Púder Nélkül

2015.02.12. 14:40

RomElise ék(es)szerei

Nagykanizsa - „Nem bonyolult, figyelj csak! Három szem gyöngyöt ráfűzök a damilra. A negyediket azután rakom rá, hogy visszabújtatom a tartószálat a többihez. Na, ez a cicatechnika. Így készült a karkötőm.”

Rajki Zsófia

...Meg még az a több tucatnyi nyaklánc, melltartódísz, fülbevaló és gyűrű, amit Bogdán Erzsébet kipakolt csajos-muníciójából az asztalra. Erzsike régóta maga ötlötte-gyártotta ékszerekkel ékesíti külcsínét, ezt persze tudtam. Ám hirtelen a fejét rázza.

– Nem Erzsike kreálta a bizsukat. Hanem RomElise. „Őt" meg Eliseba inspirálta – mondta sejtelmesen, huncut női mosollyal a fiatal édesanya. Miközben a bajszos cicatechnikával – ő hívja ekként az ékszerkészítés egyik, egyedi módiját – virágokat varázsolt a karkötőre, tisztázta ezt a sokféle kereszt-, meg művésznevet. Melyek omegája az ékszerkészítés.

– Aktív hastáncművész-oktató koromban kezdődött. Minden orientális táncot űző hölgy „felvesz" egy arab hangzású nevet: én az Eliseba-t választottam. Amikor pedig fellépésekre jártam, Elisebaként, finom, ékes, csilli-villi ruhákat kellett felöltenem. Az öltözékeket jobbára vásároltam, bár sokat megvarrtam magam. A kiegészítők viszont feladták a leckét. Sok kellett belőlük, egyszerre volt szükségem változatos félékre, fajtájúakra. Viszont még a legolcsóbb bizsu is méregdrága a boltokban. Pénzem meg nem volt, hogy naponta-hetente újakat vegyek. Ki kellett hát találnom valamit.

A bizsuknak nemcsak stílusuk, nevük is van. A „Folkestic" különösen becses darab készítője, Bogdán Erzsébet számára. Fotó: Szakony Attila

Erzsike „gondjára" hamar jött megoldás. Viki leánya közreműködésével, akivel el-eljárogatott városi rendezvényekre, ahol belekóstolt a kézműveskedésbe. Olyannyira ráérzett az ízére, hogy nem sokkal később önállóan „vezényelt" hasonló foglalkozásokat.

– Legyen szó hímzésről, dekupázsolásról, kötésről. Hozzám legközelebb mégis az ékszerkészítés állt. A technikákat magam találtam ki, melyeket megspékeltem egy kis romafolkkal.  RomElise design-jával. Vásároltam tömérdek gyöngyöt, szétbontottam a régi, unott bizsuimat, alapanyag tehát volt bőven. Vettem damilt, úgynevezett spirálos emlékezőrugót és gumikat, majd ezekre kezdtem rakosgatni az „alapanyagokat". Az elején sokszor nem tudtam, mi sül ki belőle, a későbbiekben tudatosan megterveztem őket – fogalmazott Erzsike.

Idővel olyannyira ráérzett az ékszerkészítés örömeire, hogy tucatjával termelte jómaga s fellépő ruhái díszeit. Egy szabad félóra is elég volt, hogy megcsináljon akár egy fülbevalót.

– A jól bevált „macskabajszolásos"-módszer, amiről annyit beszéltem. Ám ez esetben a mindössze három gyönggyel felfűzött alapszálat hajlítom be, majd meg is csomózom. Ha masszívabb, merevebb darabot tervezek, körömlakkal lekenem a végét. A ráfordított munka piszlicsáré időt vesz igénybe, s máris van egy újabb ékszerem. Olyan, ami valóban egyedi és üzletben nem kapható. Nem adtam ki érte vagyonokat – oké, az alapanyag azért pénzbe került, de nem őrült összegbe. S ráadásul nagyon szép lett. Nem cigányos, nem arabos, nem ezerszínű és nem ízléstelen – mutatja a frissiben elkészült kiegészítőt. Meg a sok kicsi skatulyát, amikben ott sorakoznak a műanyag és fa gyöngyök, ásványok, kicsi kövek, ametisztek, kvarcok.

Fotók: Szakony Attila

(Ekkor) RomElise – mivel épp alkot – elárult egy újabb pár perces technikát csattos fülbevalóhoz.

– Fogsz egy-egy nagyobb gyöngyöt, erősítsd merevebb fémszálra őket, amelyhez fülbe rögzíthető tartócskákat forrasztottak. Ilyen „fülszurit" bármelyik hobbiboltban kapsz. És kész is az egyedi fülékszer. Ugyanilyet máson nem fogsz látni – fűzte hozzá nevetve.

RomElise ékszerkészítő hobbijának egyébként hamar híre ment „amazon"körökben. Olyannyira, hogy már nemcsak gyerekeknek tart ilyen foglalkozásokat, hanem hölgyismerőseinek is. A „csajok" – mint a régi időkben tollfosztáskor – rendszeresen összejönnek és eszkábálnak. RomElise, Eliseba, Erzsike szerint ebben épp az a legjobb, hogy nem tétlenül múlatják az időt. Ellesnek egymástól ilyen-olyan módszert, amelyekből végül gyönyörű ék(es)szerek születnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!