Belföld

2010.02.21. 09:20

Katasztrófális helyzetben a javító kisiparosok

Katasztrofális helyzetbe jutottak a javító kisiparosok, több mint egyharmadával csökkent létszámuk az elmúlt egy-két évben, nem utolsósorban a gazdasági válság hatására.

MTI


Gerencsér Diána
magyartanári diplomával a zsebében állt vállalkozónak, párja mellett kitanulta a cipők, cipzárak javítását, zárak szerelését.

- Sok olyan aprósággal megkeresnek minket, amit otthon az emberek maguk meg tudnának csinálni - mondja, miközben egerszegi műhelyében épp egy szandál pántját ragasztja. - Azt látjuk, kevesebb a pénz és csak a legszükségesebbet javíttatják meg. Például temetés előtt a cipőt, de csak azt a hibát, ami látható rajta. Úgy látom, sokszor logikátlanul is döntenek. Silány anyagból készített táskát, cipőt hoznak ide javíttatni, pedig alig kellene többet költeni az újra. Vagy eleve kicsit drágábbat kéne vásárolni, jobbat, tartósabbat. Igaz, nehéz eligazodni, mert az ár nem arányos a minőséggel, könnyű becsapni az embereket, utána meg igyekeznek menteni a pénzüket - mondta.

- Én úgy látom itt, hogy a szegény ember nem alkuszik, mert szüksége van a holmira, mindig a tehetősebbek akarnak kedvezményt kicsikarni - osztotta meg tapasztalatát velünk párja, Róka Róbert, aki bőrműves, fazekas szakmával a zsebében kulcsokat másol, zárakat szerel, cipőket, sporteszközöket javít és közben szociálpedagógusnak tanul.

- Szinte mindent meg tudunk csinálni, én a tartós megoldásokat szoktam javasolni, de általában az olcsóbbat keresik az emberek, ami végül gyakran többe kerül nekik.


- Tisztességesen és olcsón kell dolgozni, akkor jönnek az ügyfelek - vallja Vinkó Lászlóné, Rita, aki bőrből készült holmik javításával foglalkozik. Hat éve kényszerből lett vállalkozó, miután munkahelye tönkrement. Számára az elmúlt hónapok nem csak a válság miatt jelentettek kihívást, műhelyét költöztette, így főleg régi ügyfeleire támaszkodhat.

- Azok keresnek meg, akik ragaszkodnak a holmijukhoz, inkább javíttatják, nem cserélik újra, pedig lehet, jobban megérné. Inkább az idősebbek jönnek el, ők hozzák a gyerek táskáját, kabátját, mert sajnálják kidobni. De el kell mondani, nagyon sok a silány portéka, amihez nem lenne érdemes hozzányúlni. Én legtöbbször bőrt használok, így aztán javítás után gyakran tartósabbá válik a holmi, amivel valahol magam ellen dolgozom, mert nem lesz vele újra munkám - mosolyodott el.

OLDALTÖRÉS: Konkurencia és megrendelés



Szántó Zsolt férfiruha-készítőként apadó konkurenciával számolhat a szakmájában, de a kereskedelemben kapható öltözetek árával már régen nem tud versenyezni.



Szántó Zsolt férfiruha-készítőként apadó konkurenciával számolhat a szakmájában, de a kereskedelemben kapható öltözetek árával már régen nem tud versenyezni.



Szántó Zsolt férfiruha-készítőként apadó konkurenciával számolhat a szakmájában, de a kereskedelemben kapható öltözetek árával már régen nem tud versenyezni.

- Komolyan érezni a válságot, jelentősen csökkentek az öltöny- és kabátmegrendelések, egyre többen jönnek átalakíttatni, javíttatni - fogalmazta meg a 36 éves mester. - Özönlik be az ázsiai olcsó áru, a többség ezt keresi, úgy gondolkodnak, hogy nem sokat költenek és cserélik, ha elszakad vagy kimegy a divatból. Kevesen engedhetik meg maguknak, a minőséget, az egyedit, ezért általában csak alkalmi ruhákat varratnak nálam. Jobbára ballagás, esküvő és más jeles események előtt keresnek fel. A fiatalok amúgy is a divatot követik, a márkás terméket keresik, az idősebbek meg a pénztárcájukat nézik, az olcsóbbat veszik, ha tudják is, hogy gyenge minőségű. Ők alakíttatják át a régi darabokat és ők javíttatnak. Ám ezzel több a munkám, mintha újat varrnék, és kevesebbet lehet érte kérni, de sokszor ezt is sokallják. Úgy látom, munkám mindig lesz, csak nem biztos, hogy megélek belőle - foglalta össze.

Szakmáry Péter közel negyven éve foglalkozik mosógépekkel és tapasztalatai szerint nem lett kevesebb megrendelése a válság miatt. - A kisebb hibákat megjavíttatják az emberek, de teljesen felesleges pár tízezer forintot kiadni, amikor 50 ezerért már új gépet lehet kapni, igaz, 10 évnél tovább ritkán működnek, pedig a régiek több generációt is kiszolgáltak. Bár van, aki ragaszkodik a készülékéhez, de ő is először az árat kérdezi. Ma az alkatrészek olyan drágák, hogy hamar gazdaságtalanná válik a javíttatás. Ilyen körülmények között csak tisztességes munkával lehet talpon maradni. A megyeszékhely térségében tíznél többen már nem dolgozunk a szakmában - mondta.

Szakony Szilárd az országos tapasztalatokról elmondta, hogy a zalaihoz hasonló folyamatok zajlottak le. Vácon például az iparosok 40 százaléka adta fel, szünetelteti a szakmáját. Egerben, Nyíregyházán is, de még a fővároshoz közeli, tehetősebbnek tartott Dabason is komoly a leépülés. Csak Győr és térsége maradt ki ebből a folyamatból. Ennek az a magyarázata, hogy ott sok a külföldi megrendelő. Átjárnak az osztrákok, itt veszik igénybe a szolgáltatásokat vagy épp magyar mestereket bíznak meg, magyarázta.

- A kisipar visszaszorulása végsősoron hatalmas kiesést okoz az államnak is, mert ezek az emberek már nem tudnak adót fizetni, és egy részük megpróbál majd a szürke-, illetve feketegazdaságban megélni - tette hozzá. 

OLDALTÖRÉS: Egyre ritkábban éri meg javíttatni




Ez a szakma meghalt

A magyarok a tévénézésben elérték a világ élvonalát, átlagosan napi négy órát bámuljuk a képernyőt, már ha nem romlott el a készülék. Az egyik, mert a legtöbb háztartás már fel van vértezve a műszaki bajok ellen. Javíttatni azonban egyre ritkábban éri meg. 
– Sokat romlott a készülékek megbízhatósága, és majdnem mindegy, milyen márkát választanak a vevők ma már, mert szinte minden gyárat ugyanaz a néhány beszállító lát el világszerte – fogalmazott Beke József, az egerszegi Elektro Service-ben. – Egyre bonyolultabbak a tévék, de csak nagyobb egységeket, modulokat lehet bennük cserélni, ám az alkatrészek ára rendkívül megnőtt. Minden arra ösztönöz, hogy ne javíttassák meg, hanem vegyenek helyette újakat – magyarázta. A műhelyükben több tucat tévé- és videókészülék várja sorsa jobbra fordulását. – Alkatrészt már az 5-6 éves készülékekhez se nagyon lehet beszerezni, ezért a javító kisipar legnagyobb ellenségei maguk a gyártók és ez szinte minden más elektromos háztartási berendezésre is igaz. Ezek után nem csoda, válság ellenére az emberek nem hoznak be több készüléket, és az előbb elmondottak miatt nem is lenne ésszerű. Legfeljebb 15–20 ezer forintot szabad költeni a szerelésre, utána már anyagilag kockázatos, hiszen semmi garancia nincs rá, hogy újra nem romlik el benne valami. Tudomásul kell venni, ma már 5-6 évig tévé a tévé. Ha nem foglalkoznának kiegészítő tevékenységként az egyik népszerű műholdas műsorszóró cég szolgáltatásaihoz szükséges berendezések telepítésével, rég bezárhattunk volna. Ez a szakma már meghalt, és ezt évek óta tudjuk állapította meg. 


Szerintem
Én az a fajta ember vagyok, aki ragaszkodik a régi bevált holmijához. Szeretem a kitaposott cipőmet, a régi tévémet és a hűtőszekrényen az ajtótömítést is inkább kicseréltem, semhogy újat vegyek helyette. Nem mondanám, hogy zsugoriságból, bár lehet, családom tagjai másként fogalmaznának erről. Egyszerűen úgy gondolom, ami működőképessé tehető, nem való a szemétre. Nem vagyok egyedül ezzel a szemlélettel, de a globális árutermelés mindent legyűrő folyamatai ellen nem tudunk harcolni. Hiába szeretem a környezetemet és nem akarok szemetelni, ha például porszívóból háromévente fogyasztunk el egyet, mert javíthatatlanul kilehelik a lelküket, bár ez a szóhasználat itt súlyos képzavar. Használtam volna tovább akkumulátoros borotvámat is, ha elenyészett energiaforrását nem a készülék árát meghaladó összegért cserélték volna ki benne. És szívesen meghallgatnék néhány bakelitlemezt, ha pár száz forintos tűt kapnék a lejátszóhoz, mert egy egész készüléket nem akarok venni. Ha ez a fejlődés, nem kérek belőle, mert minden, amit a boltokból hazaviszünk, pár év múlva a szeméttelepen végzi, és nincs illúzióm, hogy az újrahasznosítást a többségük elkerüli.




Ez a szakma meghalt

A magyarok a tévénézésben elérték a világ élvonalát, átlagosan napi négy órát bámuljuk a képernyőt, már ha nem romlott el a készülék. Az egyik, mert a legtöbb háztartás már fel van vértezve a műszaki bajok ellen. Javíttatni azonban egyre ritkábban éri meg. 
– Sokat romlott a készülékek megbízhatósága, és majdnem mindegy, milyen márkát választanak a vevők ma már, mert szinte minden gyárat ugyanaz a néhány beszállító lát el világszerte – fogalmazott Beke József, az egerszegi Elektro Service-ben. – Egyre bonyolultabbak a tévék, de csak nagyobb egységeket, modulokat lehet bennük cserélni, ám az alkatrészek ára rendkívül megnőtt. Minden arra ösztönöz, hogy ne javíttassák meg, hanem vegyenek helyette újakat – magyarázta. A műhelyükben több tucat tévé- és videókészülék várja sorsa jobbra fordulását. – Alkatrészt már az 5-6 éves készülékekhez se nagyon lehet beszerezni, ezért a javító kisipar legnagyobb ellenségei maguk a gyártók és ez szinte minden más elektromos háztartási berendezésre is igaz. Ezek után nem csoda, válság ellenére az emberek nem hoznak be több készüléket, és az előbb elmondottak miatt nem is lenne ésszerű. Legfeljebb 15–20 ezer forintot szabad költeni a szerelésre, utána már anyagilag kockázatos, hiszen semmi garancia nincs rá, hogy újra nem romlik el benne valami. Tudomásul kell venni, ma már 5-6 évig tévé a tévé. Ha nem foglalkoznának kiegészítő tevékenységként az egyik népszerű műholdas műsorszóró cég szolgáltatásaihoz szükséges berendezések telepítésével, rég bezárhattunk volna. Ez a szakma már meghalt, és ezt évek óta tudjuk állapította meg. 


Szerintem
Én az a fajta ember vagyok, aki ragaszkodik a régi bevált holmijához. Szeretem a kitaposott cipőmet, a régi tévémet és a hűtőszekrényen az ajtótömítést is inkább kicseréltem, semhogy újat vegyek helyette. Nem mondanám, hogy zsugoriságból, bár lehet, családom tagjai másként fogalmaznának erről. Egyszerűen úgy gondolom, ami működőképessé tehető, nem való a szemétre. Nem vagyok egyedül ezzel a szemlélettel, de a globális árutermelés mindent legyűrő folyamatai ellen nem tudunk harcolni. Hiába szeretem a környezetemet és nem akarok szemetelni, ha például porszívóból háromévente fogyasztunk el egyet, mert javíthatatlanul kilehelik a lelküket, bár ez a szóhasználat itt súlyos képzavar. Használtam volna tovább akkumulátoros borotvámat is, ha elenyészett energiaforrását nem a készülék árát meghaladó összegért cserélték volna ki benne. És szívesen meghallgatnék néhány bakelitlemezt, ha pár száz forintos tűt kapnék a lejátszóhoz, mert egy egész készüléket nem akarok venni. Ha ez a fejlődés, nem kérek belőle, mert minden, amit a boltokból hazaviszünk, pár év múlva a szeméttelepen végzi, és nincs illúzióm, hogy az újrahasznosítást a többségük elkerüli.




Ez a szakma meghalt

A magyarok a tévénézésben elérték a világ élvonalát, átlagosan napi négy órát bámuljuk a képernyőt, már ha nem romlott el a készülék. Az egyik, mert a legtöbb háztartás már fel van vértezve a műszaki bajok ellen. Javíttatni azonban egyre ritkábban éri meg. 
– Sokat romlott a készülékek megbízhatósága, és majdnem mindegy, milyen márkát választanak a vevők ma már, mert szinte minden gyárat ugyanaz a néhány beszállító lát el világszerte – fogalmazott Beke József, az egerszegi Elektro Service-ben. – Egyre bonyolultabbak a tévék, de csak nagyobb egységeket, modulokat lehet bennük cserélni, ám az alkatrészek ára rendkívül megnőtt. Minden arra ösztönöz, hogy ne javíttassák meg, hanem vegyenek helyette újakat – magyarázta. A műhelyükben több tucat tévé- és videókészülék várja sorsa jobbra fordulását. – Alkatrészt már az 5-6 éves készülékekhez se nagyon lehet beszerezni, ezért a javító kisipar legnagyobb ellenségei maguk a gyártók és ez szinte minden más elektromos háztartási berendezésre is igaz. Ezek után nem csoda, válság ellenére az emberek nem hoznak be több készüléket, és az előbb elmondottak miatt nem is lenne ésszerű. Legfeljebb 15–20 ezer forintot szabad költeni a szerelésre, utána már anyagilag kockázatos, hiszen semmi garancia nincs rá, hogy újra nem romlik el benne valami. Tudomásul kell venni, ma már 5-6 évig tévé a tévé. Ha nem foglalkoznának kiegészítő tevékenységként az egyik népszerű műholdas műsorszóró cég szolgáltatásaihoz szükséges berendezések telepítésével, rég bezárhattunk volna. Ez a szakma már meghalt, és ezt évek óta tudjuk állapította meg. 


Szerintem
Én az a fajta ember vagyok, aki ragaszkodik a régi bevált holmijához. Szeretem a kitaposott cipőmet, a régi tévémet és a hűtőszekrényen az ajtótömítést is inkább kicseréltem, semhogy újat vegyek helyette. Nem mondanám, hogy zsugoriságból, bár lehet, családom tagjai másként fogalmaznának erről. Egyszerűen úgy gondolom, ami működőképessé tehető, nem való a szemétre. Nem vagyok egyedül ezzel a szemlélettel, de a globális árutermelés mindent legyűrő folyamatai ellen nem tudunk harcolni. Hiába szeretem a környezetemet és nem akarok szemetelni, ha például porszívóból háromévente fogyasztunk el egyet, mert javíthatatlanul kilehelik a lelküket, bár ez a szóhasználat itt súlyos képzavar. Használtam volna tovább akkumulátoros borotvámat is, ha elenyészett energiaforrását nem a készülék árát meghaladó összegért cserélték volna ki benne. És szívesen meghallgatnék néhány bakelitlemezt, ha pár száz forintos tűt kapnék a lejátszóhoz, mert egy egész készüléket nem akarok venni. Ha ez a fejlődés, nem kérek belőle, mert minden, amit a boltokból hazaviszünk, pár év múlva a szeméttelepen végzi, és nincs illúzióm, hogy az újrahasznosítást a többségük elkerüli.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!