Zene

2015.06.06. 12:01

Horváth László, alias Kis Dobos saját elképzeléseit valósítja meg

Zalaegerszeg - Amikor zenekarban játszottam, soha nem vettem ki részem a dalszerzésből, csak a dobtémákat tettem hozza a többiek ötleteihez. Most végre meg tudom mutatni azt is, hogy valójában mi lakozik bennem.

Gyuricza Ferenc

Mindezt Horváth László, azaz Kis Dobos, a Radiowaves, a MirrorEggs, a True Confession és a Bőgőmasina egykori tagja mondja annak kapcsán, hogy a közelmúltban végre megjelent első saját E.P.-je. A Kéz a kézben címet kapott kiadvány hat dalt tartalmaz, s egyelőre csak digitális változatban érhető el, ám hamarosan újabb hat dallal jelentkezik a zenész.

- Nagyon régóta, a Radiowaves 2012-es feloszlásától erre a pillanatra vártam - magyarázta Horváth László. - Folyamatosan zenélgettem azóta is, beléptem különböző csapatokba, hol dobosként, hol gitáros-énekesként, de sehol sem éreztem igazán azt, hogy azonosak lennének a céljaink. Ezek a dalok viszont az enyémek, az én zenei látásmódomat, szemléletemet tükrözik, a hangszerelést is magam végeztem, s a szövegekben is a saját gondolataim köszönnek vissza.

Amikor zenekarban játszott, Horváth László sosem erőltette ötleteit

Horváth László azt mondja: a Kéz a kézben eredetileg nagylemeznek indult, ám sem saját elfoglaltságai, sem pedig a stúdiómunkálatokat végző Karakai Máté leterheltsége nem tették lehetővé, hogy egyben vegyék fel mind a 12 dalt. Tervezik ugyanakkor, hogy amint a második dalcsokor is megjelenik, a teljes anyagot újrakeverik, s CD-n is kiadják. Horváth László úgy számolja, július második felére akár teljesen el is készülhetnek vele. A második E.P. felvételeire június közepén kerül sor, annak keverését egy hónap alatt biztosan befejezik.

- Már az első hat dal közt is voltak olyanok, amiket nem én énekeltem, s most készülő második E.P.-n viszont teljes egészében átengedem ezt a feladatot másoknak - folytatta. - Az első E.P.-n szereplő Kovács Virág biztosan hallható lesz az új dalokban, de arra is vannak ötleteim, hogy a többi dalban kinek adjam oda az éneket.

Kis Dobos a CD megjelentetését lemezbemutatóval is szeretné összekötni, ezt Zalaegerszegre képzelte el. Mind mondotta, szintén beszélt már erről a tervéről néhány barátjával, s ők is benne lennének a megvalósításban. Így ha nem is állandó zenekarral, de egy öt főből álló alkalmi formációval biztosan bemutatják majd dalait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!