"A nemzet legjobbjait vették el tőlünk"

Október első hétvégéjén a megye több településén is emlékeztek a tizenhárom aradi vértanúra, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hősi halottaira. A Zala Megyei Közgyűlés Pórszombaton tartotta a központi megemlékezést In Memoriam Arad címmel.

zaol.hu

– Gyásznap a mai, a nemzet legjobbjait vették el tőlünk – érzékeltette az október 6-ához fűződő érzelmek mélyből fakadó gyökerét Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke a Pórszombaton tartott központi megemlékezésen. 

A megyei önkormányzat és a helyi Medesi Kör által közösen szervezett rendezvényen a 13 vértanú tábornok, valamint gróf Batthyány Lajos, az első független, felelős magyar miniszterelnök életének stációszerű bemutatását követően a Hadtörténeti Múzeum igazgatója, Lugosi József ezredes is ismertette a honvéd tábornokok szerepét, illetve kivégzésük körülményeit. Szólt arról is, hogy az Aradon vértanúhalált halt 13 mellett voltak mások, akikre szintén lesújtott a megtorlás szándéka, de olyanokról is tud a történelem, akik bár elkerülték a bitófát, ám életük végéig börtönökben raboskodtak. 

Beszédét követően a történelmi magyar egyházak jelen lévő képviselői kértek áldást a nemzetért életüket áldozókra.

Az október 6-ai megemlékezésekről itt olvashatnak. 

Képek a képgalériánkban.


Ezek is érdekelhetik