Biokertészet

2010.11.22. 14:26

Aranysárga kabakos: asztmára, köszvényre, pattanásra, ünnepi asztalra (receptekkel)

A tél közeledtével végre beköszöntött a sütőtök szezon. A boltokban is kapható már ez az ízletes zöldségféle, nem túl drága, a minősége elfogadható, persze a saját termésűt meg sem közelíti.

Fincza Zsuzsa

Én az idén kiestem a kabakosok piksziséből, nem dicsekedhettem az uborkámmal, a cukkínim nagy része elrothadt, az úri tökeim ki sem keltek, pedig háromszor is ültettem, míg rá nem jöttem, egy közelben fészkelő népes pocokfamíliát táplálok a dundi magokkal. Az idén én is ráfanyalodom a bolti tökre, gondoltam, de ha az ember szomszédjának aranyból van a szíve, időnként kap néhány szeletet az aranysárga húsú csemegéből.

Ez a késő őszi tökfajzat akkor a legízletesebb, ha már egy kicsit megcsípte a dér s így a keményítő tartalma jó részben elcukrosodott. A fagyot viszont nem bírja  trópusi származék - télen hűvös, szellős, de fagymentes helyen tároljuk. Egyébként minél keményebb a héja, annál tartósabb, vagyis mindig a nyamvadtabb példányokat használjuk fel, a kemény héjú tovább eláll.


Remélem nem veszem el az úri közönség kedvét, ha megjegyzem, ez a tökfajta régen a szegény ember desszertjének számított. Akinek volt egy kis földje, pár szem sütőtök  vagy ahogy faluhelyen mondták: patyolattök  magot mindenképpen ültetett, ha máshova nem, hát a kukoricásba, hiszen ez az igénytelen növény még ott is megél. Magyarhonban már régóta ismerik, pedig eredetileg Dél- és Közép-Amerikából származik, s naná, hogy ezt is az indiánoktól nyúltuk le, eredetileg ugyanis ők termesztették hatalmas ültetvényeken. Amúgy őseink nem csak a kemencében sütött tököt ették, hanem a megpirított magját is, bár nem valószínű, hogy azért, mert tudták, hogy rengeteg benne az E-vitamin. A tök húsa könnyen emészthető, kisgyerekeknek, sőt csecsemőknek is ajánlott. Nyersen préselhetünk belőle ivólevet, sütve vagy főzve tejjel összeturmixolva kitűnő, vitamindús italt kapunk.

Eddig még minden éven tettem el töklekvárt is, úgy tűnik, az idén ez elmarad. Kockára vágva kiváló savanyúság alapanyag, de keverhetjük gyümölcssalátákba is. Sok mindent süthetünk, főzhetünk belőle, de ha igazán jót akarunk enni, süssük meg csak úgy natúr a sütőben és kanalazzuk ki a héjából.


Bárhogy is fogyasztjuk, egészségünkre válik. Gazdag karotinokban, A-, B-, C-vitaminban, illetve kalciumban, magnéziumban és foszforban. A sütőtökben található karotinok, a C-vitamin és a magban rejtőzködő E-vitamin antioxidánsként védi szervezetünket a szabad gyökök megkötésénél és csökkenti a daganatos betegségek kialakulásának a veszélyét. Télen a megfázásos betegségek ellenszere, csökkenti az asztmás rohamokat valamint az allergikus tüsszögést és köhögést, megelőzhető vele az érelmeszesedés és a prosztata betegségeinek kialakulása. Vértisztító hatású, így jó a köszvényre is. Mint természetes gyümölcssav és A-vitaminforrás, nyugtatja és hidratálja a bőrt, sőt, kedvező hatással van a pattanásos bőrre.


Kíváncsi a sütőtökös sajttorta, valamint a Nusi féle sütőtökös szelet receptjére? Lapozzon!

OLDALTÖRÉS: Receptek



Sütőtökös sajttorta


Hozzávalók:
Egész tojás: 6 db
Tojás sárgája: 2 db
Cukor: 0,5 csésze - kábé 1 deci (fura, de így kell mérni)
Vaníliás cukor: 1 evőkanál
Citromlé:  2 teás kanál
Só: 2 teáskanál (nem elírás: SÓ)
Philadelphia krémsajt: 375 gramm
Sütőtök püré: 450 gr (sütve, pürésítve)
Mascarpone krémsajt: 307 gr amm
Keksz vagy mézespuszedli: 360 gramm
Vaj: 80 gramm
Tejszín: 1 deci



Sütőtökös sajttorta


Hozzávalók:
Egész tojás: 6 db
Tojás sárgája: 2 db
Cukor: 0,5 csésze - kábé 1 deci (fura, de így kell mérni)
Vaníliás cukor: 1 evőkanál
Citromlé:  2 teás kanál
Só: 2 teáskanál (nem elírás: SÓ)
Philadelphia krémsajt: 375 gramm
Sütőtök püré: 450 gr (sütve, pürésítve)
Mascarpone krémsajt: 307 gr amm
Keksz vagy mézespuszedli: 360 gramm
Vaj: 80 gramm
Tejszín: 1 deci



Sütőtökös sajttorta


Hozzávalók:
Egész tojás: 6 db
Tojás sárgája: 2 db
Cukor: 0,5 csésze - kábé 1 deci (fura, de így kell mérni)
Vaníliás cukor: 1 evőkanál
Citromlé:  2 teás kanál
Só: 2 teáskanál (nem elírás: SÓ)
Philadelphia krémsajt: 375 gramm
Sütőtök püré: 450 gr (sütve, pürésítve)
Mascarpone krémsajt: 307 gr amm
Keksz vagy mézespuszedli: 360 gramm
Vaj: 80 gramm
Tejszín: 1 deci

A kekszet vagy puszedlit porrá őröljük, az olvasztott vajjal gyúrható állagúra keverjük. Sütőpapírral alul és oldalt is kibélelt, vajjal kikent tortaformába öntjük és beledöngöljük 1cm vastagon, majd 200 Celsius fokos sütőben arany barnára sütjük.

A tojásokat cukorral és vaníliás cukorral habosra verjük, majd hozzáadjuk a sót, krémsajtot, tejszínt, mascarpone krémsajtot, tökpürét, a végén a citromlevet. Finoman összekeverjük a masszát, majd a tésztaalapra öntjük és 110 C fokos sütőben 1 órán át sütjük.

Miután megsült, éles késsel körbevágjuk a tortát, hogy elváljon a forma oldalától, ezáltal a torta teteje kevésbé repedezik meg hűlés közben. Szobahőmérsékleten hűtsük ki.



Nusi féle sütőtökös szelet

Hozzávalók:
35 deka liszt, 20 deka vaj vagy margarin, 10 deka darált dió, 1 csomag sütőpor, 1 csomag vaníliás cukor,5 deka porcukor, 20 deka megsült, de már kihűlt, pürésített sütőtök.

A lisztben elmorzsoljuk a vajat (margarint) , hozzáadjuk a porcukrot, a diót, a sütőport, a vaníliás cukrot, végül a sütőtököt. Miután összegyúrtuk, két részre osztjuk és kinyújtjuk.
Az egyik lapot a kikent tepsibe téve jó vastagon megkenjük savanykás lekvárral majd ráborítjuk a másik lapot. A tetejét villával megszurkáljuk, tejjel megkenjük és előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt megsütjük. 
Vaníliás cukorral meghinthetjük a tetejét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!