Fotó: MVM Zrt.

MVM EDISON 2020 – Verseny az innovatív megoldásokért

Indukciós rollertöltő, digitális malacpersely és napelemes befektetési platform nyert díjat.

A Rollin Technologies, a PiggyBanx és a Solar DAO állhatott az MVM EDISON 2020 startup verseny képzeletbeli dobogójára. Az első három helyezettnek lehetősége lesz, hogy akár 50 millió forint értékű magvető befektetéshez jusson az MVM Csoporttól.

Idén negyedik alkalommal hirdette meg az MVM Csoport az EDISON startup versenyt, amelyre minden várakozást meghaladó, 220 pályázat érkezett. A kezdeményezés a jövő ígéretes és egyben piacképes fejlesztéseit kívánja felkutatni, idén több új kategóriában is. A jövő energetikáját és fintech megoldásait meghatározó innovációk mellett a jövő otthonaira, városaira és a digitális infrastruktúrára vonatkozó innovációkkal is nevezhettek a fejlesztők. A legjobb hét pályázó csapatot szakmai zsűri választotta ki, ők a második forduló többhetes, a pandémiás helyzet miatt online képzési programján vehettek részt.

A hét döntős csapat a szakmai zsűri előtt mutatta be projektjét rendhagyó módon online eseményen május 28-án, a Demo Day-en.

Szakmai zsűri értékelt

A zsűri tagja volt Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója, Bertalan Zsolt, az MVM Zrt. csoportszintű technológiai innovációs igazgatója, Márton István, a Smart Future Lab Zrt. vezérigazgatója, Kölkedi Krisztián, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal főosztályvezetője, Mikesy Álmos, a Hiventures vezérigazgató-helyettese és Dervalics Ákos, az Innoenergy HUB Hungary country managere.

Hárommillió forint támogatásban részesült az első helyezett Rollin Technologies. Déri Huba, Tar Dávid és Dominkó Dániel az elektromos rollerek, illetve a rollermegosztó szolgáltatók számára fejlesztett ki megoldást a töltési költségek és struktúra optimalizálásához. A csapat vezetéknélküli indukciós töltőállomása olcsó, egyszerű és környezetbarát, könnyen használható dokkoló. A rollert használóknak mindössze bele kell helyezniük a járművet az állomásba, máris elindul a töltés. Így a következő felhasználó feltöltött járműhöz jut majd. A fix állomáson a fejlesztők biztosították a kormányok gyors fertőtlenítésének elhetőségét is. Amint elkezdődhet az állomások gyártása, a hazai piac mellett idővel szeretnék meghódítani az európai felhasználókat is, ezáltal támogatva az okosvárosok és a fenntartható lokális közlekedés további fejlődését.

A második helyezett PiggyBanx kétmillió forintos támogatáshoz jutott. Kovács János, Vesztergom Balázs, Szilágyi Ádám, Szliva Anikó és Szabó Dániel szerint a fiatalok többségére nem jellemző a tudatos költekezés. A 18 év alatti korosztálynak elenyésző része van tisztában saját pénzügyeivel, és még kevésbé jellemző, hogy időben kezdene takarékoskodni. A PiggyBanx fintech applikációja újfajta módon támogatja a kiskorúak megtakarítási céljait. A generáció megszólításához a gamifikációt és a közösségi élményt ötvözik a pénzügyi világgal, így a megtakarítás pozitív tapasztalása erősödik. A mobilos applikációban egy malac aranyos interakciókkal hálálja meg a digitális perselybe helyezett összeget. A malac társ, aki örül, ha foglalkoznak vele és segít a kitűzött megtakarítási célok elérésében.

Egymillió forintos támogatáshoz jutott harmadik helyezettként a Solar DAO csapata. Lénárd Adrián és Földes Áron alkotása egy energiaközösségi platform, a termék nevének második fele nem központosított, önműködő vállalati szervezetet jelent. A fejlesztés blockchain technológiával teszi lehetővé, hogy bárki, akár kisebb összeggel is befektethessen megújuló enerigás beruházásokba. A közösségi finanszírozáshoz hasonló elven működő demokratikus befektetési alap a napelemes energiatermelés adaptációját hivatott felgyorsítani. A maga nemében egyedülálló fejlesztés eredményeként a nap- és egyéb megújuló energiák felhasználása a közösség erejével terjedhet el szélesebb körben.

Megnyílnak a lehetőségek

A nyertes csapatok részt vehetnek a Lisszabonban megrendezett Web Summit 2020 rendezvényen, illetve egyéves LinkedIn Premium Business előfizetést is kapnak. A legjobbaknak a későbbiekben esélye lehet egy, legfeljebb 50 millió forint értékű magvető befektetés elnyerésére az MVM Csoport inkubátor cége, az Smart Future Lab Zrt. részéről.

Egyre profibbak a fiatal feltalálók

– Nagyon sokféle szempontot mérlegelünk a győztesek kiválasztásánál, és ezt a zsűri összetétele is biztosítja. Fontos, hogy minél szélesebb ügyfélkört érintsen a megoldás, illetve hogy ténylegesen vonzó legyen a fogyasztó számára, életképes legyen hosszabb távon – mondta Bertalan Zsolt, az MVM Zrt. csoportszintű technológiai innovációs igazgatója az eredményhirdetés után. Hozzátette, hogy ahogyan az MVM Edison is minden évben igyekszik megújulni – idén új kategóriaként megjelent a fintech –, úgy a startupok is friss ötletekkel állnak elő. – Egyre jobbak, egyre profibbak a csapatok, mire a döntőbe kerülnek: ez vonatkozik az ötletek és a pitchek minőségére is. A korábbi Edison programok nyertes startupjaiba számos esetben befektetett az MVM inkubátorcége, a Smart Future Lab. Van, amelyiknél második körös befektetés is történt, de olyan is, amelyikből már ki is szállt a vállalat, vagyis a nagykönyvnek megfelelően menedzseljük a startupokat. Ez azt is jelenti, hogy az Edisonon nyerni nem garancia a sikerre, de ez az iparág már csak ilyen. Reményeink szerint folytatjuk majd az innovátorok felkutatását egy következő MVM Edison megméretésen – jelezte az innovációs igazgató.

Fotó: MVM Zrt.

Bertalan Zsolt a döntő estéjén tartott beszédében úgy fogalmazott, hogy a mostani helyzetben minden eddiginél fontosabb, az innovatív eszközök felkutatása, amelyek nagyban hozzájárulhatnak az energiaellátás hatékonyságának növeléséhez, az MVM Csoport működési mechanizmusainak még gyorsabbá tételéhez. Elmondta, hogy a mai MVM Csoport minden idők legösszetettebb MVM-je, hiszen gyakorlatilag mindent felölel, ami az energetikához kapcsolódik. Termel, tárol, kereskedik, eloszt, szolgáltat, tervez, épít, szállít, adatátvitelt biztosít, inkubál. Az elmúlt pár év, de akár az elmúlt néhány hónap is bebizonyította, hogy a változások felgyorsultak ebben a szektorban is. Akár napok alatt megváltozhatnak trendek, amelyek azonnali reakciókat kívánnak – mint arra a járványhelyzet is rávilágított.

Fotó: MVM Zrt.

A döntős csapatok

AiVenture

Amanda, a chatbot a hotelek és irodaházak recepcióján láthatja el az ismétlődő és monoton feladatokat: a ki- és becsekkolást, vagy az általános információk bekérését. A 3D-s, animált digitális recepciós, aki képes az arcfelismerésre is, beszélgethetünk vagy információt kérhetünk tőle, de üzenetet is küldhet a hotelben tartozkodónak arról, hogy várunk rá. Az AiVenture csapat jelenleg a pilot projekt elindítását tervezi, öt éven belül pedig nemzetközi szinten is ismertté tennék Amandát. A jövőben a virtuális recepcióra fejlesztések várnak, idővel akár mozogni is megtanítanák.

MyEnerGIS

Hová érdemes napelemet telepítteteni? Hány százalékát tudja fedezni a jelenlegi energiafogyasztásunknak? Mennyi idő alatt térülne meg? Ezeket a kérdéseket is megválaszolja a MyEnerGIS szolgáltatás, amely a térinformatika eszközeivel határozza meg a napelemek optimális telepítési helyét egy adott településen. Miután a városról olyan 3D-s modell készül, amelyen szimulálják a Nap látszólagos mozgását is, kiszámolják, hogy mely területre mennyi közvetlen napsütés érkezik. Az eredmények alapján online térkép készül. A szolgáltatást cégek rendelhetik meg, a végfelhasználóik ingyen használhatják a weboldalt, és válszthatnak az adott cég termékei közül. Végeredményként egy olyan dokumentum születik, amely árajánlatként is szolgál, így növelhető a magánszemélyek és az egyes döntéshozók befektetési hajlandósága.

Project Heline

A zöld energiához való hozzáférést demokratizálná a Project Heline csapata egy digitális, felhasználók közötti direkt, leginkább számítógépes kapcsolaton alapuló platformmal. A projekt két ügyfélkor problémáját hivatott megoldani egyetlen felületen. Egyfelől azon lakosok is megújuló energiaforrásból fedezhetik az áramfogyasztásukat, akik nem tudnak otthon napelemet üzemeltetni, másfelől a lakossági napelemes termelők értékesítetik a többletenergiát. A projekt nagyban hozzájárulhat a napelemtelepítés népszerűsítéséhez, buzdítva a lakosságot az ebben rejlő lehetőségek kiaknázására.

Walk’2’Watt

Olyan telefontokot fejleszt ki a csapat, amely a mozgási energiát felhasználva a telefontokba beépített vékony akkumulátort tölti. A speciális műanyagtok a mozgás és a használat közben keletkezett súrlódási energiát alakítja át elektromos árammá. Amikor a felhasználó húsz-harminc százalékkal szeretné tölteni a telefonját, akkor az általa addig megtermelt energiát egy gombnyomással át tudja irányítani a telefonba. A Walk’2’Watt csapat célja, hogy világszinten hasznos és ismert terméket fejlesszenek, a jövőben pedig új termékcsaládokkal kiegészülve jelen legyenek az európai és ázsiai piac szereplői között is.

 

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Mérföldkőhöz ért az atomerőmű-beruházás
Deák rokonának mondta magát a korabeli sajtóban, Püspöky Grácián családjából való Bekő Tamás
Borteleki Valéria Blanka, a rejtélyes zalai vamp-színésznő
időjárás / 2 perce
Melegre és délutántól esőre számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul.
Gyász
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk PÁVLICZ GYÖRGYNÉ szül. Zsupek Katalin életének 89. évében elhunyt. Temetése 2020. július 7-én, kedden 10 órakor lesz a murakeresztúri temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Megtört szívvel és mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy férjem, édesapám, apósom, nagyapánk TÓTHMÁRTON JÓZSEF ANTAL 2020. június 24-én örök nyugalomra tért. Temetése 2020. július 9-én 15 órakor lesz a hévízi városi temetőben. Lelki üdvéért engesztelő szentmisét mutatunk be 14 órakor a hévízi Szentlélek templomban. Gyászoló család
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, Emlékét őrizze béke és nyugalom!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PROSZENYÁK ISTVÁNNÉ szül. Biskopics Mária életének 90. évében szerető szíve örökké megpihent. Temetése 2020. július 7-én, kedden 14 órai szentmisét követően a tótszerdahelyi temetőben lesz 15 órakor. Szerető családod
"Szemét örökre lezárta, A szív megszűnt dobogni." Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, ismerősökkel, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH GYULA volt hahót-fakospusztai lakos 84 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 7-én, kedden a 15 órakor kezdődő gyászmise után lesz a hahóti temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, mély gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
HARMATOS LÁSZLÓ bádogos mester szorgalmas, dolgos élete 76 éves korában véget ért. Hamvaitól gyászmise keretében Zalaegerszegen, az olai ferences templomban július 11-én, szombaton 10.30-kor veszünk végső búcsút. Részvétnyilvánításukat írásban tegyék meg: [email protected] mail címen. Koszorút, sírcsokrot kérjük ne hozzanak, virágszálaik a templomban maradnak. Temetése, kérésének megfelelően, zárt családi körben történik. Gyászoló családja
"Elmentél tőlünk, de szívünkben itt maradsz! El soha nem feledünk, örökké velünk maradsz!" Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk CSEPELINÉ TÖMPE IBOLYA halálának 13. évfordulóján. Szerető családja
"Már egy éve elmúlt, hogy egy forró nyári napon kegyetlen volt a sors hozzánk nagyon. Hirtelen megállította szívedet, melyben nem volt más csak jóság és szeretet." Fájó szívvel emlékezünk CSŐSZ JÓZSEFRE halálának első évfordulóján. Szerető felesége, lánya és családja
"Küzdöttem értetek szívvel és erővel, de mint a büszke fák, végül ledőltem. Most szívemből kérem tőletek, szeressétek egymást, mert én már nem leszek..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szerető férjem, édesapám, gyermekem, vejünk MÉHES ZSOLT 50 éves korában hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2020. július 4-én, szombaton 13 órakor lesz a tormaföldei temetőben. Előtte gyászmise 12 órakor a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Szerető családja
"Mikor a testemet roskadozva vittem, Váratlanul, csendesen átölelt az Isten..." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR JÓZSEFNÉ szül. Horváth Magdolna életének 84. évében csendben, örökre megpihent. Temetése Keszthelyen egy későbbi időpontban lesz. Köszönetet mondunk azoknak, akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik TUPCSIA JÁNOS temetésén megjelentek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Emlékét szeretettel őrizzük. Családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, testvérem, édesanyánk, nagymamánk PÁLFI TIHAMÉRNÉ szül. Kőfalvi Mária életének 80. évében elhunyt. Temetése 2020. július 7-én, kedden 14 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
"Szemét örökre lezárta, a szív megszünt dobogni..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapám BERKI LÁSZLÓ 2020. június 26. napján, életének 66. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése július 8-án, szerdán 15 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
BRÜLL-KOVÁCS ÉVA Szöszi 1959-2020 Fájó szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága barátnőm örökre megpihent. Hamvait 2020. július 6-án, hétfőn 12.00 órakor helyezik örök nyugalomra a németországi Wiesbadenben. Isten veled, nyugodj békében! Eméked megőrizzük! Zsuzsa és családja, Nagykapornak
Tudatjuk a rokonokkal, ismerősökkel, mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy PÁSZTORI JÁNOS volt kálócfai lakos 2020. március 24-én elhunyt. Temetését 2020. július 6-án 16 órakor tartjuk a kálócfai temetőben, előtte 15 órakor gyászmise a kálócfai templomban. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig melletünk álltál, Te, aki sosem kértél csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk KOLTAI JÓZSEFNÉ szül. Paizs Olgára halálának 4. évfordulóján. Szerető családja
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik BALLA LŐRINC temetésén rész vettek, együttérzésükkel gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyám, anyósom, nagymamám GYÖRKE JÓZSEFNÉ szül. Varga Olga márokföldi lakos életének 91. évében örökre megpihent. Temetése 2020. július 6-án, hétfőn 11 órakor lesz a szentgyörgyvölgyi temetőben. Előtte 10 órakor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Könnyes az út, amely hozzád vezet, Örökké őrizzük emlékedet." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk feleségem TAMÁS FERENCNÉ szül. Varga Rozália halálának első évfordulóján. Férjed Tamás, fiad Feri, unokáid Marci és Kornél
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak álmok, évek." Fájó szívvel emlékezünk VÖRÖS ZOLTÁN halálának 2. évfordulóján. Vörös család
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek." (Tóth Árpád) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy GÖNDICS FERENCNÉ szül. Váczi Julianna 2020. június 23-án, életének 88. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 3-án, pénteken 13 órakor Nagykanizsán, a Tripammer utcai temetőben lesz. Az elhunyt lelki üdvéért gyászmisét tartunk a temetés napján, 12 órakor a Szent Márton kórházkápolnában. A gyászoló család
nincs légköre / 10 órája
Először figyelték meg egy gázóriás magját
pannon gyepek / 11 órája
Fotópályázatot hirdettek a gyepes élőhelyek bemutatására
csúszik / 11 órája
Márciusra halasztották a hollywoodi színészcéh díjainak átadását
Osztrák Nagydíj / 12 órája
Bottas nyerte a nyári idénynyitót
fásítás / 12 órája
Nagy zöld fal épül Afrikában, a kontinens két partja között
rombolás / 13 órája
Mindent el akar söpörni a radikális baloldal, ami nem illeszkedik a világképébe