Zalaigricén tudták, hogy Nándi meg tudja csinálni!

Azt ugyanis tudta, s érezhette is csütörtökön este Rio de Janeiróban, hogy otthon, Zalaigricén mindenki szíve érte dobban. Arról már beszámoltunk, hogy a Rióban zajló paralimpia első magyar érmét egy zalai fiatalember, Tunkel Nándor szerezte meg, aki a 49 kg-osok fekvenyomásában 155 kg-os teljesítménnyel bronzérmet szerzett. Nándi történetéről már sokszor beszámoltunk. Arról, hogy a törpenövésű fiú miként került kapcsolatba a sporttal, hogy a Zalaszám-ZAC erőemelő szakosztályából indulva miként jutott el versenyekre, s lett országos bajnok, majd kiléphetett a nemzetközi színtérre is.

Arról is beszámoltunk, hogy jelenleg a fővárosi Power Station SE igazolt sportolója, azonban továbbra is Zalaigricén, a maga által kialakított edzőteremben edz, s így volt ez a paralimpiára készülve is, ahová először jutott ki Nándi. Elutazása előtt készítettünk vele interjút, s akkor csak annyit mondott: lehetne éremesélyekről beszélni, de előzetesen nem akar ilyet nyilatkozni. Persze Zalaigricén tudták, hogy Tunkel Nándor miért utazott Rióba...

– Itthon szurkoltunk csütörtökön este, szinte az egész falu – ezt már Tunkel Nándor édesanyja, Horváth Gyöngyi árulta el, aki egyben a település polgármestere is. – Kitettük az udvarra a tévét, jöttek ismerősök, barátok és mindenki, aki csak akart, szóval nagyon sokan voltunk. A verseny után és még az eredményhirdetés előtt gyorsan sikerült vele beszélnünk telefonon, és Nándi nagyon örült az eredményének. Azt mondta, nagyon fáradt, szerette volna a 160 kilót is kinyomni, de az most nem jött össze. Horváth Gyöngyi akár egy kis zalai település polgármestereként is büszke lehet egyik polgárukra, de természetesen elsősorban mint anya élte át azt az örömöt, amit kizárólag ő érezhetett.

– Hát hogyne, elmondani nem lehet mekkora öröm ez számomra – mondta el érzéseiről az édesanya. Születésétől fogva láttam őt, aztán ahogy elkezdett itthon egyedül edzeni a saját maga által kialakított termében.

Ő maga gondolta ki, hogy egyszer olimpián, paralimpián vesz részt és megcsinálta! Először féltettem, ahogy egy anyának kell, de láttam rajta, hogy el akarja érni a célját. Kijutott Rióba, tudta mire lehet képes, de itthon nem beszéltünk az éremről. Majd most, amikor majd hazajön... Tunkel Nándor most még egy ideig élvezheti a bajnokok és az érmesek kiváltságát Rióban, hiszen csak a záróünnepség után tér haza, a tervek szerint szeptember 21-én. A mai világban pedig a távolság már nem akadály, úgyhogy amint felkelt a nap Rio de Janeiróban már az újdonsült bronzérmes Tunkel Nándort kérdezhettük arról, mi is történt előző nap este...– Először is nagyon boldog vagyok, hiszen az első paralimpiámon veszek részt, amin ráadásul dobogóra állhattam, ez pedig egy álom beteljesülését jelenti – válaszolta Tunkel Nándor érdeklődésünkre.

– A világranglistán a hatodik helyen jutottam ki Rióba, s amikor kiutaztam a formám alapján a negyedik hely tűnt elérhetőnek és ezt céloztuk meg. A verseny napján viszont a bemelegítő teremben amikor megláttam az indulók listáját, akkor a legjobb eredményem alapján a harmadik helyen álltam. Így pedig mindenképpen a dobogós helyezést céloztam meg. Elsőre a 150, majd másodikra 155 kg is kiment, a 160 viszont már nem.

Ez a súly nem volt ismeretlen számomra, edzésen már megbirkóztam vele, de a harmadik kísérletemnél már tudtam, hogy harmadik leszek, így a koncentrálásom egy kissé szétesett. Aztán jött a fogadtatás ott a helyszínen, amiről Nándi is örömmel számolt be, s arról is, kivel beszélt elsőként azt követően, hogy megszerezte a bronzérmet.

– Egyébként még mindig nem hiszem el ezt az egészet, tényleg egy álommal ér fel – vallott érzéseiről is Tunkel Nándor. – Szerencsére a csapat is nagyon boldog volt, hogy már az első napon megszereztük az első érmet Rióban, pláne, hogy az az enyém.

A nap végén volt egy kisebb csapatgyűlés, megtapsoltak a kint lévő sportolók, edzők és vezetők, na akkor éreztem, hogy ennek a bronznak is mekkora súlya, értéke van. És hát az otthoniakról se feledkezzünk meg, az interneten keresztül szerencsére sokat tudunk beszélni. Amikor lejöttem a 160 kg-os kísérletem után, egyből a húgomat hívtam telefonon, mert tudtam, hogy sokan szorítanak értem, így az első gondolatom ő és anyum volt...