Egy szobányi szeretet

Joyt (Brie Larson) 17 évesen elrabolta egy férfi, és egy szobában tartja fogva hét éve. Közben a lány teherbe esett és született egy fia, Jack (Jacob Tremblay), aki már ötéves. A gyermek azt hiszi, hogy a szoba a komplett világ, minden, ami azon kívül van, nem valóságos, csak a tévé által mutatott fikció. Joy kockázatos tervet eszel ki, hogy megszökjenek, Jacket azonban fel kell készíteni arra, hogy a szobán kívül mi minden várja.

A szinopszist olvasva okkal hüledezhet az ember, hiszen egy nagyon komoly és lehangoló témára épül a film. Lenny Abrahamson rendezőnek azonban nem az a célja, hogy emberrablós thrillert készítsen, a cselekmény Jack szemén keresztül láttatva zajlik, a gyermeki ártatlanság pedig egy teljesen más nézőpontba helyezi a filmet. Kis túlzással: nincs vizuális fizikai erőszak, mégis tudjuk, mik történnek, amikor a titokzatos Nick betoppan és a kisfiúnak a szekrényben kell aludnia. A tudat pedig bőven elég ahhoz, hogy empatikusan kezeljük az itt történő borzalmakat. Ez azonban csak egy szeletkéje a filmnek, a hangsúly a felfedezésen, az újdonságon van. A Szoba roppant változatos alkotás, kezdetben az édes tudatlanságban élünk, aztán érkezik a töméntelen mennyiségű információ, majd a szökés, végül az igazi küzdelem a való világgal. Gondoljunk csak bele, mindezt egy ötéves gyermeknek kell feldolgoznia.

Iszonyatosan beszédes, amikor Jack először találkozik a külvilággal, de a kezdeti visszafogottsága és a fokozatos felszabadultsága tökéletes keretet ad ennek a rendkívül kemény történetnek. Az újhoz alkalmazkodni mindig nehéz, de van egy dolog, ami mindent megkönnyít: a szeretet. Joy önzetlen és feltétel nélküli odaadása a végtelenségig kitart, de a gyermeken kívül neki is óriási, ráadásul egy teljesen másfajta traumával kell megbirkóznia, amikor visszatér a való világba. Itt villan meg az érem másik oldala, azaz Jack szeretete. Persze ott a család, amely támogatja őket, de ez a harc kettejüké, nekik kell küzdeniük a boldog életért, ebben pedig főként egymásra támaszkodhatnak. Abrahamson egy olyan giccsmentes és őszinte drámát ad, ami a legcsodálatosabb és legtisztább emberi érzelem története, és amiről igazán remélhetjük, hogy nem csak a mesékben létezik.

Brie Larson óriásit alakít, Oscar-díja biztosra vehető, és meg is érdemli. A kilencéves Jacob Tremblay hatalmas felfedezett, megkockáztatom, az egyik legjobb gyermekszínészi alakítást nyújtja, amit valaha láttam. Elképesztően tehetséges a fiú, ha nem esik a gyereksztárok csapdájába, óriási sztár lesz 10-15 éven belül.

Abrahamson mesteri érzékkel találta meg az arany középutat a nyomasztó felütés és a lélekemelő családi dráma közt. A Szoba első, a címben szereplő helyen játszódó fele sokkal feszültebb, s bár a végére kicsit elfárad, a két főszereplő közti kapocs, kiegészítve Jack narrációjával, gondoskodik róla, hogy egy egyedi és szívmelengető történet részeseivé váljunk, amit nem szégyen megkönnyezni. Egy ilyen mű a mai rohanó világban is visszahozza a feltétlen szeretetbe vetett hitünket, ezért pedig már önmagában érdemes megnézni.