Ha megdobban a zombiszív

A film azonban nem olyan silány, mint első pillanatra tűnik, bár a készítők alaposan összemosták a zombis és a romantikus filmek sajátosságait. Ez  a nagy Hollywood-rajongók szemében rossz pont lehet, de akik mindkét műfajnak hódolnak, talán nem bánják annyira.

A történet véletlenül sem úgy kezdődik, mint egy angol dráma, de nem is baj, nem is kell összehasonlítani a kettőt. A főszereplő, R (Nicholas Hoult) egy teljesen normális zombi: hörög, furcsán mozog, csúnya, koszos és  nem utolsó sorban  embert eszik. Az életében azonban óriási változást hoz egy fiatal lány, Julie (Terba Palmer), akit képtelen felfalni. Szerelmük morbidan indul: a fiú megeszi Julie barátja, Perry (Dave Franco) agyát, és ettől átkerülnek belé annak emlékei: a Julie-val átélt romantikus élmények, a fiú apja mint zombi... Perry emlékképeiből látja azt is, milyen a másik, az emberek világa, hogy miért harcolnak a zombik, illetve az idővel belőlük kialakuló csontik ellen. Az élőket egyébként Julie apja, Grigio ezredes (John Malkovich) vezeti, akinek jelleme egy megrögzött katonáéra hasonlít: vaskalapos, önfejű, óvatos és lányát is szigorúan neveli.

R (Nicholas Hoult) és Julie (Terba Palmer).   Szerelmük egy meglehetősen morbid epizóddal indul, de aztán megváltoznak a dolgok

Amikor R és Julie találkoznak, valami megváltozik a világban, ami jó ideje körülveszi őket. Addig az emberek és a zombik harca mindennapos dolog volt: előbbiek száma csökkent, utóbbiaké ennek következtében növekedett. Azonban amikor R megmenti Julie-t a többiektől, és néhány nap alatt összebarátkoznak, a fiú és a lány kölcsönös érzelmei elindítanak egyfajta megváltást: a zombik kezdenek újjáéledni, nem akarnak már emberhúst enni, sőt, az emberek oldalára állnak a csontikkal szemben... (Ráadásul R is elkezd szépülni! E nélkül hogyan szerethetne bele Julie?)

Mindezt persze Grigio ezredes, aki régóta harcol ellenük, nehezen képes elhinni.

Az egész történet egy kicsit kifacsart, néha az az érzésem támadt, mintha a készítők túl sokat akartak volna kihozni belőle, és ezért próbáltak mindent belesűríteni. Nem véletlen a mondás: a kevesebb néha több. A drámai harc után (a zombik és az emberek közös harca a csontik ellen) happy end következik, Shakespeare ezt persze nem így álmodta meg. A maga nemében azonban izgalmas, élvezető is lehet a film, csak nem szabad komolyan venni.