Boncodfölde

2016.09.25. 17:37

A Szent Anna-templom tornya újra szép lett

Boncodfölde - Tegnap délután Császár István, a szombathelyi egyházmegye kormányzója szentelte fel a nemrég felújított Szent Anna-templomot.

Arany Horváth Zsuzsa

- A tavalyi villámcsapás rongálta meg a templom tornyát, emiatt vált szükségessé a felújítás - tájékoztatta lapunkat Fehér Károly, a 380 lelket számláló község polgármestere. - A munkálatok során kijavították a tetőszerkezetet, valamint az elferdült keresztet is helyreállították. A torony új burkolatot kapott. Az egyházközség pályázott a felújítási forrás előteremtésére, az önkormányzat pedig kiegészítette, így sikerült előteremteni a szükséges 12,7 millió forintot - tette hozzá az évi 30 millió forintból gazdálkodó községi helyhatóság első embere.

A páratlan panorámát nyújtó dombtetőn álló, kelet felé tájolt, egyhajós, félköríves szentélyzáródású, nyugati homlokzati tornyos, egyes helyein 13. századi előzményeket mutató római katolikus templomnál tegnap délután ünnepi szentmisével egybekötött avatási szertartást tartottak.

Császár István, a szombathelyi egyházmegye kormányzója szentelte fel a felújított Szent Anna-templomot tegnap délután
Fotó: Katona Tibor


A misét Császár István, a szombathelyi egyházmegye kormányzója celebrálta, aki a szombathelyi püspökséget az új egyházi vezető kinevezéséig irányítja. Az egyház magas rangú szolgálatot teljesítő képviselője a szertartás kezdete előtt szentelte fel a kívül-belül megújult épületet. A mise és az avatási ünnepség résztvevőjeként egyházi énekek előadásával lépett fel a harminc esztendős múltra visszatekintő Mindszenty Kamarakórus, amely a zalaegerszegi Mária Magdolna plébánia mellett teljesít karitatív szolgálatot.



A kis templomot érdemes felkeresni, hisz a 700 évesnél is idősebb falak sávos tagolása a korabeli jellegzetes építészeti megoldásokkal ajándékozza meg a látogatókat. A polgármesternek köszönhető szabatos leírás szerint a beltér fiókos dongaboltozatos hajót, negyedgömb boltozatú magasított szentélyt mutat, az eredeti román falszövet a szentély ablakai fölött mintegy fél méterig követhető, onnan barokk korabeli a toldás.

 



A sekrestyében stukkó díszes dongaboltozatot láthatunk, a faliképek (1965) Klonfár János pap és festő, Zalaegerszeg hajdani lelkésze keze munkáját dicsérik. A berendezés 20. századi, ám a keresztelőkút a 18. század második feléből származik.

A Szent Anna-templom felújítását kormányzati támogatás egészítette ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!