Jó reggelt, Zala megye!

Első osztályosként például egyáltalán nem féltem, az isiben tanított az anyukám. Az első gimis szeptember ellenben tömény reszketés volt: idegen város, jószerivel az épületet is alig találtam meg. A végén meg hogy el voltunk keseredve, „így együtt már soha...” A szegedi egyetemi évekre úgy vágytam, mint gyerek a karácsonyi ajándékra. Nem is csalódtam. A gyerekeim első és utolsó tanévkezdése, diplomaosztása a giccses elérzékenyülés terepe. A legnehezebb a mai lesz. Anyukámat képviselem abban az iskolában, ahol egész tanítói pályafutását töltötte, s ahová a könyvtára javát adományozta. Betegsége miatt csak távolról szurkolhat a mai csibész nebulóknak és a kollégáknak. Elvégre a tanév mindnyájuké.