Rendőrségi

2010.08.09. 17:25

Megverte, majd hagyta megfagyni az élettársát

Halált okozó testi sértés miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség egy 50 éves iharosi férfival szemben, aki összeverte, majd hagyta megfagyni élettársát.

MTI

A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő vádlott és élettársa rendszeres ivott, naponta veszekedtek, a férfi sokszor bántalmazta az asszonyt - tájékoztatta az előzményekről Fekete Róbert, a főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
   
Ez év március 2-án este a férfi egy közös ismerősüktől hazafelé támogatta az erősen ittas asszonyt, akit útközben olyan súlyosan bántalmazott, hogy a földre esett, ahonnan részegsége és a bántalmazás következtében elszenvedett agyrázkódás miatt nem tudott felállni - olvasható az esetről kiadott közleményben.
   
A szóvivő ismertetése szerint a férfi magára hagyta az eszméletlen nőt, aki órákig feküdt az utcán. A vádlott visszament az ismerősökhöz, ahol hajnalig ivott, majd hazafelé a még mindig az utcán fekvő nőt a fiával és egy másik helybeli férfival bevitték a fűtetlen lakásba, ahol egy nyitott ablak előtti ágyra fektették, majd ismét magára hagyták és tovább ittak. Mikor a férfi néhány órával később hazatért az élettársa már halott volt.

Ezek is érdekelhetik