Háttérzene a valósághoz - Egerszegi beszélgetés Závada Péter költővel versről, rapről, slam poetryről és a világ dolgairól

A harmincnégy éves alkotó a napokban a Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület jóvoltából Zalaegerszegen vendégeskedett, járt a Báthoryban és a Zrínyiben, mobiljáról olvasott verseket. Délután Karáth Anita tanárnő beszélgetett az angoltanárral, színháztudomány szakos bölcsésszel (is) a Mimosa Kávéházban. Mindenütt tömött sorokban ültek a fiatalok, idősebbek, kezükben a 2012-es Ahol megszakad és a 2015-ös Mész című verseskötetekkel. De aki nem olvas költeményeket, az is jól hallja a fülében mondjuk a Budepesmód vagy a Zenebuddhizmus című AP-számok szövegeit (alkotótárs Süveg Márk):

Budapest füstös nappalim,

ahova talpig fáradtan

érek haza aznap is,

ha éppen otthon maradtam.

Szinte félelmetes a netes dicséret: az 1996-ban alakult Akkezdet Phiai-t a kortárs kultúra nagyköveteiként tartják számon, olyannyira, hogy érettségi tételként is szerepeltek már. Márcsak azért is, mert nagyon fiatalok voltak, tizenéveik végén jártak az induláskor. Mégis.

„Lehetsz zsidó, goj, arab, együtt folyik el vizünk:/ szárazföldön gályarab, egy cipőben evezünk.”

Az író kávéházi hallgatósága előtt elmondta, a szülők lemezgyűjteménye is ihlette őket, „használtunk is régi Illésekből vagy Presser cuccaiból másodperceket...”

Ennyi elég is bizonyítékképp: igazi kortárs irodalomról van szó, ha dalszövegeket hallunk. (Saját idézetfala van Závada Péternek a neten, a slam poetryből írta a szakdolgozatát, rendezői felkérésre újraírta a Hair dalszövegeit.) Nem véletlenül mutatott a zalai középiskolásoknak is a vers, a rap és a slam poetry határvidékein egyensúlyozó szövegeket. Utóbbi kötelezően három percbe sűrített, frappáns, rímes, szabad és közösségi ritmusáradat, aminek országos bajnokságokat (SPOB) rendeznek. Az elsőt a Műcsarnokban tartották, ami egycsapásra ráemelte a műfajt a kulturális palettára.

Fotó: Pezzetta Umberto

- A posztmodern kor másik találmányával, a rap inspiráló erejével, továbbá a színesbőrű Saul Williams verses hip-hop szövegeivel Amerikában találkozott. Hogy is került oda?

- Az első nagy szerelmem is amerikai lány volt, még idehaza. Tizenhat évesen kerültem ki Kaliforniába Budapesten megismert fekete barátom családjához, onnan hátizsáknyi zeneanyaggal jöttem haza. A rapperek kicsit olyanok, mint a középkori trubadúrok, a dalnokok, akik a mindennapi élet aktuális társadalomkritikáját közvetítik.

Méghozzá tömeghez eljutva. Javaslatára elképzeljük, a könyvnyomtatás feltalálása előtt a szóbeliség volt az internet, majd a könyvekbe költözött, így sokaktól elidegenedett a költészet. A zene, a sikátorok, a kávéházak, a kocsmák szóművészei pedig visszaadták a tömegeknek a most újra audiális módon befogadható verseket. Visszacsapás az elitista költészetre, ami kényesen nem választ magának aktuális témát?

- Szakadékokat hidal át, beemeli a popkultúra közönség által ismert utalásait az irodalmi szövegtérbe. A téma, a forma közel tud kerülni, könnyebben hozzáférhető, fellelhető a saját problémáink szövete. A rapnek 40 éves hagyománya van, tehát már nem is vadonatúj. Amerikában rég bekerült a magas kultúrába, többek között talán ezért is lehet a kényes kérdésekről nyíltan beszélni.

- Mondhatjuk, hogy a hangzó környezet a vers kezére játszik?

- Nincsenek adataink arról, hogy mennyire nem olvasnak a fiatalok, de tény, a multimediális kultúra népszerű, ez természetesen kedvező a versnek, bár én nem mondanék le a papíralapú befogadásról.

- Otthonról is hozza a szavakkal való bíbelődést. De vajon mikor, hogyan alakult ki a közlésvágy?

- Sokat jártam apámmal felolvasóestekre, a neves, nagy formátumú barátainak a munkásságát, például Petri Györgyét, Parti Nagy Lajosét, Esterházy Péterét, Spiró Györgyét gyerekként ismertem meg, de azt hiszem, inkább a dalszövegek határozták meg a nyelvhez és a költészethez való viszonyomat. A fiatalságomhoz tartozott a kiállás, a felolvasás, most már elcsitulóban van a színpadi közlésvágyam, nem vagyok trubadúr alkat.

- A multikulturális közeg számos rétegét megjárta itthon, külföldön, azt mondja, ismerjünk meg minél több kultúrát, a miénktől eltérő értéket és ne féljünk. Miért ne?

- Nagyon sok barátom, sőt, volt szerelmem jön egészen más világokból, amiknek a megismerése számomra jó dolog volt. Látom persze, hogy el vagyunk bizonytalanodva ma Európában. Talán az attól való félelem érezhető, hogy az intellektuális kifinomultság, vagy a világ elementáris változására az európai értékeknek vélt stabil alapról adható szofisztikált válaszok bizonytalanul működnek. Én úgy gondolom, hogy lehetne normálisan élni a nagy változások közepette is, jóllehet úgy néz ki, még Európa összességében nem érzi magát fenyegetve, csak az emberek egy-egy csoportja nagyon is. Hiszen mégiscsak történtek Párizsban robbantások, s emellett nem lehet elmenni szó nélkül. Az sem megkerülhető, hogy a Közel-Keleten háború dúl, s Amerika is ott van a térségben. Azt gondolom, az általánosításoktól érdemes tartózkodnunk. Ahogy mi sokfélék vagyunk, sokfélék a menekültek is. A bezárkózás igénye érzékelhető, hiszen a léptéket, a beáramlás nagyságrendjét nem látjuk, a vallási különbségekről pedig tán túl keveset tudunk. Bízom benne, világos szabályokkal át lehet hidalni az eltéréseket. Az ismeretlentől való félelem a zárt társadalmakra jellemző.

Az Akkezdet Phiai mondják a Mivel játszolban: „a valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene”. Ha mégis lesz, nem mindegy, ki írja azt.