Megszűnt a buszjárat - Az önkormányzat falubusszal vállalta a dolgozók fuvarozását

Zalakomár - Úgy tűnik, megoldódik a vasárnap este Zalakarosból a település érintésével Balatonmagyaródra közlekedő autóbuszjárat megszüntetése miatt tiltakozó utasok ügye.

zaol.hu

2009. 07.14.

Zalakomárban és Balatonmagyaródon több, mint 30 utas petícióban tiltakozott a járat megszűnése miatt, amely biztosította számukra a zalakarosi és nagykanizsai munkahelyekre való eljutást, illetve a hazatérést. 

Az utasok érthető módon a munkahelyüket féltették, ám a mögöttünk hagyott első járatnélküli vasárnap után úgy tűnik, a zalakomáriak problémája megoldódott. Az önkormányzat ugyanis a falubusszal vállalta az arra igényt tartók fuvarozását. 

Rontó Károly jegyző korábban érdeklődésünkre ígéretet tett: így lesz ez a jövőben is. A másik, hasonló cipőben járó település polgármestere, Németh Zoltán azt mondta: a következő napokban derül ki, hogy mekkora igény mutatkozik az önkormányzat segítségére. Eddig még ugyanis neki senki nem jelezte, hogy megoldatlan lenne a munkahelyre való eljutása.



2009.07.20.

Úgy tűnik, tényleg megoldódik a vasárnap este Zalakarosból a település érintésével Balatonmagyaródra közlekedő autóbuszjárat megszüntetése miatt tiltakozó utasok ügye. A polgármester ígérete szerint az önkormányzat buszával utaznak a dolgozók, hogy hazajussanak.  A "járat" a Zalakaros Termál úti buszmegállójában veszi fel az utaskat és szállítja haza Komárba.



Zalakomár önkormányzat buszára szállnak fel a munka után a zalakomári asszonyok
Fotó: MTI  - Varga György


Forrás: Horváth-Balogh Attila, MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!