Sportvilág

2014.06.25. 13:55

Foci vb 2014 - Dobos Sándor szerint szenvedély és szervezettség kell

Dobos Sándor, a Tarr Sprint-Andráshida NB III-as futballcsapatának szakvezetője a dél-amerikai csapatok szenvedélyességét emelte ki a világbajnokság eddigi találkozói kapcsán.

Kerkai Attila

És mindjárt önmaga cáfolatával kezdte, amikor a keddi Uruguay–Olaszország (1-0) találkozó történéseire terelődött köztünk a szó – de nézzük is, miért.

Dobos Sándor instruálja egyik játékosát. Bízik benne, hogy a végső nagy csatának részese lesz valamelyik európai együttes is. Fotó: archív/Katona Tibor

– Én azt vettem észre, hogy több európai válogatott is kissé kötelezettségszerűen futballozik az idei tornán, a dél-amerikaiak viszont nagy szenvedéllyel játszanak – mondta a korábbi védőjátékos. – Ebből a szempontból a keddi összecsapáson Uruguay csapatán egy kis fásultságot éreztem, amelynek leküzdésében a szerencse is segítette őket. Az olaszok ugyanis megmutatták, hogy van, illetve – most már így helyes – volt bennük potenciál, hiszen tíz emberrel is „nagyon mentek", de nem tudták kihúzni döntetlennel. Pedig az az eredmény nekik kedvezett volna. Suárez harapásával kapcsolatban az a véleményem, hogy az ilyen jelenet nem való futballpályára, és – mint Liverpool-drukker – most abban bízom, hogy ha el is tiltják cselekedetéért, az csupán a válogatottbeli szereplését érint, a klubot pedig nem... Ebből a négyesből tehát az uruk mellett Costa Rica csoportelsőként lépett tovább, amely szintén nagy szenvedéllyel futballozik, illetve taktikusan és jól. Eltűntek a különbségek, az ő példájuk erre a legjobb. A görögök is nagy szívvel futballoztak, s bár a ki-ki meccsen Elefántcsontpart együttesében talán nagyobb nevek szerepeltek, de a görögök kis szerencsével legyőzték őket.

A világbajnokság eddigi mérkőzéseiről összességében azt állapította meg Dobos Sándor is, hogy a szervezettség rendkívül domináns.

– Minden együttes, így az elvileg kisebb csapatok is megtanultak szervezetten játszani – folytatta ezzel. – A védekezés ebben döntő, s amikor egy csapat jól zárja le a területeket, akkor nehéz is gólt lőni az ellenfélnek. Ezen a vb-n a nagy különbségű sikerek kontrajátékból alakultak ki, ami nem baj, sőt! Kijött a minőségbeli különbség, hiszen az dönt, hogy a szabadon hagyott területeket miként és milyen gyorsasággal, pontossággal tudja valaki bejátszani. Nehéz lenne a végső győztesre tippelni, a brazilok erre mindenképpen esélyesek, de a hollandokkal is számolni kell, illetve tetszik Mexikó futballja is, és a németeké. Én nagyon bízom benne, hogy a végére azért odaér egy európai együttes is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!