2014.06.22. 11:10
Polgárőrök közösségi napja Zalaegerszegen
Zalaegerszegen közel 30 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma az elmúlt évben. Ez nemcsak a rendőrség, hanem a polgárőrök érdeme is.
Dr. Farkas Tibor, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fogalmazott így a Zalaegerszegi Polgárőr Egyesületek Szövetsége és a járási polgárőr egyesületek véradó- és sportnapjának nyitóprogramján, szombaton délelőtt az alsóerdei ifjúsági táborban. Mozgalmas napot töltöttek együtt a megyeszékhelyről és a környékbeli településekről érkezett közösségek tagjai: főző- és borverseny, íjász-, önvédelmi, rendőrségi és tűzoltóbemutató, focikupa és „polgárőr olimpia" is szerepelt a programban. Donáczy Dezső, a Zalaegerszegi Polgárőr Egyesületek Szövetségének elnöke köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy a polgárőrök az embereéletek mentésében is élen járnak; a rendezvényen 25-en segítették véradóként a Vöröskereszt munkáját.
Gyutai Csaba polgármester szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a polgárőrök munkája – természetesen a rendőrökén túl – rendkívül fontos a közbiztonság fenntartásában, javításában.
– Zalaegerszegen a közbiztonság a magyarországi nagyvárosok között talán a legjobb. A zalaegerszegi szövetség pedig újabb feladatot is vállalt: a város közgyűlésével kötött megállapodás értelmében a közterületi kamerarendszer által közvetített képet a jövőben a polgárőrök figyelik – ismertette a polgármester. (Az eseményekre természetesen továbbra is a rendőrök reagálnak majd).
Vigh László országgyűlési képviselő megköszönte a polgárőröknek, hogy önként áldozzák szabadidejüket fontos feladataik teljesítésére. Karóczkai János katasztrófavédelmi kirendeltségvezető pedig hangsúlyozta, hogy a Zalaegerszeg járási Göcsej Mentőcsoport nem alakulhatott volna meg a polgárőrök együttműködése nélkül.
A rendezvényen elhangzott: megyénkben a zalaegerszegi járásban dolgozik a legtöbb polgárőr, és a helyi egyesületek országos összehasonlításban is igen aktívak. Tavaly e tevékenység elismeréseként Zalaegerszegért díjat adományozott a közgyűlés a városi szövetségnek.
Mint megtudtuk, az alsóerdei táborban rendezett kispályás focikupát Pölöske csapata nyerte, a békési országos polgárőrnap bajnokságán pedig pölöskei, salomvári és botfai vegyes csapat képviselheti majd a megyét.
A szombati programra 27 településről 420-an érkeztek.