Jégesővel és viharral indult az ausztriai Metalfest Open Air (fotókkal)

Mindez azért bosszantó, mert a 2012-es program - benne az eddigi pályafutása során több, mint harmincmillió albumot értékesített, s már tíz alkalommal Grammy-díjra jelölt Megadeth koncertjével - minden eddiginél erősebbnek ígérkezett.

A néhány évvel ezelőtt német nyelvterületről indult Metalfest sorozata ma már hét országot ölel át, s a tágabb értelemben vett közép-európai régióban összesen nyolc programhelyszínen kerül megrendezésre. A gyökereket jelentő Németország, Ausztria és Svájc mellé Csehország már korábban betársult, míg 2012-ben Lengyelország, Horvátország és Olaszország, illetve egy újabb város csatlakozott még, így vált teljessé a kör. Az elmúlt hónapok mozgolódásai alapján úgy tűnik, a magyar rajongók számára főleg a horvátországi helyszín a legvonzóbb - ott Zadar városa, egy tengerparti üdülő ad helyet a rendezvénynek -, de akadnak ismerősök, akik Csehországot részesítették előnyben. A mi választásunk Ausztriára esett, ennek többek között az volt az oka, hogy itt startolt el a program, azaz a német Mortal Infinity személyében május 31-én, csütörtökön délelőtt ezen a helyszínen lépett fel az első közreműködő zenekar.

A fesztivál helyszíne Mining, egy kis osztrák falucska, szinte közvetlenül az Inn folyó, azaz a német határ mentén. A háttér-infrastruktúrát egy kastélyszerű épület, a Schloss Mamling adta, a nagyszínpadot és a kiszolgáló létesítmények egy részét tulajdonképpen ennek a kertjében állították fel, a kisszínpad, illetve az akár több tízezer fő befogadására is alkalmas kemping területét pedig egy nagyobb kiterjedésű mezőn jelölték ki. Maga a helyszín tehát akár ideális is lehetett volna, ha az időjárás nem szól közbe.

A korai kezdést - ahogy az általában a fesztiválokon szokott volt lenni - szándékosan lekéstük, ember nincs, aki három napon át délelőtt 11-től hajnali egy óráig megszakítás nélkül képes lenne dübörgő koncerteket nézni. A nyitáshoz képest mintegy két órás csúszással érkezünk, egy régi osztrák ismerősünk power-metal zenét játszó együttese, a Dragony fellépését megcélozva. A bejutás zökkenőmentes, ugyanakkor az első komolyabb meglepetés is itt ér bennünket, hallva beszédünket, magyarul köszönnek ránk. Mint kiderül, rengeteg magyar dolgozik a produkcióban, az építőktől kezdve a pólóárusokon át a monstre program zavartalan lefolyásáért felelős színpadmesterig bezárólag. Ennek örülünk, annak kevésbé, hogy a színpad előtti terület enyhén szólva is sáros. Az osztrák fesztiválozókat nem különösebben érdekli, többségük gumicsizmában dagasztja a sarat, mi viszont óvatosan lépkedve keresgéljük a biztosnak tűnő pontokat, bízva abban, hogy nem merülünk el bokáig az ingatag talajban. Aztán kiderült, hogy mindez felesleges volt, de erről majd később.

A kisszínpadot vesszük célba, ahol a Dragony játszik. Cirkuszi sátorra emlékeztető ponyva fedi ezt a programhelyszínt, ennek megfelelően nemcsak sötét, de döglesztő meleg is van odabent. Az eddig egy nagylemezzel rendelkező, ám egy fiatal tehetségek felkarolásában igen jó érzékkel dolgozó német menedzsmenttel éppen a napokban szerződést kötött zenekarra mintegy száz fő kíváncsi. A fesztiválra érkező sokaság inkább a középkori zenét játszó német Feuerschwanz nagyszínpados programjára kíváncsi, vagy még a kempingben gyűjtik az erőt a nap további részéhez. A Dragony fél órát játszik, bemutatkozó albumának dalait adják elő. Az énekes Sieg Fried hangszálproblémákkal küzd, ezért a Siren’s Cry tagja, Katie Joanne segíti ki őket, a frontember többnyire csak a vokálokat erősíti. A Dragony zenéje elsősorban annak szól, aki kedveli a power-metal műfaját, sok pluszt nem tartalmaz. A zenészek - leszámítva az énekest és a basszusgitárost - kissé még jellegtelenek, ahhoz, hogy ebből nemzetközi szintű produkció legyen, még sokat kell dolgozniuk. Mindenesetre rajongótáboruk szépen alakul, a fesztiválozók közül jó páran Dragony póló viselésével fejezték ki szimpátiájukat.

A nagyszínpadon elsőként a lengyel Vader produkcióját nézzük meg. A veterán death-metal zenekar kora délután, fél kettőkor lép színpadra, meggyőző tömeg előtt. Nem kertelnek sokat, a felvezető intro után azonnal belevágnak pusztító dalaikba. A hangzás közvetlenül a színpad előtt kaotikus, hátrébbról hallgatva viszont egészen jól szól a zenekar. A magyar fesztiválok egyik fő problémáját, a hangosítás elégtelenségét itt sikerült kiküszöbölni. A Vader láthatóan az alapító Piotr Wawczaruk-ra épít, a gitáros-énekes irányítja a rövid, nem egészen egy órás műsort, amelyet a tavalyi albumuk, a Welcome To The Morbid Reich egyik legerősebb dala, a Return To The Morbid Reich nyit, de az olyan klasszikusok is beleférnek, mint a Sothis.

A program a fesztiválok jellegéből adódóan változatos, a nagyszínpadon a Vader után a doom-metal műfajától egyre inkább a tradicionális heavy metalhoz pártoló svéd Grand Magus következik. A trió sallangmentesen nyomja dalait, énekelnek a természetről, a farkasokról, a szabadságról. A farkasoknak a következő produkcióban is fontos szerep jut, ugyanis a német Powerwolf az egész produkcióját a vámpírlegendák és a vérfarkasok köré építi. A nap első valóban komoly produkciója az övék, nemcsak a zenére, hanem a látványra is nagy hangsúlyt helyezve. Az énekes Attila Dorn keresztet formázó mikrofonállványa, a billentyűs Falk Maria Schlegel templomi oltárra emlékeztető szintetizátora, valamint a lemezborítókat megelevenítő díszletek támasztották mindezt alá. A gitárosok külsőre a horrorfilmek farkasembereit idézték meg, Falk Maria Schlegel vámpírként robbant be a színpadra, míg a román származású énekes leginkább egy hitehagyott papra emlékeztetett. A színpadi teljesítmény tekintetében a két gitáros és a billentyűs vitte a prímet. Előző kettő valósággal felszántotta a színpadot, utóbbi pedig gyakran előrohant a hangszere mögül, s úgy buzdította a közönséget. Zeneileg szintén toppon volt a csapat, nem is hibázhattak, hiszen a legutóbbi, Blood Of The Saints című stúdióalbumuk 2011 egyik legjobb európai power-metal teljesítménye volt.

A nagyszínpadon újabb éles váltással egy olyan folk-metal formáció következett, amely egyre lépdel előre ranglistán. A svájci Eluveitie néhány éve még csak kisebb klubokban játszott, ma azonban már számottevő tényező a nemzetközi színtéren. Kelta alapú, a death-metal stílusával kevert zenéjük könnyen befogadható, az ismerős ritmusok magukkal ragadóak, s látványnak sem utolsó, ahogy a nyolc zenész - köztük két hölgy - belakja a színpadot. A tradicionális hangszerek sokasága által alkotott különleges zenei hangzásvilág egészen élvezhető, újabb jó pont a fesztivál technikai stábjának. A produkciót itt többnyire Chrigel Glanzmann viszi a hátán, a frontember többféle furulyán és dudán játszott, énekelt, hatalmas átéléssel előadva dalait. A zömében osztrák közönségnek nagyon bejön ez a zene, hatalmas a tömeg a színpad előtt.

Közben a kisszínpadon ugyancsak egyre váltják egymást a zenekarok, néha belesünk ide is, de nincs számottevő produkció. A sorrend fel is borul, amikor elvileg a német Diabolos Dust-nak kellene következnie, akkor éppen egy metalcore zenét játszó osztrák zenekar, az amúgy a programban szombatra jelzett Against Our Burial erősítőit pakolták fel a színpadra. Feladjuk a harcot, hogy esetleg ismeretlen osztrák és német zenekarokat próbáljunk beazonosítani, bár az esti műsorsávban lennének itt is érdekességek, úgy döntünk, már nem térünk vissza. Helyette körbenézünk az árusok sátrainál. Főleg ruházati termékeket, kiegészítőket, CD-ket és bakelit lemezeket árulnak, de akár olyan ajándéktárgyak között is válogathatunk, amelyek szorosan kötődnek a misztikum világához közel álló rockzenei stílusokhoz. A csecsebecsék között nézelődve futunk össze a pénteken fellépő amerikai Fear Factory gitárosával, a termete miatt amúgy feltűnő jelenségnek számító Dino Cezares a tömegben elvegyülve ismerkedett a Metalfest Open Air légkörével.

Erős pontja a fesztiválnak a közönségtalálkozó. Szinte minden fontos fellépő szán legalább harminc percet az idejéből dedikálásra. A legtöbben az est főzenekara, a német Kreator tagjaival akarnak találkozni. Ráadásul az idén kétszer is hazánkba látogató zenekar új albuma június elsején jelenik meg, ám a fesztiválon már egy nappal korábban hozzá lehetett jutni. Vették is szép számban a rajongók az exkluzív csomagolású, gazdag extra tartalommal kiegészített, s ennek okán potom 20 euróért adott Phantom Antichirst albumot, amit aztán a Mille Petrozza vezette formáció mind a négy tagja ellátott kézjegyével. A zenészek persze mindent aláírtak, amit eléjük raktak, legyen szó lemezborítóról, poszterről, ruhadarabokról, gitárról vagy akár csak egy darab papírfecniről. A közönségtalálkozók másik nagy kedvence a lengyel Behemoth volt, amely azt követően kezdett el újra turnézni, hogy a frontember Nergal felépült leukémiás megbetegedéséből.

Az Eluveitie koncertje után elvileg még három produkció következett volna a nagyszínpadon, a stoner-rock legenda Kyuss két eredeti zenészét, a félig hippi, félig mexikói bevándorolt kinézetű dobos-legenda Brant Björk-öt és az elegáns kinézetű, a vállig érő hosszú haja ellenére akár bankárnak vagy ügyvédnek is titulálható énekes John Garcia-t magába foglaló Kyuss Lives nevű formáció, továbbá a már említett Behemoth és Kreator. Ekkor még nem tudhattuk, hogy az est végül egészen másként alakul. A Kyuss masszívan lüktető, elringató muzsikája igazi kuriózum. A négy amerikai - az említettek mellett a gitáros Bruno Fevery és a basszusgitáros Billy Cordell - bebizonyította, jó zenéhez nincs szükség körítésre, egyszerűen csak kellő beleéléssel pontosan, ahogy azok a lemezen szerepelnek, kell eljátszani a dalokat, s működik a produkció. Bár a fesztivál közönségének jó része láthatóan nem erre a produkcióra váltott jegyet (jóval kevesebben nézték a Kyuss Lives műsorát, mint a megelőző Eluveitie programját), az azért jelzésértékű lehet, hogy a nap során fellépők közül többen is a közönség soraiból nézték őket.

Ami ezután jött, az teljesen felborította a nyitónap programját. A Kyuss éppen csak befejezte műsorát a színpadon, amikor este fél nyolckor minden előzetes jel nélkül hirtelen leszakadt az ég. Először hatalmas zápor, majd intenzív jégeső öntötte el a fesztivál területét, amely elől menekülni sem lehetett. A szerencsésebbek be tudtak húzódni valami fedett helyre - nekünk éppen a zenekarok étkezősátra jutott - de sokan kénytelen voltak a szabad területen átvészelni a percekig tartó jégverést. Beázott a színpad, sátrak dőltek össze, a kemping egy része pedig hatalmas kiterjedésű víztengerben úszott. Pórul jártak azok a magyar színpadépítők is, akikkel még a délután folyamán váltottunk szót, mindenüket elöntette a víz. Ebben a pillanatban újra kellett értelmeznünk a napot, rájöttünk, addigi törekvésünk a sár elkerülésére felesleges volt, a fesztiválterület - főleg a küzdőtér, de a fotósok számára kijelölt rész és a kisszínpadhoz vezető út is - bokáig érő víz alá került. Az eső után a nagyszínpad programját fel kellett függeszteni, villanyszerelők hada lepte el a helyszínt, akik a fesztivál technikai stábjával és a tűzoltókkal közösen próbálták menteni a menthetőt. Voltak pillanatok, amikor úgy tűnt, sikerrel, ám tíz órakor bejelentették, mind a Behemoth, mind a Kreator koncertjét le kellett mondani. Azt gondoltuk, ettől lincshangulat alakul ki, ám az osztrákok többsége meglepő módon elég higgadtan fogadta mindezt. Persze volt pfújolás és bemutogatás, s a rossz hír hozója felé repült néhány söröspohár is, a legtöbben azonban megindultak a kisszínpad felé, ahol még két zenekar, a görög Septic Flesh, valamint a finn Swallow The Sun műsora volt még vissza.

Így indult tehát a három napos program. A szervezők egész éjjel azon dolgoztak, hogy a következő két nap zökkenőmentes legyen. Pénteken a középkori zenét modern felfogásban játszó In Extremo, a harminc éves jubileumát ünneplő W.A.S.P., valamint a Fear Factory a három legfontosabb fellépő, de ezen a napon lép színpadra többek között az amerikai thrash-legenda, a Death Angel és a fanatikus rajongótáborral rendelkező német Brainstorm is. Szombaton az ugyancsak német Blind Guardian és a fesztivál első számú közreműködője, a Megadeth lesz a két húzónév.