2009.12.15. 13:58

Depressziós munkanélküliek kontra mosolygós álláskeresők

Mostanság, amikor soha nem látott csúcsokon jár a munkanélküliség, különösen nehéz az álláskeresők helyzete, hisz míg korábban pár hét alatt sikerülhetett az elhelyezkedés, most ez alsó hangon is hónapokat vehet igénybe. A sok visszautasítás, a hiábavalónak tetsző keresgélés pedig iszonyú pusztítást vihet végbe a még oly edzett lélekben is.

zaol.hu

Nem csoda hát, ha a regionális munkaügyi központban ugrásszerűen megnőtt az igény az egyéni pszichológiai tanácsadásra. Működik azonban a zalaegerszegi kirendeltségen emellett egy háromhetente megújuló kis közösség is, ahol az elkeseredettek új erőre, a lelkesek pedig további lendületre lelnek.

A kontraszt kifejezetten éles: a munkaügyi központba belépve komor, gondterhelt tekintetek kereszttüzében visz utunk az emeletre, ahol az egyik teremben egy pislákoló gyertya barátságos fénye, különleges tea illata és három mosolygós arc fogad bennünket. A dr. Czilinger Éva vezette álláskereső klubban járunk.

A háromhetente induló álláskereső klub idénre ugyan már befejezte működését, ám hárman az utolsó csoportból újra itt vannak, hogy megosszák velünk az ott elsajátított praktikákat, mi több: életszemléletet.

- Persze. Mindenkit megvisel, hogy nincs munkája, ám a reakciók eltérőek. Van aki ettől mély depresszióba zuhan, más kicsit könnyebben kezeli. Én szerencsére ez utóbbiak közé tartozom, igaz, ehhez kellett az álláskereső klub is - meséli Somogyi Norbert, aki év elején, a válság miatt veszítette el munkahelyét, ám mint mondja, csak november óta aktív álláskereső. Nem munkanélküli, figyelmeztet, hatalmas ugyanis a szemléletbeli különbség. - Korábban kizárólag az újságban, interneten meghirdetett állásokra pályáztam, körülbelül akkora eséllyel, mint amivel a trójai faló indulna az epsoni derbin, a betöltetlen munkahelyek nagy része ugyanis rejtett marad.

- Számba vettük hát ismerőseinket, s közösen a csoporttal listát készítettünk a cégekről, persze mindenki az érdeklődési körének, végzettségének megfelelőt - kapcsolódik a beszélgetésbe az ez év szeptemberéig tanítónőként dolgozó, de emellett szociálpedagógusi diplomával is bíró Bódiné Horváth Ibolya, akit többször utasítottak már el azzal az indokkal, hogy túlképzett.- Aztán telefonálgatni kezdtünk.

A legfontosabb a cégvezetőig eljutni, a hozzá vezető úton azonban ott a titkárnő, összegeznek beszélgetőpartnereink.

- A lényeg, hogy ne engedjük magunkat lerázni, ne hagyjunk üzenetet, azaz a kezdeményező szerepet soha ne adjuk át, ne nyugodjunk bele abba, hogy majd visszahívnak, mert nem fognak - tanácsolja Somogyi Norbert. - A személyes megkeresés helyett célszerű azonban a telefonost választani.

- Mióta befejeződtek a foglalkozások, az álláskeresés napi elfoglaltsággá vált számomra - fogalmaz Szabó Tünde, aki kisgyermeke születése előtt egy egerszegi multinál dolgozott, a gyes lejárta után azonban már nem tudta vállalni a többműszakos munkarendet. Április óta keresgél, ezzel párhuzamosan pedig vendéglátós végzettsége mellett érettségire készül. - Mivel minimális esélyt sem láttam az elhelyezkedésre, borzasztóan elkeseredtem, s lassan el is szigetelődtem a külvilágtól, az álláskereső klub azonban kizökkentett a mélypontról. Korábban úgy gondoltam, ennyi ember közül miért pont nekem sikerülne, ma azonban már úgy tartom: miért ne? S bár lehetőségből most sincs több, a listámon még sok cég szerepel, van tehát tennivalóm.

A csoportban egyfajta egészséges versenyszellem is kialakult, a három hét alatt ugyanis egy falitáblán követték nyomon, ki hány pályázatot adott be, hányszor telefonált, s mennyi állásinterjún járt.

- A foglalkozásoknak köszönhetően megsokszorozódott az ismeretségeink száma, ami borzasztóan nagy dolog, mert tudom: számomra ez jelenti a jövőt, nem pedig a hirdetések - szögezi le Szabó Tünde, hozzátéve: talán meglepő, de a cégvezetők az esetek nyolcvan százalékában pozitívan reagálnak a megkeresésre, s ha állást adott pillanatban nem is tudnak ajánlani, az önéletrajzot biztosan elkérik.

Apropó önéletrajz. Bármilyen meglepő, dr. Czilinger Éva a még oly gyakorlott álláskeresőknek is tudott újat mondani.

- Apróság, de megtanultuk például, hogy telefonszámunk elé ne írjuk oda a 06-ot, s hogy koránt sem mindegy, milyen képet csatolunk jelentkezésünkhöz - magyarázza Bódiné Horváth Ibolya. - Nagy dolog, hogy el tudjuk adni magunkat , azaz képesek vagyunk egy motivációs levélben kiemelni erősségeinket, s nyitottabbak is lettünk. Toleránsabbá váltunk, s megtanultuk finoman közölni: mi a célunk. Mert ha a cégvezetőre zúdítjuk problémáinkat a munkanélküliség okozta kilátástalansággal megspékelve, biztosan nem mi fogjuk elnyerni az állást.

A fentieken túl még egy fontos tudnivalót emelnek ki az egykori klubtagok: noha egyikőjük sem ragaszkodik ahhoz, hogy eredeti szakmájában helyezkedjen el, minden áron nem akarnak állást találni.

- Mivel a klub háromhetente, maximum tizennégy fővel indul, a munkanélküliek pedig nagyon sokan vannak, borzasztóan sajnálom azt, akinek nem adatik meg a lehetőség, hogy eljöjjön és mindezt megtanulja - mondja ki a közös gondolatot Bódiné Horváth Ibolya, majd hozzáteszi: - Hatalmas törés volt az életemben a munkám elvesztése, nagyon szerettem ugyanis tanítani. Ám a családom mellettem állt, s bár azóta jobban megnézem, mi kerül a kosárba, a férjem fizetése biztosítja megélhetésünket, s tudjuk fizetni autóhitelünket is.

Bizonyíték a klub hatékonyságára, hogy Somogyi Norbert, miután aktív álláskeresővé vált, szinte azonnal munkára lelt, rögtön kettőre, egy fő- és egy mellékállásra is. Márciusban kezdhet, agrár végzettségével ellentétben szociális területen. Szerencsés, hiszen olyan munkát végez majd, amit szeret.

Szabó Tünde és Bódiné Horváth Ibolya pedig töretlen lelkesedéssel keresgél tovább...