Sport

2017.01.08. 19:24

Az Afrika Sun Team nyert a Kerub Kupán

Hévíz - Vasárnap este ért véget a Hévízi Kerub Kupa 2017 országos teremlabdarúgó-torna, amely két napon át zajlott a zalai fürdővárosban.

Kerkai Attila

A nagy hagyományokkal bíró viadal idei küzdelmeibe egy ponton az időjárás is „közbeszólt". Végül új győztest avattak, az egerszegi Afrika Sun Team nyert.

Szombaton vette kezdetét a Kerub Kupa, amely az idén a szokottnál kevesebb csapattal zajlott, hiszen vele egy időben például Bükön is rendeztek hasonló nívójú tornát, és a vasi együttesek - melyek rendszeresen Hévízen játszottak- ezúttal a „hazai" kupát részesítették előnyben. A szervezők úgy döntöttek, hogy szombatra hat csapatot egy csoportba sorsoltak és körmérkőzések után egy csapat búcsúzott. Vasárnap újabb öt együttes kapcsolódott be a küzdelmekbe, illetve csak négy, ugyanis a soproni Aramis Söröző együttesének tagjai útban Hévízre árokba csúsztak.

- Szerencsére senki sem sérült meg a soproniak közül, ennek örülünk, de értelemszerűen lemondták a szereplést - mondta Fóth Gyula, a Kerub Kupa fő szervezője vasárnap, amikor már a középdöntő küzdelmei zajlottak. - Eggyel kevesebb csapat érkezett tehát meg, de az előre eltervezett programon nem változtattunk.

Vagyis, a délelőtti csoportmeccsek után három darab, háromfős újabb csoportot sorsoltak össze szervezők, a középdöntőben tehát a továbbjutott csapatoknak újabb rostán kellett túljutniuk. A sokszoros győztes és címvédőként érkező balatonboglári Villa Negra együttese viszont idő előtt kiszállt a küzdelmekből. Méghozzá azért, mert a középdöntő csoport utolsó találkozója után a bogláriak csapatvezetője a játékvezetővel szemben sportszerűtlen magatartást tanúsított.

A középdöntős csoportok végeredményei. A-csoport: 1. Victoria Keszthely 6 pont, 2. Café Róma Keszthely 3, Volvo Penta Keszthely 0. B-csoport: 1. Lap-Land Keszthely 6, 2. PKI Budapest 3, 3. Afrika Sun Team Zalaegerszeg 0. C-csoport: 1. MI-TI-SZÓ Nagykanizsa 4 pont (4-2), 2. Inntalbau Taufkirchen (osztrák) 4 (3-2), 3. Villa Negra Balatonboglár 0 - kizárva.

A legjobb nyolc között már egyenes kieséses rendszerben zajlottak a küzdelmek. A döntőbe végül a jó formát mutató keszthelyi Lap-Land és az egerszegi Afrika Sun Team került. A fináléban az Afrika Sun 3-0-ra ellépett és ezzel alapvetően megalapozta későbbi sikerét. A bronzmérkőzést nem játszották le. A szervezők azt szerették volna, ha büntetőkkel dönti el a két csapat a helyosztót, amit a Victoria nem vállalt, így a PKI lett a harmadik.

Negyeddöntők. Victoria-Inntalbau 2-2 - büntetőkkel 5-4, Lap-Land-Volvo Penta 3-1, MI-TI-SZÓ-PKI 3-4, Café Róma-Afrika Sun Team 4-4 - büntetőkkel 4-5. Elődöntők: Lap Land-Victoria 5-0, PKI-Afrika Sun Team 3-6. A döntőben: Afrika Sun team-Lap Land 6-3.

A végeredmény: 1. Afrika Sun Team, 2. Lap Land, 3. PKI Budapest, 4. Victoria.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!