Rendőrségi

2015.03.24. 06:40

Erotikus videóval zsarolta meg a barátnőjét

Zalaegerszeg - Erotikus videók közzétételével fenyegette meg volt barátnőjét, hogy így zsaroljon ki tőle pénzt az a 26 éves férfi, aki ellen a napokban emeltek emiatt vádat.

Arany Gábor

A vádirat lényege szerint a zalaegerszegi T. Tamás 2012 szeptemberéig tartott fenn intim viszonyt barátnőjével és ez idő alatt több erotikus tartalmú házi videó is készült róluk. Ezeket a férfi a szakításukat követően megsemmisítette, de ezt a volt barátnő nem tudta.

Még tartott a kapcsolatuk, amikor 2012-ben ismeretlen körülmények között eltűnt a férfi testvérének 10-20 ezer forintja. A történtek miatt eljárás nem indult, de T. Tamás úgy gondolta, barátnőjének köze lehet az esethez, bár ennek a gyanújának nyilvánosan nem adott hangot.

Ilyen előzményeket követően 2015. február 24-én délután T. Tamás telefonon találkozóra hívta volt barátnőjét. Zalaegerszegen egy belvárosi parkolóban találkoztak. A férfi autójába ültek be, itt ő először elkérte és szétszedte barátnője mobiltelefonját. Ezek után közölte vele, fizessen neki 200 ezer forintot, különben elhíreszteli, hogy ő lopta el a testvére pénzét. A nő ezt nem vette komolyan, hiszen tudta, hogy nincs köze a pénz eltűnéséhez. Ekkor állt elő T. Tamás azzal, hogy ha nem kapja meg a pénzt február 28-ig, akkor a kapcsolatuk alatt készült erotikus videókat feltölti az internetre, de ha pénzhez jut, letörli a számítógépéről. A nőt még megfenyegette azzal is, hogy megütheti a bokáját, ha feljelentést tenne ellen, mert  befolyásos ember mellett dolgozik az anyja.

A volt barátnő megígérte, hogy összeszedi a pénzt, majd  másnap a rendőrséghez fordult. A megadott határidő előtt egy nappal aztán interneten felvette a kapcsolatot T. Tamással és március 2-ra beszélte meg vele a pénz átadását. Aznap délután már a rendőrség által előkészített bankjegyekkel érkezett a parkolóbeli találkozóra. Onnan a férfi kocsijával a nő lakáshoz hajtottak, ahol gazdát cserélt a pénz, majd pár pillanat múlva  elfogták a rendőrök a férfit.

dr. Pirger Csaba

A Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba közölte, hogy a történtek alapján T. Tamás ellen a járási ügyészség zsarolás kísérletet miatt emelt vádat a napokban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!