A közönség felelőssége

Olyan korszak, amely alatt ZTE-szívű játékosoknak kellett száműzetésbe vonulniuk, és Lendván, Pécsen, Nagyváradon és máshol viselni idegen klubcímereket, ha játszani akartak. Amelyben megszakadt a labdaszedő srácok és az első csapat tagjai közti lánc. Nem is lehet elég hangosan mondani, hogy ez mennyire végzetes fejlemény. Mit mondjon egy apa a gyerekének, amikor minden átigazolási hullám partra vet 6-7 megjegyezhetetlen nevű játékost, és elviszi a fél éve itt lévőket? Hogy focizz ügyesen, kisfiam, mert Siófokon, Pápán talán szerződést kapsz? Na jó, van ebben túlzás, de meg lehet kérdezni minden, Egerszegen bármilyen szinten focizó 20 évest, felmerült-e már benne, hogy esélye se lenne a külföldiek mögött? Kemény korszak volt, vége van.

De 6-8 ilyen év nem irthatja ki a klubszeretetet. A bajnoki címmel nagyon el lett kapatva a zalai közönség. A bronznak nem is örültünk. Már a 2002-es arany után két-három évvel se volt igaz, hogy Diósgyőr mellett Egerszegen vannak kint legtöbben a meccseken. Nyilván nagyrészt a légióslutri az ok (pedig számszerűsítve a ZTE FC legjobb évei voltak ezek a kiesésig – 3., 4., 5. hely, kupadöntő ). De döbbenetes volt a visszaesés. Az elmúlt tíz évben a Fradi meg az aktuális bajnok ellen 4-5, a Haladás ellen 7-8 ezer néző ment ki. De egyre többször kezdődött 2-vel a kijelzőn a nézőszám. 2010-ben az Európa Ligában, nyári délutánon, varázslatos futballidőben 1200 ember méltóztatott jegyet vásárolni a ZTE nemzetközi kupameccsére! Lehet azt mondani, hogy: nem éreztük a miénknek a csapatot, de: 1. az azért egy jó csapat volt 2. nemzetközi kupameccs 3. jó időben 4. alacsony jegyárral 5. és a legfontosabb: egy gyalázatos játékospolitikájú, morálisan saját magát sokszorosan túlélt és a zalai futballutánpótlásra nézve rendkívül kártékony klubstratégia sem irthatja ki a klubszeretetet! Ha ki tudja irtani, akkor annyit is ért. Azon a Tirana-meccsen egy ötször akkora közönség simán kiordította volna azt a béna albán gólt a kapuból a hosszabbítás utolsó perceiben.

A futball persze egész keresztényi játék: az is sajátjának érezheti a műsort, aki nem vesz rá jegyet. Aki tévén nézi a szomszéd utcából, az is drukker. De az ilyenek nem segítenek a klubon. Segíteni hanggal lehet és biztatással. A piac világa ezt jegyre és bérletre fordítja le. Magyarországon a jegy- és bérletbevétel alig fedezi a kötelező költségeket. A bérletszám nemcsak a bevétel miatt fontos: szponzori tárgyalásokon is fontos ütőkártya. Ráadásul megtakarítás is: ha kiszámoljuk, mennyi meccs jár érte (főleg hogy más sorozatokra is érvényes), látszik, hogy megéri. De ez mind semmi a lélektani hatáshoz képest, amit a nagy közönség jelent egy hazai meccsen.

Lendvai Miklós a téli „öltözőben-alszanak-a-játékosok"-időszakban valahogy visszaüvöltötte a játékosokba a ZTE-szívet. Már akibe kellett. Nem mindig eredményes, de végre a színeiért küzdő csapatként kezdett mozogni a pályán lévő tizenegy. Tavasszal 5 gólt kaptunk Gyirmóton. Klubtörténeti vereség – de régen láttam ennyire elszánt, majd igazán összetört és bűntudatos ZTE-t, mint aznap. Inkább még egy ilyen zakó, mint egy kúszós-mászós iksz az élvonalban. Nemsokára kiderül, megérte-e edzőt váltani, jók-e az újak. Ha hagyják a stábot dolgozni, és a szakmán kívülről se böfögnek bele, ki legyen a balhátvéd, akkor már tényleg csak a közönségen múlik. Tessék bérletet és jegyet venni, a fene egye meg.