Végre ragyog a nap!

A szomorúfüzek már színesednek, nincs hideg, s még nem is volt igazán tél, a természet a ködben is jelzi pezsdülését. Csak az a buta naptár mutat januárt!

A gáton egy férfi jön, pónit vezet, rajta kislány ül. Mögöttük fehér, tömzsi, amolyan harci kutya féle több méretes husángot húz a szájával. A férfi, a póni és a kislány ragyognak fényben a gát koronáján.

-Szabad fotóznom? - szólítom meg őket.

-Hogyne - mondja ő barátságosan és megállítja az állatot. A kutya leteszi a husángot, s lihegve leül mellé pózol a portréhoz .

-Kár, hogy csak ilyen kevesen vagyunk - mondja a férfi. - Pedig igen üdítő végig sétálni a vízparton .

A hatalmas térségben tízen sem bóklászunk. Az emberek dolgoznak, vagy nehezen indulnak még a szabadba, igaz, még csak délelőtt van, de minden percet ki kell használni, délutánra a köd is megjön újból. Egy-két gyermeket látni a szüleivel, s néhány kutyás futtat ebeket.

-Lovakat tart? - érdeklődöm.

-Csak ezt az egyet. Ha ő nem volna, nekem kellene a hátamon cipelni a gyermeket - mondja még, majd a kutyát bíztatja: - Menjünk, hozd a husángodat... s a kutya engedelmesen beleharap a fába és viszi keményen a jókora dorongot.

A víztükör végtelenül nyugodt és tiszta. A kék ég tükröződik benne, a távolban hattyúk borzolják a vizet, meg vadkacsák.

Emlékek tolulnak fel, még nincs víz, csak egy nagy völgy húzódik hosszan és igen sokan vagyunk. Esetenként száznál is többen! Társadalmi munkában tisztítottuk a medret, a gát még sehol sem volt akkor. Ki fejszével, ki kapával, mások gereblyével serénykedtek. Traktorok tépték a tuskókat, lobogott a nagy tűz, égettünk mindent, amit csak lehetett. Hány éve is ennek? Talán hetvenhatban, vagy hetvenhétben lehetett ez?

Aztán elkészült a gát is a zsilippel, és 79 nyarán volt a műszaki átvétel. Ezt azért tudom pontosan, mert én tudósítottam erről. Három adat most is élesen él bennem, egymillió köbméter lehet a tározó vize és ez annyi víz, amennyit egy forró napon a Balaton elpárologtat. - Mi volna, ha a gát átszakadna? - kérdezte valaki akkor, a gátnál ugyanis vagy tíz méter mély a víz.

-A Műbútort és a bútorgyárat biztosan elvinné - mondta a vízmérnök. Nevettünk, ilyen úgysem lehetséges. Akkor még nem tudtuk, milyen is az, amikor egy hasonló szerkezet megroppan. Azóta volt már rá példa, az ajkai vörösiszap katasztrófa halálosan komoly figyelmeztetés az eshetőségre

Az idén 35 éves gát azonban biztosan áll, belesimul a tájba, része lett a környezetnek De hol van már az akkori valóságában pezsgő és híres bútorgyár, vagy a Műbútor? Ma már csak nosztalgia ezrek volt munkahelye, de különben is, most süt a nap, és egyre többen leszünk. Amott, a nyírfák ágain átragyog az AquaCity csúszda dombjának hátoldala, csupa piros toronycsúcsok, csupa sárga és csupa kék cső- és vályú ragyogása - műanyagfények. Az egy másik világ

Emitt, hattyúk úsznak felénk, fodrozódik a víz a mellük mentén. Otthonra leltek itt ők is, s lám máris szórja az ételt a vízbe egy férfi az unokájával.

Fotók: a szerző

Hány és hány rendezvény, hány és hány ember fordult itt meg azóta?

Volt itt tóparti légi parti repülőgépekkel és ejtőernyősökkel, rock koncertek, aztán versenyek százai, művészek kedvelt tanyája lett, strand nyílt a szigetén. No és a pecásoké is ez a víz.

-Jól kitalálták ezt a helyet anno - mondaná most is egykori közeli ismerősöm, aki sokszor hajtogatta ezt, hiszen amíg élt, szinte minden hajnalban itt pecázott - szerelmese volt Gébártnak...

Tavaszi avarégetés füstje borítja be az étterem környékét, de ez a füstölés igen korai, a tó még várakozik. Vár a valódi kikeletre, esetleg a nyárra, vagy inkább a hidegre? Igen a hideg még hátra van, az idén még nem is korcsolyázhattunk a nagy víz jégpáncélján. Ez a mostani kis tavasz röpte, az időjárás fintora. Amolyan mézes madzag a ködös napokban.

Jó hogy itt lehettünk - csendessé váltak a mindennapi zaklatott pillanatok .