Belföld

2010.01.25. 16:58

Előzetesben a taxisra támadó ukrán férfi

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság hétfőn azt az ukrán állampolgárt, aki megtámadott egy taxist Nyíregyházán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnökhelyettese, sajtószóvivője .

MTI/AP

A magyar nemzetiségű, ukrán állampolgárságú férfi késsel akart egy taxist kirabolni a nyírségi nagyvárosban múlt pénteken, s könnyebb sérülést okozott a sofőrnek - emlékeztetett Nyakó Zsuzsanna.
   
A bírónő tájékoztatása szerint a Nyíregyházi Városi Bíróság a gyanúsításban szereplő bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, törvényi fenyegetettségére, valamint arra tekintettel rendelte el P. Levente előzetes letartóztatását, hogy az elkövető nem magyar állampolgár, ezért joggal lehet tartani szökésétől, elrejtőzésétől.
   
A nyomozási bíró indoklása szerint a 23 éves férfi előre eltervezte egy taxis kirablását, magához vett egy konyhakést, s a fuvar után rá is támadt a kocsi vezetőjére. A késsel szúró mozdulatot tett a sofőr irányába, miközben másik kezével az ülésre szorította és pénzt, valamint a jármű kulcsait követelte tőle.
   
A taxisofőr védekezett, így a mellkasa és a nyaka irányába tett újabb szúrások nem érték el, a dulakodás közben csak a kezén szenvedett 8 napon belüli sérülést. Végül a járművezetőnek sikerült kiugrania a kocsiból, a támadó követte, de a járókelők segítségével sikerült lefogni az ukrán állampolgárt, akit ezután a riasztott rendőrök a helyszínre érve megbilincseltek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!