Belföld

2009.10.05. 11:29

Fiatal vasi bűnözőket fogtak: Haladás sállal kezdték, étkezési jegyekkel buktak le

Sárvár - Betöréses lopásokkal, autófeltörésekkel és egyrendbeli kifosztás bűntettével gyanúsítható az a három vasi fiatal, akit a napokban fogtak el sárvári rendőrök - közölte hétfői sajtótájékoztatóján Gulyás Ferenc, a Sárvári Városi Rendőrkapitányság megbízott vezetője.

MTI

A rendőrség által más, vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt már ismert fiatalok számlájára írható egy betörés is, amelynek során több mint háromszázezer forint értékben loptak el étkezési jegyeket egy szombathelyi lakásszövetkezetből - mondta Gulyás Ferenc alezredes.
   
Hozzátette: később ezek az étkezési jegyek vezettek a tettesek lebukásához, hiszen a bűncselekmény elkövetése után a gyanúsítottak Szombathelyen még beváltották azokat, ám másnap Sárváron már nem jártak sikerrel. A rendőrök egy sárvári áruházban igazoltatták, majd előállították a két fiatalt, akik eltérő történetet adtak elő a náluk talált lopott étkezési jegyek eredetéről. Egyikük kihallgatása során végül beismerte a lakásszövetkezetbe való betörést, amit egy harmadik társukkal követett el.
   
A gyanúsítottak több betöréses lopást ismertek el, így egy sárvári autószerviz kifosztását is, onnan szerszámokat vittek el. Egy szombathelyi motorkereskedésben is járt egyikük, s egy nagy értékű motorkerékpárt tulajdonított el.
   
A három fiatal szeptember elején a Haladás-Diósgyőr labdarúgó-mérkőzés után megtámadott egy fiatalkorú szurkolót és elvették tőle Haladás feliratú sálját. Ezt követően döntöttek úgy, hogy további szórakozásukhoz pénzt szereznek - ismertette a részleteket a megbízott kapitányságvezető.   
   
A gyanúsítottakat a rendőrség őrizetbe vette, de előzetes letartóztatásukra nem került sor, elengedték őket Hétfőre virradóra viszont az egyik gyanúsított ismét betört a sárvári autószervizbe, ahonnan két nagy értékű, diagnosztikai szoftverekkel ellátott számítógépet lopott el.
   
A fiatalembert anyja kísérte be a kapitányságra, mert a hétvégén valakik megverték a fiút, ezért az anya feljelentést akart tenni. A rendőrök azonban már keresték a fiút az újabb betörés miatt, így őt ismét őrizetbe vették. A gyanúsítottaknál végzett házkutatások során szinte valamennyi ellopott tárgyat megtalálták, így az okozott kár nagy része megtérült.

 Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik