Sport

2015.06.21. 17:53

Sikeres szezont zárt a ZTE ZÁÉV tekecsapata

Fehér asztal mellett értékelte a 2014/2045-ös idényt a szuperligás női tekecsapat.

Jóna István

A szezonzáró vacsora keretében összegezte az elmúlt bajnoki évet a ZTE ZÁÉV női tekecsapata. Borsos József a klub elnöke röviden ismertette és egyben értékelte az eredményeket. Összességében sikeres évet tudhat maga mögött az egyesület, de az is elhangzott, hogy volt jobb és rosszabb szezonjuk is. A felnőtt csapat ezüstérmet, az ifjúságiak bronzérmet szereztek a Szuper Ligában. Az országos és egyéni versenyeken is jól szerepeltek a megyeszékhelyi lányok. Gál Henrietta a diákolimpia országos döntőjében ,amelyet Zalaegerszegen rendeztek aranyérmes lett, Sabján Csenge pedig ezüstéremig jutott az A korosztály B kategóriában. A klubelnök kiemelte, hogy az ifjúsági és a felnőtt válogatottba is delegáltak játékost, ami mutatja a zalai tekesport erejét. Nemzetközi porondon az Európa Kupában indult a ZTE ZÁÉV, a Varasdon megrendezett versenyen nyolcadik lett .

A jövőről annyit árult el az elnök úr, hogy a szakmai munkát továbbra is Baján János irányítja. A csapat magja megmarad, mindössze egy távozó lesz az együttestől Baracsi Ágnes személyében. A csapat az idei Európa Kupa versenyen is szeretne részt venni, amihez a költségek előteremtése folyamatban van. Vadvári Tibor alpolgármester gratulált a lányok teljesítményéhez és egyúttal átadta az önkormányzat sportbizottságának serlegét 2014 legjobb csapatának címének elnyeréséért, amit a férfi tekézőkkel társbérletben ítélte oda a bizottság. Másrészről biztosította a klub vezetőit az önkormányzat támogatásáról. Végül Peresztegi Imre a főszponzor ZÁÉV ZRT ügyvezetője köszöntötte a lányokat és a ígéretet tett a csapat további támogatásáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!