Zalatárnok

2016.09.05. 19:05

A szüretre hangolva

Lovas kocsival járták végig a település utcáit. Némileg szakított a helyi szokásokkal a település közössége, hiszen ezúttal nem a gazdag termésért mondtak köszönetet a hagyományos felvonuláson, hanem éppen a szüret időszakát nyitották meg vele.

Gyuricza Ferenc

Az egyik legkorábbi szüreti felvonulás volt a megyében a zalatárnoki, ezért aztán még a tengerpartról a nyárutón hazafelé tartó, kissé kései szlovák turisták is alaposan megbámulták a szombat délutáni menetet. Volt is mit nézni, hiszen lovas kocsival rótták a település utcáit a résztvevők, és ahol érdeklődő akadt, ott meg is álltak, hogy a kisbíró - akit most László Péter személyesített meg - fennhangon, rigmusba szedve hirdethesse ki a mögöttük hagyott egy esztendő legfontosabb történéseit.

Szüreti felvonulás zalatárnoki módra. Amíg a kisbíró (László Péter) igét hirdet, addig a kocsis (Németh József) hörpint egyet
Fotó: Gyuricza Ferenc

Új háziorvos kezdett rendelni a településen, és megújult a 75-ös út egyik szakasza is - csak két fontos esemény a felsoroltak közül. Hallgatni is hosszú volt, nemhogy elsorolni. A várakozást enyhítette a közben előkerült butykos, a falubeliek a hegy levével köszöntötték a felvonulókat, ők cserébe pogácsával kínáltak a nézelődőket. Aztán indult tovább a menet, hiszen a Koktél presszónál már várta őket Bohém Nagy Zsoló, az esti vidám zenés mulatozás hangulatfelelőse.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!