Zalaegerszeg

2007.12.04. 03:29

Csökkent a bűnözés

Zalaegerszeg - Megyeszékhelyek közül a legbiztonságosabb a zalai, hangzott el minap az önkormányzat közgyűlésén, ahol a képviselők Zalaegerszeg közbiztonságáról kaptak tájékoztatást Kámán Jánostól, a városi rendőrkapitányság vezetőjétől.

MTI

Legfontosabb, hogy tavaly sem történt az embereket felkavaró, tartósan foglalkoztató bűncselekmény. A leggyakoribb, vagyon elleni bűncselekményekből 1449 került a statisztikába, ez 6,9 százalékos csökkenést jelent. Igaz, a betöréses lopások közel húsz százalékkal emelkedtek, számuk 300 volt, és lényegesen aktívabbak voltak a zsebtolvajok is, számlájukat 42 eset terhelte. Annyit azonban érdemes itt megjegyezni, hogy a betörések többségét a fém-tolvajok követték el, akik hegyi pincéket, hétvégi házakat kerestek fel zsákmány reményében.

Összességében elmondható, hogy a vagyon elleni bűncselekmények többsége kisebb kárral jár, de tény: a gépjárművek, lakások, üzletek esetében ez a megállapítás már nem helytálló.

Míg autóból 14-et kötöttek el, s nem is az értékesebb fajtákat, gyakori maradt a gépjárművek feltörése, bár számuk az egy évvel korábbi 288-hoz képest 178-ra csökkent tavaly.

Nem fordult elő az elmúlt évben több rablás, és az egyéb erőszakos bűncselekmények száma sem emelkedett. Változatlanul jellemző, hogy a testi sértések zöme családi, ismeretségi körben zajlott le. Összességében az erőszakos, garázda jellegű bűncselekmények 3,6 százalékkal csökkentek, számuk tavaly 243 volt. Javult a helyzet a közterületeken is.

Változatlan szinten maradt a gazdasági bűncselekmények száma, mintegy 260. Ezek zömét adó- és tb-csalások tették ki. (Ez egyébként az intézmény székhelyéhez kötött bűncselekmény függetlenül attól, hol lakik az elkövető.)

A drog jelen van életünkben, főleg Zalaegerszegen bukkannak fel a terjesztők, fogyasztók. Az ismertté vált bűncselekmények száma 31-re csökkent a megelőző év 96 esetével szemben. Legtöbbször amfetamin, marihuána cserél gazdát, de kokainszármazék is akad. Vélhetően a fizetőképes kereslet hiánya miatt heroin még nem, az LSD-bélyegek fogyasztása már nem jellemző.

Nem javult a fegyelem az utakon. Több, mint 210 sérüléssel járó balesetet regisztráltak, ez 17 százalékos növekedés, ráadásul húsz százalékkal több ittas vezetővel szemben kellett eljárni. A balesetek közül 14 követelt halálos áldozatot, súlyos sérüléssel 83 járt, könnyebben sebesültek 115-en. Az esetek döntő többségében a személygépkocsi-vezetők hibáztak (136), őket a kerékpárosok (22) követték, míg a gyalogosok, motorosok, segédmotor-kerékpárosok egyaránt tucatnyi alkalommal vétettek. Legtöbbször a sebesség helytelen megválasztása és az elsőbbségi jog megsértése szerepelt az okok között. E romló helyzet mögött tetten érhető az élet minden területén megmutatkozó és az utakra is átterjedő türelmetlenség, illetve a jogi kiskapuk adta kibúvók a felelősségre vonás elkerülésére.

A kapitányságvezetői beszámoló végezetül megállapította, továbbra is igaz, hogy Zalaegerszeg élhető, biztonságos város.

Ezek is érdekelhetik