Zalaegerszeg

2009.08.04. 02:29

DÖK-ös diákok Franciaországban

Zalaegerszeg - A diákélet vakációban sem áll le, sőt. A megyeszékhelyi diákönkormányzat tagjai például nemrég Franciaországban töltöttek pár napot, ottani hasonló szervezetekkel ismerkedve.

Kiss Gyöngyvér

A projektet a városi DÖK háttérszervezeteként működő Retro73 Ifjúsági iroda szervezte, és keretében tizenöt, aktív közösségi munkát vállaló egerszegi általános és középiskolás Le Mans-ba utazott, hogy tapasztalatot cserélhessenek ottani kortársaikkal, illetve az erdélyi Kovászna testvérmegyéből érkező fiatalokkal.

- Mindenhol más a DÖK struktúrája - magyarázta Fiszter Ágnes, a zalaegerszegi diákönkormányzat elnöke. - Az erdélyi diákok testülete csak középiskolásokból áll, így ők sokkal inkább törekszenek az önállóságra, míg a franciák még a találkozóikat is a megyei közgyűlés termében tartják. Mi meg egy harmadik változatot mutattunk be, hiszen egyedi módon működünk együtt egy fiatalokból álló háttérszervezettel.

A vidám pillanatok sem maradhattak el a nyaralás során, amikor a francia nyelv és a székely nyelvjárás elsajátítására került sor. De a kommunikáció persze azért mégis inkább angolul zajlott.

- Érdekes ötleteket hallottunk a többiektől. Erdélyben évente háromnapos buli a diáknap, a franciák pedig külön tartanak a fogyatékosoknak is sportnapot - fejtette ki Tarr Péter. - De nekünk sem kellett szégyenkeznünk, amikor a 24 órás vetélkedőnkről meséltünk a többieknek. Ez olyan nagy tetszést aratott, hogy az erdélyiek egy 24 órás sportnap, a franciák pedig egy hasonló vásárnap szervezését határozták el.

A jó kapcsolatot továbbra is próbálják megőrizni a diákok, sőt, még szélesítenék, több nemzetre is kiterjesztenék a Diákönkormányzatok találkozója keletről nyugatra a fenntartható fejlődés jegyében című programot. De elmondták: civilként is szívesen meglátogatnák újdonsült barátaikat. A francia különlegességek - főként a jellegzetes konyhai ízvilág és a párizsi látnivalók - magukkal ragadták a fiatalokat, de a legfőbb vonzerő talán a társaik kedvessége volt, és velük azóta is tartják a kapcsolatot.

- Egy napot Párizsban töltöttünk a tábor során, de oda máskor is szeretnék eljutni, és úgy tűnt, cimboráink is segítenének ebben - mondta az ifjú, még általános iskolás Lukács Levente. - Télen pedig erdélyi társaink várnak tőlünk egy kisebb küldöttséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!