtt játszott például Balázsovits Lajossal -, de vonzotta a képzőművészet is. Egyetemi tanulmányaival művészettörténésznek készült, végül a sors a kulisszák mögé sodorta.

- A Hevesi-színház épületében, az akkori művelődési házban kezdtem a pályát, Palotay Laci bácsi tanítványaként, felügyelete mellett. Utána Kaposvár, a Csiky Gergely Színház következett, majd Major Tamás hívott Budapestre, a Nemzeti Színházba. Igaz, a fizetésemet akkor az Ibusztól kaptam, elvileg annak művészeti és sajtóosztályán dolgoztam - avat a korszak sajátosságaiba. - Később egy évig munkanélküli lettem, de ilyen akkoriban nem létezhetett, így minisztériumi státuszon kaptam fizetést, noha nem csináltam semmit. Aztán Palotay Laci bácsi Sopronba hívott, a helyettesének, akkor ugyanis már az ottani színháznak volt a direktora.

Sopronból invitálták haza a város, illetve a megye elöljárói az alakuló társulathoz. Noha várta a budapesti Katona József Színház, az, hogy Ruszt József irányításával színháza lesz szülővárosának, mindennél erősebb vonzerőt jelentett. Színházi titkárként dolgozott 2006-ig a társulatnál, az általa gyűjtött, az évadok történéseiről mesélő dokumentumok átlapozásához hosszú időre lenne szükség.

Mióta nyugdíjas, szabadon hódolhat a képzőművészetnek, a tárlatrendezés művészetének, ahogy volt tanára, Borbély László, a Magyar Nemzeti Galéria jelenlegi főmunkatársa meghatározta e tevékenységet. Édesanyja annak idején minden kiállításmegnyitón ott volt, innen a vonzalom, másrészt édesapja, dr. Boncz Imre, aki megyei bíróként dolgozott, elhivatott fotós volt. Neki egy másik szenvedélyt is köszönhet.

- Az összes ZTE-meccset végigfotózta, gyerekként mentem vele, ültem a fűben a kapu mögött - idézi a múltat. - Versenyszerűen úsztam, de sportoltam minden mást is a focitól kezdve a teniszig. Mára a drukkolás maradt, a futball mellett a kosárlabda a nagy szerelem...


Boncz Barnabás 1967 óta rendez kiállításokat, olyan művészek alkotásai is a keze alá kerültek, mint például Vajda Lajos, Uitz Béla, Grúber Béla, Boldogfai Farkas Sándor, Marton László vagy Borsos Miklós. Az országhatáron túl ugyancsak letette névjegyét, Finnország, Lengyelország, Bulgária, Németország, Szlovénia és Ukrajna egyaránt szerepel a listán. Zalaegerszeg városa, a megye, a zalai alkotók rendre számíthatnak rá.