Belföld

2009.09.28. 06:00

Milliós kiesés a turizmusnak - Feleződhet az idegenforgalmi támogatás

Balaton, Hévíz - Végre megélénkült a turizmus, ne tegyük már tönkre! - kérik vagy inkább követelik az önkormányzatok és a turisztikában érdekelt szervezetek, tudván a kormány legújabb szándékáról.

Sámel József

A vendégéjszakák után fizetett idegenforgalmi adó (ifa) minden forintjához eddig két forintot adott az állam. A most napvilágot látott szándék szerint a kormány jövő évtől felére, egy forintra csökkentené a támogatást.

Budapest után Hévíz adja a legtöbb vendégéjszakát, a fürdővárosban múlt évben 240 millió forint folyt be az ifából, amihez 480 millió forintot adott az állam.

- A pénzelvonás megakasztja az elmúlt években fellendülést produkáló turizmust, hiszen jóval kevesebb lesz a fejlesztési pénz - így Vértes Árpád, Hévíz polgármestere. 


Kiköt a sétahajó Keszthelyen. A tervezett, jövő évi pénzügyi elvonás ezt az ágazatot, a tavi hajózást is érzékenyen érintené
Fotó: Katona Tibor

- Ha nem tartjuk, emeljük a színvonalat, nem tudjuk a várost szépíteni, virágosítani, kevesebb lesz a program, elmaradnak a vendégek, ami tovább rontja a helyzetet - vélekedett Vértes Árpád. - S említhetném még az üdülési csekk megadóztatását is, ami szintén aggasztó intézkedés. Végre beindult a forgalom, ne tegyük tönkre! A Fürdővárosok Szövetségének elnökeként egyébként összehívtam a szervezetet, s éppen a fenti tervek ellen tiltakozunk.

Balatoni polgármesterek és szervezetek vezetőivel együtt a napokban tiltakozott Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere is. A minisztériumban nem kaptak reményteli választ. Pedig végső esetben már az 1,5 forintos támogatást, s a majdani emelést is eredménynek tartották volna.

- Drasztikus lépés ez a terv, zsákutcába vezet - fogalmazott, hozzátéve: az önkormányzatokat egyébként is büntetik az elvonásokkal. -A turizmussal kapcsolatos feladatok ellátásához (nemcsak a lakosságot, hanem a városba látogató vendégeket is szolgálva) szükségünk van az adóra és a támogatásra.


Grafika: Urbanics Pál

Hasonlóképpen fogalmazott a Balaton-parti város alpolgármestere, Pálinkás Róbert alpolgármester is, aki azt mondta, hogy a hatvanötmillió forintos kiesést nehezen tudnák pótolni.

- Azért is, mert az ifát érintő csökkentés mellett várhatóan számos olyan intézkedés lép hatályba, melyhez a városnak jelentős összeget kell rendelnie. Honnan vonjunk el pénzeket? A turisztikai marketingtől, a virágosítástól? Mind olyan terület, mely a turizmust szolgálja, a vendégeket vonzza.

Nagy gondot jelentene az elvonás Zalakaros számára is. Mint Szirtes Lajos polgármester elmondta, a költségvetésük 15-20 százalékos csökkenését hozná az ifatámogatás megfelezése. Úgy véli, negatív irányba vinné a turizmust, a költségvetésüket pedig átírná az intézkedés.

- Nehéz évek után végre kimozdult a gödörből a (balatoni) turizmus, most pedig egyetlen tollvonás miatt újra lejtmenetnek indulhat az ágazat - nyilatkozott Kiss László Tibor, Balatongyörök polgármestere. - Az idegenforgalmi adó nem ajándék, nem úgy járt, mint a fejkvóta, azért kőkeményen meg kellett dolgozni. Aki jobban dolgozott, többet kapott. Esetünkben huszonkétmillió forint, a költségvetésünk tíz százaléka lenne a kiesés, nem tudom megmondani, honnan tudnánk pótolni az összeget. Takarékoskodtunk eddig is, nem is kis mértékben, már nem tudunk miből... Marad a szinten tartás? Nem elég! A településünket nemzetközi szinten mérik a vendégek, akik könnyen dönthetnek úgy, hogy a gyengébb kínálat miatt máshová utaznak. S még egy dolog, mondják, hogy ki kell használni az európai uniós pénzeket, de azt már nem említik, hogy honnan vegyük elő az önerőt.

Nemcsak a települések, hanem a turisztikai egyesületek, szervezetek is komoly megpróbáltatások elé néznek, ha visszaveszik a támogatás mértékét - véli a keszthelyi székhelyű Nyugat-balatoni Turisztikai Iroda ügyvezetője. Tar László szerint azonban jó esetben némiképp igazságosabbá is válhat a rendszer.

- Ha a kimondottan csak a szálláshelyekhez kötődő támogatás csökkentését követné egyéb támogatás, akkor jó dolog is kisülhetne a változásból - mondta. - Sok településen ugyanis rengeteg a turisztikai attrakció, rendezvény, miközben szálláshelye nincs, vagyis nem részesül a támogatásból. Külföldön ez másként működik, ott a támogatások az egyesületi befizetésekhez kötődnek, a pénz jobban megoszlik a szereplők között. Ha hazánkban az idegenforgalmi adó tekintetében csak elvonásról, s nem egyfajta megosztásról lesz szó, akkor kimondottan negatív hatása lesz a csökkentésnek. Nemcsak a települések, az egyesületek is rosszul járnak, csökken ugyanis a költségvetésük, kevesebb lesz a vásári részvétel, a kiadvány, a webes marketing. Ennek levét a turizmus issza.

Tar László egyébként úgy véli, ha a változás be is következik, annak hatása a turizmusban jövőre még nem lesz érzékelhető. Hosszú távon azonban roppant módon...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!