Sport

2015.06.22. 09:15

Teke: Most már az iskolákat is bevonnák a helyi tömegsportba

Zalaegerszeg - Az andráshidai Roxy Tekeklubban tartották meg az elmúlt szezon megyeszékhelyi teke tömegsport bajnokságainak díjkiosztó rendezvényét.

Varga Andor

A rendező Zalaegerszeg Városi és Körzeti Tekézők Egyesületeinek Szövetsége ezúttal is elégedetten vonhatott mérleget a szezon végén.

– Ismét több volt a csapat, mint egy évvel korábban, több mint 200 embernek nyújtottunk mozgási lehetőséget, sokaknak (akik párhuzamosan több sorozatban indultak) hetente több alkalommal – mondta Büki László elnök. – A több meccs pedig ezen a szinten több gyakorlás, és ezzel párhuzamosan érezhetően emelkedik a színvonal is.

A 2014/15-ös bajnoki szezon legjobbjai, illetve legjobb csapatainak vezető. Állnak: (balról): Vizlendvay József, Császár János, Halász László, dr. Orsós Ferenc, Gáspár Ferencné, Balázs Zsoltné, Kovács Józsefné, Paréj Vilmos, Nagy Ferenc. Guggolnak: Boronyák Judit, Büki László, Pais Annamária, Pámel Csaba, Monostori Anita, Németh István, Tápiné T. Ágnes, Bozzay Tamás. Fotó: Katona Tibor

A díjkiosztó helyszínének megválasztása nem volt véletlen: az évben két sorozatot is az andráshidai tekések nyertek meg. Amiben az elnök szerint nagy része van a Roxy klubnak: a pálya a városrészben sokakat csábított e sportághoz.

– Zalaegerszegen 41 éve van szervezett teke tömegsport, de a 9 év alatt, mióta a Roxy megnyitott, 100 fővel nőtt a mezőny – folytatta Büki László. – A jövőben még inkább támaszkodnánk e létesítményre, annál is inkább, mert 2016-tól nagy terveink vannak: iskolákat, diákokat szeretnénk bevonni a tekébe.

Az utánpótlás bázis szélesedésével ennek haszonélvezői lehetnek a helyi szuper ligás klubok, de már az elmúlt évben is volt újdonság, amit a „kedvükért" vezettek be. Nevezetesen: a csapatok szerepeltethettek ifjúsági vagy serdülő játékost a ZTK-FMVas, illetve a ZTE-ZÁÉV kereteiből. Büki László szerint a lépés jól vizsgázott, és folytatásra érdemes.

A legjobbak. Szabadidő csapatbajnokság (18 résztvevő): 1. Andráshida LSC 52 pont, 2. Zala Volán TE 51, 3. Kertvárpsi LSC 49. Női egyéni: 1. Simonffy Tímea (Kugli-Sokk) 181,3 átlag. Férfi egyéni: 1. Hermán Ferenc (Zala Volán) 179.

Városi és körzeti szabadidős csapatbajnokság, nők (6): 1. ZEUS SE 84, 2. Göcsej SK 72,5, 3. Botfa LSC 64. Egyéni: 1. Monostori Anita (Botfa) 247. Férfiak (17): 1. Andráshida LSC 57, 2. Vorhotai LSC 45, 3. Tungsram SE 44. Egyéni: 1. Hermán Ferenc 271,8.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!