Belföld

2011.09.13. 09:57

A Jobbik feljelenti Kertész Ákost

A Jobbik kezdeményezi, hogy vonják vissza Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány fővárosi kitüntetéseit, és közösség elleni izgatás gyanújával feljelentést tesz Kertész Ákos író ellen.

MTI

Losonczy Pál, a Jobbik fővárosi frakcióvezetője keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: "Gergényi a 2006-os őszi rendőri túlkapások idején tanúsított parancsnoki tevékenysége miatt méltatlanná vált a Fővárosi Közgyűlés által adományozott Budapestért Díjra csakúgy, mint a Főváros Közbiztonságáért Emlékérem birtoklására". A jobbikos politikus azt is jelezte, hogy a volt főkapitányt időközben a katonai ügyészség meg is gyanúsította bűncselekmények elkövetésével.

A fővárosi Jobbik-frakció ezért a kitüntetések visszavonását indítványozza a Fővárosi Közgyűlés szeptember 21-ei rendkívüli ülésén.

Losonczy Pál arra is kitért, hogy Kertész Ákos kijelentéseivel kapcsolatban már korábban kezdeményezték, hogy vonják vissza az író budapesti díszpolgári címét. A "Jobbik azonban itt nem áll meg és közösség elleni izgatás bűncselekményének gyanújával feljelentést tesz az ügyészségen" - tette hozzá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!