Sport

2007.05.26. 02:25

Egyéni és páros arany a tánc vb-ről

Nagykanizsa (bb) - Az olaszországi Riminiben rendezett táncvilágbajnokságon eredményesen szerepeltek a zalai indulók: a kanizsai Szan-Dia Fitness Center egy arany- és egy ezüst-, a keszthelyi Csokonai ÁMK pedig egy aranyéremmel tért haza.

Benedek Bálint

A viadalon a házigazdák népes csapata mellett számos ország, köztük a zalaiakkal megerősített magyar küldöttség is nagy reményekkel várta a versenyt. Csak a helyszínen derült ki, hogy a kanizsaiak egyik versenyzőjének, a 17 éves Hetési Violettának a felnőttek között kell táncolnia, ám ez nem zavarta meg a dél-zalai lányt, aki a kilenc fős Free show mezőnyben felállhatott a dobogó csúcsára!- Alig akartam hinni a fülemnek - mesélte az eredményhirdetésről a Batthyány- gimnázium tanulója. - A helyezések szerint, visszafele haladva sorolták a neveket, s a legutolsó voltam én! Mosolyogtam, örültem, miközben az edzőim is elsírták magukat. A tréningeken nagyon jó kis társaság jött össze, ilyen helyen élvezet táncolni.A Vágó László vezette kanizsai alakulat a junior formációnak hála még egy ezüstérmet is szerzett: a szintén Free Show-ban induló, 10-14 éves lányokból álló csoportnál csak egy jobbat talált a szakértő zsűri.A zalai fitnessesek hírnevét pedig Balaton-parti sportolók is öregbítették Olaszországban. A keszthelyiek boldogsága ugyancsak érthető, hisz a Csokonai ÁMK junior párosa, Márfi Dániel és Németh Veronika tíz duóból lett első. Makai Erzsébet edző tanítványai a Dance show-ban kápráztattak, s ugyanebben a kategóriában a legkisebb gyerekek 24 csapata közt a csokonaisok negyedikek lettek.A Szan-Dia ezüstérmes junior free show-csapatának tagjai: Horváth Barbara, Várszegi Zsófia, Szalai Kata, Medvenics Petra, Kamondi Zsófia, Szabó Tímea, Polgár Borsika, Felső Nikolett, Takács Réka, Horváth Zsanett, Németh Gabriella, Knausz Melitta, Dömötör Diána.

A Csokonai ÁMK negyedik helyezett gyermek dance show-gárdájában Molnár Anna, Tompos Vanessza, Sági Bettina, Takács Izabella, Németh Ramóna, Szakács Debóra és Kovács Andrea lépett Olaszországban a közönség elé.

A Szan-Dia csapatai free show-ban egy 5. (a tagok: Baa Mária, Vajóczky Rita, Gerlinger Júlia, Klein Kinga, Punak Ivett, Németh Lilla, Szekeres Barbara, Tikos Kitty, Péter Dóra, Németh Barbara, Kiss Renáta, Csótár Flóra, Hetési Violetta, Vágó Diána, Vágó Alexandra), fantasy-kategóriában (Dezső Dóra, Dezső Virág, Takács Karina, Hajmási Nóra, Szarka Diána, Magyar Lilla, Agoudan Virág, Simon Kíra, Poszovecz Eliza, Benczik Judit, Zsiska Vera, Both Klaudia, Szakács Valentina, Hetési Violetta) pedig egy 6. helyezést szereztek még.

Ezek is érdekelhetik