Sportvilág

2015.08.07. 10:03

Vizes vb - Kapás Boglárka nyolcadikként döntős 800 méter gyorson

Kapás Boglárka 800 méter gyorson bejutott a döntőbe a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek pénteki napján.

Göbölyös Gábor/MTI

Délelőtti előfutamában a 22 éves magyar versenyző 8:26.96 perces idejével a negyedik lett, ezzel éppen, összesítésben a nyolcadikként "becsúszott" a szombati fináléba.

A futamot követően az 800 méteren bronzérmes Kapás elmondta, nagyon meglepődött, hogy ezzel az idővel éppen csak bejutott a fináléba, ugyanis korábban úgy számolták, hogy nagyjából 8 perc 28 másodperces idővel lehet majd a döntőbe kerülni. Hozzátette, már az őt megelőző futam után látszódott, hogy ez kevés lesz.

"Azt gondoltam, lesz annyival erősebb a futamunk, hogy ötödik-hatodik helyen jussak be, erre majdnem kiestem. A végén hajráznom kellett, hogy a német ne érjen utol, végül pont erre volt szükség a továbbjutáshoz. Pont az járt a fejemben, hogy milyen rossz lenne a nyolcason úszni... Mindegy, surranó pálya, de azért az megnyugtat, hogy érem nélkül már nem megyek haza" - nyilatkozta Kapás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!