Amit a Kanizsa Vízilabda OB I. B-s bajnokcsapatánál elterveztek, működött is, hiszen a kanizsaiak megőrizték bajnoki veretlenségüket a pontvadászat utolsó fordulójában, következhet tehát immár az osztályozós párharc.
Megtartotta százszázalékos mérlegét és tizenegy győzelemmel kezdheti majd a következő esztendőben a folytatást a Kanizsa Vízilabda OB I B-s együttese. Legutóbb a Neptunt verték vendégként.
A Kanizsa Vízilabda OB I/B-s együttese nem lassít a bajnokság alapszakaszában, ezúttal a mindig kellemetlen ellenfélnek számító Neptun VSC-t győzték le Ludányi Kadosa tanítványai.
Ugyanúgy, mint eddig: nagyon biztosan2019.10.30. 20:46
Az eredményből ugyan nem az tűnik ki, mindenesetre a Kanizsa Vízilabda OB I B-s vízilabda-együttese kemény meccset vívott a Neptun VSC-vel, és nyert az idény során újra nagy különbséggel.
A 14. fordulóban is kemény összecsapásokon jutott túl a Kanizsa VSE OB I B-s férfi vízilabda együttese, mely azonban végül magabiztosan megnyerte ezt a találkozót is, tovább erősítve éllovas pozícióját. Szerdán pedig fővárosi újrázás vár a kanizsai gárdár
Nem várt vereséget szenvedett a Kanizsa VSE OB I B-s férfi vízilabda együttese hazai környezetben, ugyanakkor annyi pozitívuma mindenképpen van a helyzetnek, hogy ez még a bajnokság elején történt.
Nagykanizsa - Szombaton a Kanizsa VSE OB I B-s vízilabdázóinak is megkezdődik a bajnokság tavaszi szezonja és Simonka Ferenc edző tanítványai rögtön a fővárosi Neptun VSC vendégei lesznek 16 órától.
Nagykanizsa - A szezonban negyedik bajnokiján harmadik vereségét szenvedte el a Kanizsa VSE OB I B-s vízilabdaegyüttese, igaz, ezúttal a csoportban élre ugró Neptun VSC győzött a dél-zalai városban.