Zalaszentiván

2011.01.17. 13:44

Önkéntes tűzoltók továbbképzése Zalaszentivánon

Nagyon régen volt önkéntes tűzoltó egyesülete Zalaszentivánnak, de valahogy eltűnt, elfelejtődött az egész dolog. 2009-ben újjászerveződött, akkor még Zalaszentiván Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület néven, tehát együtt működtek a polgárőrök és az önkéntes tűzoltók. 2010-ben azonban az önkéntes tűzoltók "kinőtték" magukat olyan szintű fejlődést értek el, hogy az önállósodás mellett döntöttek.

Horváth László

2010. december 24-én, jegyezték be hivatalosan az önállósodott egyesületet, amely e naptól kezdve a Zalaszentiván Önkéntes Tűzoltó Egyesület nevet viseli. Az egyesület idén lesz 120 éves, hisz a jogelődjét 1891-ben alapították a szentiváni ifjak.

Az egyesület tavaly az Országos Tűzoltó Egyesület pályázaton nyert pénzt eszközfejlesztésre, és így már teljes verseny-felszereléssel rendelkeznek.


2010 novembere óta a tagok egy 40 órás tűzoltó alaptanfolyamon vesznek részt, mely elméleti és gyakorlati oktatásból áll. A tanfolyamot az egyesület kérésére a Zala Megyei Katasztrófa Védelmi Igazgatóság szervezte, és a környező települések önkéntes egyesületeinek tagjai is érkeztek a zalaszentiváni általános iskola falai között zajló oktatásra.


A tanfolyamot november 27-én Wéber Antal tűzoltóezredes, a Zala Megyei Katasztrófa Védelmi Igazgatóság vezetője, és Tar András tűzoltóőrnagy, a Zala Megyei Katasztrófa Védelmi Igazgatóság mentésszervezési osztályának vezetője nyitotta meg. 
A tanfolyam – melyen tizennyolc zalaszentiváni, kettő kemendollári, kettő zalaszentgróti, nyolc baki, hét zalaistvándi és egy egerszegi önkéntes tűzoltó vesz részt – január 22-én vizsgával zárul.

Ezek is érdekelhetik